0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Tanyán is legyen élet!

Hazánkban mintegy 300 ezren élnek külterületeken, ennek közel háromnegyede az alföldi régóban. Nem véletlen, hogy a kormány egyre nagyobb figyelmet fordít a tanyán élő, a tanyasi életet vállaló emberekre. Sorra újulhattak meg az elmúlt években a hazai tanyák. A 2011-ben indult fejlesztési programnak köszönhetően eddig mintegy kilencmilliárd forintnyi hazai forrásból 1993 projekt valósulhatott meg.

„Újabb 2,1 milliárd forint fordítható a tanyavilág megújítására”- hangsúlyozta Kis Miklós, az AM vidékfejlesztésért felelős államtitkára azon a sajtótájékoztatón, melyen a 2018-as Tanyafejlesztési Programról számolt be. Hetedik éve fut nemzeti támogatással, hazai költségvetésből a program, idén kiemelt figyelmet kapnak az induló tanyagazdaságok, a cél ugyanis az, hogy minél több fiatal helyben találja meg a boldogulását.

A település és térségi fejlesztésekre mintegy 200 millió forintot különítettek el, ezen belül az Agrárminisztérium a tanyagondnoki szolgálatok támogatására, a tanyán élőknek szervezett programok, szolgáltatások megvalósítására, a tanyasi lakosokat célzó infrastrukturális fejlesztésekre, valamint a gazdaságok és ­hálózataik támogatására helyezi a hangsúlyt.

Emellett az idén az induló és a legkisebb tanyagazdaságok támogatását is előtérbe helyezik. Mindezt 90 százalékos, vissza nem térítendő támogatással.

A kormány kiemelt feladatának tekinti az olyan kisléptékű infrastruktúra fejlesztések támogatását, amelyek a helyi gazdaság fejlesztése mellett az energiahatékonyság növeléséhez, valamint a tanyás térségekben élők életminőségének javításához is hozzájárulnak

A tárca számára másik fontos terület, hogy a vidéki települések mezőgazdasági kultúrájához kapcsolódó őstermelői tevékenységek helyzete javuljon, megerősödjenek a helyi gazdaságok és megvalósuljanak a termeléshez kapcsolódó fejlesztések. Ehhez 75 százalékos vissza nem térítendő támogatást – pályázatonként legfeljebb 3 millió forintot – terveznek, amit a fiatal gazdák számára 90 százalékra kerekítenek ki. Emellett a tanyasi lakó- és gazdasági épületeképítése, felújítása, illetve az eszközbeszerzés is támogatható.

Cél a mintajelleg, a követhető megoldások, a jó példák feltárása, megvalósítása és bemutatása. A támogatások elsődleges kedvezményezettjei a gazdálkodó tanyák, illetve a szociálisan hátrányos helyzetben lévő tanyasiak.

A támogatás feltétele, hogy a megvalósított beruházásoknak illeszkedniük kell a településfejlesztési koncepcióba, illetve a térség fejlesztési programjába.

Az elnyerhető támogatás továbbra is vissza nem térítendő formában jut el a nyertesekhez, a szükséges önerő aránya a pályázó típusától függően 10-25 százalék lesz.

A pályázatok még december folyamán napvilágot látnak, s az elnyert projekteknek 2019 végéig kell megvalósulniuk. Kis Miklós hozzátette, a pályázókat azzal is szeretnék segíteni, hogy a munka megkezdésekor akár 75 százalékos előleget is felvehetnek.

Forrás: magyarmezogazdasag