0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Meghatározó talajvédelem

A talaj védelme egyre fontosabb a gazdálkodó számára is, de a jövőbeni támogatások elemeként sem elhanyagolható. Az EU-ban is napirenden van ez a téma.

A természeti erőforrások egyik legfontosabb eleme a föld, amelynek mindössze csak 11 százaléka termőföld – hívja fel a figyelmet a nak.hu. A termőföld – legrégibb termelőeszköz – megóvása céljából az Európai Bizottság évekkel ezelőtt megalkotta a talajvédelemről szóló tematikus stratégiát, majd jelentést készített a talajvédelmi intézkedések szükségességéről.

A jelentésben a Bizottság javaslatot tett arra, hogy a KAP 2020-ig végrehajtandó általános reformja keretében kerüljön sor a talajra vonatkozó követelmények további tisztázására és meghatározására.

A jelenleg folyó tervezésben visszaköszön ezen javaslat, hiszen a talajok szervesanyag-tartalmának védelme, a megfelelő tápanyag-gazdálkodás folytatására irányuló törekvések vannak fókuszban. 
Mindezen szemlélet, tevékenység igen fontos, hiszen a talaj lát el bennünket élelemmel, biomasszával és nyersanyagokkal, az emberi tevékenység tereként és tájként funkcionál. Ezentúl a természeti örökségek tárházaként szolgál, valamint élőhelyként és génállományként is központi szerepet játszik. Számos anyagot tárol, szűr és átalakít, mint például a vizet, a tápanyagokat és a szenet. Ezeket a funkciókat mind társadalmi-gazdasági, mind környezeti jelentőségük miatt védeni kell. A termőföldet használó, azon gazdálkodók számára is fontos, hogy a talaját megismerje, azt védje, hiszen odafigyelésével, szükség szerinti beavatkozásával gazdaságosabbá teszi a termelést, továbbá

a jó kondícióban lévő talaj segíti a növényt a stressztűrésben, kevésbé aszályérzékeny, s a megfelelő időben tud vizet és tápanyagot szolgáltatni megfelelő tárolókapacitása révén.

Hazánk különösen érdekelt a talajvédelemben, hiszen nagy a hasznosított terület részaránya. Ismerve a talajképződés rendkívül lassú folyamatát, és azt hogy a talaj alapvetően nem megújuló erőforrásnak tekintendő, ezért a talaj megóvásának fontosságát minden szinten be kell építeni a köztudatba.

A talaj védelme tehát egyre fontosabb a gazdálkodó számára is, de a jövőbeni támogatások elemeként sem elhanyagolható. Hasznos információhoz juthatnak a témához kapcsolódóan a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett NAKAdémia tájékoztató rendezvénysorozatának keretében.

Forrás: nak.hu