0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Agrárium a dzsungelben

Évekig kutatta a brazil őserdőben az egykori őslakosok mező- és erdőgazdálkodási múltját egy magyar kutatónő, az európai hódítók előtti gazdálkodás környezeti hatásaira fókuszálva. A gödöllői Szent István Egyetemről egy németországi kitérővel Angliába, majd a dzsungelbe került Gonda Regina jelenleg az Exeteri Egyetemen készül megvédeni doktori disszertációját.

Munkájának legfőbb tanulsága az, hogy

az ember már kőkorszaki körülmények között is képes volt érdemi, évszázadokig kimutatható hatást gyakorolni az őt körülvevő ökoszisztémára, a gazdálkodásával jelentősen átalakítva a környezetét.

Mennyire alakították át a környezetet az erdő- és mezőgazdaságot végző dél-amerikai őslakosok a spanyolok érkezése előtt? – erre a kérdésre kereste a választ egy magyar kutatónő brazíliai kutatásai során. A hagyományos feltevés a Kolumbusz érkezése előtti dél-amerikai indiánok gazdálkodásával kapcsolatban az volt, hogy ezek a népek teljes harmóniában éltek az őserdővel, vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak, és a környezetre gyakorolt hatásuk elenyésző volt.

Ezt az idealizált képet a közelmúltban váltotta fel az az elmélet, amely szerint az őslakosok igenis gazdálkodtak, mi több, tarvágással és más módszerekkel jelentős erdőterületeket irtottak ki.

Egy magyar kutató több éves munkájának eredményeként elkészült egy tanulmány, amely véglegesen eldöntheti, hogy melyik elmélet a helyes. Gonda Regina brazíliai kutatásai és szerteágazó vizsgálatai szerint az igazság valahol a két feltevés között van.

Helyenként a maguk képére formálták az őserdőt, a folyók mentén komoly telepeket és égetéssel termőterületet hoztak létre, beljebb azonban vegyes erdő- és talajművelést folytattak, a természettel nagyobb összhangban gazdálkodtak.

„A manióka és a kukorica fontos táplálék volt, és ezeket valószínűleg szinte monokultúraként termesztették a folyópartok mentén, hiszen itt könnyebben tudtak kialakítani egybefüggő termőterületeket” – mondta el lapunknak Gonda Regina. A fiatal környezeti régész és archeobotanikus az Exeteri Egyetem kutatójaként végzett terepmunkát a brazil őserőben, az Amazonas-medence egy civilizációtól távol eső pontján. Az ott gyűjtött talajmintákat később laboratóriumban elemezte.

Saját kutatásai szerint a nagy folyók partjától távolabb eső erdőrészeken vegyes, kevésbé drasztikus beavatkozással járó gazdálkodást folytattak.

„Mivel Kolumbusz érkezése előtt az őslakosok nem használtak fémtárgyakat, és csak kőkori eszközökkel dolgoztak, ezért a jelek szerint a nagyobb fákat meghagyták, és a kisebb, könnyebben kivágható növényeket takarították el. Az így nyert területen többféle növényt, főleg tökféléket és kukoricát termeltek. Táplálkozásukat az őserdőre jellemző félvad és vad növényekkel egészítették ki, továbbá halászattal, illetve más vízi és erdőben elejtett állatokkal” – tette hozzá.

Sokáig ez a vegyes, az erdőt csak mérsékelten átalakító, a vadászatot, a gyűjtögetést és a mezőgazdasági termelést összeegyeztető életmód volt a jellemző Amazóniában.

Több helyen használták a tüzet is: részben az esőerdő megtisztítására, részben a talajok termőképességének fokozására. Sőt, a rengeteg eső miatt meglehetősen gyenge termőképességű őserdei föld termékenységét szerves hulladékkal javították, és létrehozták az úgynevezett terra negrát, az amazóniai fekete földet. Még nem született tudományos konszenzus róla, hogy ennek a tápanyagokban gazdag talajféleségnek a létrehozása mennyire volt tudatos, de az biztos, hogy

a világ egyik legtermékenyebb talaját hozták létre a Föld egyik legkevésbé termékeny területén – ami még több száz, vagy akár ezer év elteltével is ugyanolyan produktív!

Ez a markánsabb folyóparti beavatkozásokkal együtt azt jelzi, hogy az indiánok igenis hatottak az esőerdőre. „A tanulság talán az, hogy nem csak az európai ember kezdte el átalakítani ezt a környezetet, úgy tűnik, hogy ahol az ember megjelenik, ott elkezdi a saját képére formálni a viszonyokat” – összegezte a kutatónő.

Gonda Regina szerint annak ellenére, hogy az a képzet hamisnak bizonyult, hogy a hódítók előtt az őserdő érintetlen, szűz terület lett volna, ahol sosem járt ember, az még mindig tény, hogy a jelek szerint az őslakosok jobban ismerték és tisztelték környezetüket, mint az egy-kétszáz éve ott dolgozó erdőirtók vagy a mai brazil mezőgazdaság.

Hogy az említett vegyes, és mérsékelt beavatkozással járó gazdálkodási forma hány embert tartott el, az ma még vita tárgya. A jelenlegi becslések szerint az Amazonas-medence hatalmas területe a kor viszonyaihoz képest sok embernek lehetett az otthona, akár 5–10 milliónak is.

A népesség nagy része, érthető módon, a folyók mentén koncentrálódott. Annak idején már az európai hódítók is leírták, hogy a partokon néha több ezres településekkel találkoztak.

 

Gonda Regina vizsgálatait az Európai Unió támogatta a European Research Council programjaként, munkája alapkutatásnak minősül. A kutatónő szerint ugyanakkor közvetlen haszna is lehet a munkájának: „Fontos, hogy megértsük, miért olyan ma az őserdő, amilyennek ismerjük, és nem árt, ha tudjuk, hogy milyen viszonyban éltek a természettel az őslakosok. Az egykori indiánok évszázadokon át alkalmazott módszerei ugyanis a mai viszonyok között is alkalmazhatóak lennének, és a mezőgazdasági termelés, az erdőgazdálkodás és az esőerdő védelmének eltérő szempontjai összehangolhatóvá válhat általuk.”

Forrás: Magyar Mezőgazdaság