0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Nagy lökést ad az állam az ökoturisztikai fejlesztéseknek

"A cél az aktív életmód, a természetközeli kikapcsolódás népszerűsítése, ezzel együtt pedig a környezettudatosan élők számának növelése" - hangzott el az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ megalakulását követő sajtótájékoztatón.

A napokban hozta létre a kormány az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központot, amely a természetközeli, tevékeny kikapcsolódás népszerűsítését, az ezzel összefüggő beruházások összehangolását, a fejlesztések megismertetését, illetve a területtel foglalkozó különböző szereplők munkájának segítését tűzte ki legfőbb célul.

A központ felügyelete Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos feladata lesz, aki a témával foglalkozó sajtótájékoztatón elmondta, 2010 óta fokozott figyelmet szentelnek a turisták igényeinek a nemzeti parkok és az állami erdőgazdaságok is. Ennek eredményeképp több mint 100 erdei szálláshely újult meg, illetve épült fel, s a többi közt 25 látogatóközpontot, illetve 40 kilátót adtak át. Révész Máriusz hangsúlyozta, az újonnan létrejövő központ e fejlesztéseket, valamint a különböző fenntartókhoz tartozó turisztikai intézmények működését koordinálja majd, törekedve egyúttal a látogatók számának növelésére is.

A kormánybiztos szavai szerint a kormány, az állami erdőgazdaságok és a nemzeti parkok évek óta tartó, sikeres együttműködést tudhatnak maguk mögött. Ennek köszönhetően gyermekek tízezrei vehetnek részt évről évre a vándortáborokban, az erdei kisvasutak fejlesztése lassan a második üteméhez ér, s a többi közt a felek kerékpáros és via ferrata útvonalakról, sípályák átadásáról és a nyaralóhajó programról is egyeztetnek. Révész Máriusz elmondta, a természetjárók számára készítettek egy 7 kötetből álló szálláshely-kalauzt is, amely a www.termeszetjaro.hu webcímen is elérhető.

„A turisták folyamatos mozgásban vannak, így akkor tudjuk őket kiszolgálni, ha régiós programcsomagban kínáljuk fel számukra a látnivalókat”

– hangsúlyozta a kormánybiztos. Mint mondta, éppen ezért nem „pontszerű” fejlesztésekre, hanem az aktív turisztikai attrakciók hálózatban történő kezelésére van szükség. A központ feladata lehetővé tenni, hogy a beruházások e szemlélet szerint valósuljanak meg a jövőben.

Rácz András környezetügyért felelős államtitkár a sajtóeseményen elmondta, a 10 nemzeti parki igazgatóság összesen mintegy 300 ezer hektárnyi védett, állami területet kezel. Mint mondta, nemcsak a természetvédelmi kezelés, hanem például e területek nagyközönség számára történő bemutatása is fontos feladatuk.

„Magyarországon mintegy 700 ökoturisztikai létesítményt tartunk számon, ezek felét valamelyik nemzeti parki igazgatóságunk tarja fenn” – hangsúlyozta Rácz András, akinek elmondása szerint azokat éves szinten 1,6 millió regisztrált látogató keresi fel azokat.

A nemzeti parki igazgatóságok szerepe a környezeti nevelés szempontjából is megkerülhetetlen; évente körülbelül 200 ezer gyermek vesz részt a különböző ismeretterjesztő, szemléletformáló programokon. Az államtitkár hozzátette, az ökoturisztikai fejlesztések volumene az elmúlt 10 évben igencsak megnőtt, így az Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központra fontos koordináló feladatok várnak.

A sajtótájékoztatón részt vett Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár is. Mint mondta, a hazánk 1/5-ét borító erdők mára az egyik legfontosabb belföldi turisztikai célpontokká váltak, a természetjáró infrastruktúra kialakításában pedig fontos szerepe van a 22 állami erdőgazdaságnak.

„A Bejárható Magyarország Programnak köszönhetően ez erdőink mindenki számára nyitva állnak” – hangsúlyozta Zambó Péter, majd hozzátette, 2010 óta több milliárd forint értékben vittek véghez fejlesztéseket azokhoz kapcsolódóan.

Az államtitkár elmondta, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztossággal együttműködve eddig is számos közös program valósult meg, a fejlesztések pedig ezután sem állnak le: szeretnék elérni, hogy minél többen töltsék szabadidejüket az állami erdészeti társaságok területein.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság