0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Vizes élőhelyeket tettek rendbe Belső-Somogyban

Csaknem 187 millió forint támogatásból újult meg több belső-somogyi természetvédelmi terület is. A beruházásra azért volt szükség, hogy a fokozottan védett fajok hosszú távon is a területen maradjanak.

Az 1970-es és 1980-as évek vízszabályozása miatt drasztikusan csökkent a talajvízszint a belső-somogyi területeken, ezért az élőhelyek is átalakultak. Szakemberek szerint

ez nemcsak természetvédelmi, hanem gazdasági szempontból is hatalmas károkat okozott.

Ezért is volt fontos az a több éves program, amelynek köszönhetően teljes megújultak a természetvédelmi területek vizes élőhelyei – írja a sonline.hu.

– Kizárólag belső-somogyi vizes élőhelyeket érintett a beruházás – hangsúlyozta Szegvári Zoltán, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, Somogyi Tájegységének vezetője. – Meglévő területek megújítása, illetve új élőhelyek kialakítása volt a beruházás célja, összesen három helyszínen történt változás. A Boronka-melléki Tájvédelmi körzet északi részén van egy fokozottan védett 40 hektáros tórendszer, aminek a műtárgyai, töltései teljesen elhasználódtak és rendkívül kockázatos volt az üzemeltetése. Ezt a program keretében teljesen felújítottuk.

– Rendkívül fontosak ezek a beruházások – folytatta a tájegység vezetője. –

Nem csak a vízhez kötődő fajokat érinti, hanem a területet körülvevő több száz hektár erdő léte is attól a víztől függ.

A korábbi nagyon rossz vízgazdálkodás miatt a homoktalajon folyamatosan csökken a talajvízszint és ha a tavakba nem duzzasztanánk vissza a vizet, akkor nagyon nagy területen elszáradnának az erdők, átalakulnának a társulások és inváziós fajok telepednének meg. A terület megújításának köszönhetően most a fokozottan védett fajok hosszú távon megmaradnak.

Az Újvárfalvai-rét és környéke is megújult. A területen már 2002-ben is terveztek egy gátrendszert építeni a Korokna-pataknál, de az akkor elmaradt. Az értékes mocsárrétről az elmúlt évtizedben folyamatosan csökkent a talajvízszint és a szűk területen élő nagyon ritka növényfajok is visszaszorultak. A nemrég lezárult fejlesztések miatt azonban a környékén visszaállították a talajvíz szintet az eredeti állapotába, így a káros folyamatok megszűntek.

A Csombárdi-réten is több beruházás valósult meg az elmúlt években. A területen lévő tó árapasztóját állították helyre, de a töltést is felújították. Három kisebb vizes teret is kialakítottak, amelyben különféle ritka halfajokat szaporítanak, de a kétéltűeknek és a hüllőknek is kiváló helyül szolgál majd.

Széles kárászt és csíkféléket is szaporítanak

A Csombárdi-réten – amely országos jelentőségű természetvédelmi terület – olyan ritka és visszaszorulóban lévő halakat szaporítanak majd, mint a széles kárász, a compó és különböző csíkfélék. – Ezek mesterséges, de természetszerű szaporításra alkalmas tavak – hangsúlyozta Szegvári Zoltán. – Úgy lett kitalálva a rendszer, hogy az apró halak le tudnak úszni az alatta lévő felújított tóba és ott nevelkednek. A csaknem 187 millió forintos támogatásból különféle eszközöket is vásároltunk.

Varsákat szereztünk be, amivel az invazív halfajokat tudjuk begyűjteni, de halszállító tartályokat is vettünk. A csombárdi területről ugyanis a nemzeti parkhoz tartozó többi vizes élőhelyre is szállítunk majd halakat

– tette hozzá.

Forrás: sonline.hu