0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Földbe kerültek az első komlótövek Kastélyosdombón

Több mint két évtized után újra termelnek hazánkban komlót. A sör egyik ízesítő anyagaként szolgáló növény nagyüzemi termesztését Kastélyosdombón kezdték el.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Heineken Hungaria között létrejött stratégiai megállapodás keretében egy kereskedelmi szempontból hosszú távon fenntartható modellt valósít meg, a sör egyik alapanyagául szolgáló komlótermesztés újraindításával, ami a Somogy megyei településen élő hátrányos helyzetű családok megélhetéséhez is hozzájárul.

Az első tövek több mint egy éves előkészítés után kerültek a földbe.

Az eseményen részt vett, s magában az ültetésben is aktív szerepet vállalt Nagy István agrárminiszter, Geert Swaanenburg, a Heineken Hungaria vezérigazgatója, Lehel László a Magyar Ökumenikus Szervezet elnök-igazgatója, Lévai Anikó a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete.

Somogy megyében, a barcsi kistérségben található Kastélyosdombón a segélyszervezet Szociális és Fejlesztő Központjának egy hektáros területén, több szakaszban 2500 tő komló kerül a földbe a Heineken Hungaria által a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel kötött szerződés alapján nyújtott 30 milliós támogatás felhasználásával.

A jövő évben várható két tonnás termést a Heineken piaci áron vásárolja fel.

Az eseményen részt vevő Nagy István agrárminiszter egyebek mellett elmondta, a kormány kiemelten kezeli az agrárium versenyképességének erősítését, ennek érdekében az újabb lehetőségek felkutatását. A komlótermesztésnek nagy hagyománya volt korábban hazánkban, ami a segélyszervezet és a Heineken összefogásával éledhet újjá.

Kitért arra is, a tervek között szerepel újabb ültetvények létrehozása. Egyben arra is utalt, hogy a jövő év januárjától az élelmiszeripari vállalkozások fejlesztésére megnyíló 40 milliárd összegű pályázati forrásból lehetőség nyílik támogatás elnyerésére a növény feldolgozásához szárító és pellettáló építésére is, s ezzel az már mint kész termék kerülhet a piacra. Hangsúlyozta, minden feltétel adott ahhoz, hogy Kastélyosdombó felkerüljön Magyarország gazdasági térképére, a hazai komlótermesztés otthonává váljon.

E gondolatokat továbbvíve Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója arról szólt, hogy a komlótermesztéssel egy teljesen új területtel bővítették a már meglévőket, s amelyben találkoztak a céljaik a Heinekenével.

A programmal tudást és lehetőséget adnak a családok kezébe, ami egyben hosszú távú bevételi forrást jelent számukra ebben a hátrányos helyzetű térségben,

ahol kevés a munkalehetőség. Kiemelte, a modellt szeretnék minél szélesebb körben elterjeszteni, hogy az minél több család önálló megélhetését tegye lehetővé.

Mindehhez Geert Swaanenburg, a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója a következőket tette hozzá: a világ minden táján különösen fontos értékként tartják számon a helyi termékeket, támaszkodnak a helyi erőforrásokra, Magyarországon is nagy hangsúlyt helyeznek erre. Kiemelte, büszkék arra, hogy részesei lehetnek a komló termesztésének újraindításának, ami egy hosszú távú és biztos befektetést jelent, valamint megalapozza a fenntartható gazdaságot is. A kastélyosdombói az első lépés, tervezik a továbbfejlesztését, újabb területek bevonását a komló termesztésébe.

Hangsúlyozta, a Soproni előállításához az árpa után a jövőben már teljes egészében magyar komlót használhatnak fel.

A magyarok körében kedvelt sör ugyanis már 2016 óta száz százalékban magyar árpából készül, ami mintegy száz gazdának jelent biztos megélhetést. E mellett, a Soproni Radlereket magyar meggyel és bodzával ízesítik.

Lévai Anikó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, pedig annak a véleményének adott hangot, hogy a kastélyosdombói esélyteremtő modell az átmeneti kezelés helyett állandó megoldást kínál a családoknak, ami egy újabb egyedülálló elemmel bővült, ami jövedelemhez juttatja őket.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu