0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A zebracsíkos lótakaró nemcsak divathóbort

Régóta próbálják megfejteni a tudósok, hogy mi célt szolgálnak a zebrák csíkjai. Egy tanulmányhoz a valódi zebrák mellett csíkos és egyszínű takaróba burkolt lovakat is megfigyeltek, és meglepő következtetésre jutottak.

Két feltételezés élt sokáig a zebrák csíkjaival kapcsolatban: egyrészt, hogy összezavarják a ragadozókat, másrészt, hogy az állatok hő-leadását segítik. Azonban egyikre sem sikerült eddig meggyőző bizonyítékot találni.

2014-ben egy tudóscsoport rámutatott, hogy a bögöly- és cecelégy-fajok elterjedési területe nagy átfedést mutat három zebrafajéval (nevezetesen az alföldi-, a hegyi- és a Grévy-zebráéval). Akkor felvetették, hogy

a csíkos patások különös mintája azért alakulhatott ki, hogy elkerüljék a veszélyes betegségeket is terjesztő légyfajok csípéseit.

Most pedig sikerült erre bizonyítékot is találni.

A kutatást az Egyesült Királyság területén végezték. Három fogságban élő zebrát és kilenc egyszínű lovat figyeltek meg egy legelőn, ahol természetes módon előfordulnak a bögölyfélék európai fajai. A kísérlethez három lovat takarókkal borítottak be: egyet feketével, egyet fehérrel, egyet pedig zebracsíkossal.

Az első megfigyelések alapján a csíkos küllem nem riasztotta el a legyeket, a kísérletben résztvevő összes állat felett ugyanannyi bögöly körözött.

Azonban közelebbről vizsgálva a patásokat észrevették, hogy a csíkos állatokat megközelítő böglyök nem tudtak lelassítani a leszállás előtt. Ennek eredményeképpen vagy átrepültek fölöttük, vagy nekirepültek az állatoknak – írják le a tudósok az eredményeiket a PLOS ONE tudományos lapban.

A kutatásból kiderült, hogy a zebrákra átlagosan negyedannyi légy tudott leszállni, mint a lovakra. Sőt mi több,

az 5,3 órán át tartó közvetlen megfigyelés alatt a zebrák bőrén egyetlen bögölycsípést sem láttak a tudósok, míg a takaró nélküli lovaknál 11 óra alatt 239 alkalommal jártak sikerrel a rovarok.

A zebracsíkos takarót viselő lovaknál a 30 perces megfigyelési időszak alatt mindössze 5 légy landolását regisztrálták, eközben az egyszínű fekete és fehér „ruhásakra” 60 rovarnak sikerült leszállni. Azonban a szabadon lévő lófejek továbbra is ki voltak téve a böglyök támadásainak.

Úgy tűnik tehát, hogy a csíkok hatása a rovarokra csak egészen közelről érvényesül, és ez alapján úgy tűnik, hogy a zebramintás takarók remek védelmet biztosíthatnak a lovaknak a rovarcsípések ellen.

Forrás: www.sciencemag.org