A Frointiers in Plant Science című tudományos lapban publikált kutatás során számos módszert vetettek össze. A felfedezés jelentőségének megértéséhez azonban át kell tekinteni, hogyan is veszik fel a tápanyagokat a növények.
Az összes talajban van vas, azonban ezek nem oldódnak olyan könnyen, így a növények nem képesek felvenni.
„A legtöbb növény olyan kémiai anyagokat választ ki, melyek oldhatóvá teszik a talajban található vasat.” – magyarázza a kutatás egyik vezetője, Dr. José Covarrubias, a Chilei Egyetem agrártudományokkal foglalkozó docense. – „Ezek a vas kelátorok* egyenesen a gyökerekből választódnak ki, vagy olyan mikrobák termelik, melyek közvetlenül mellettük élnek, és így segítségükkel a növények fel tudják venni a vasat.” (*A kelátor olyan szerves molekula, mely képes a fémet megkötni /a szerk.)
„A kék áfonya azonban nem rendelkezik ilyen tulajdonságokkal, mivel általában nedves, savas környezetben él, amelyben fel tudja venni a vasat.”
Ennek eredményeképpen a világ relatíve száraz és lúgos növénytermesztő vidékei nem alkalmasak áfonyatermesztésre.
„A vas kulcsfontosságú az olyan növényi molekulák létrehozásában és működtetésében, mint a klorofill, mely az energiát szolgáltatja.” – folytatja Covarrubias.
„Az áfonyánál emellett az vastól függő enzimeknek köszönhető a „szupergyümölcsökre” jellemző magas antioxidáns tartalom, mely nemcsak az egészségre van jó hatással, de a kék színért is felelős.”
Hogyan lehet pótolni a vasat?
Két módszer létezik az áfonya vashiányának kezelésére: savanyítani kell a talajt, vagy mesterséges vas kelátorokat kell kijuttatni. Mindkét módszernek megvannak a maga hátrányai.
„A leggyakoribb ipari módszer a talajok savanyítására a kén, amit a talajban élő baktériumok kénsavvá alakítanak. A hatása lassú és nehezen kontrollálható. Nedves talajokban pedig hidrogén-szulfid halmozódhat fel, ami gátolja a gyökérnövekedést.
„Egy másik gyakori stratégia a termelők közt, hogy szintetikus kelátorokhoz kötött vasat juttatnak ki. ezek azonban drágák és potenciálisan toxikus anyag oldódhatnak ki a közeli természetes vizekbe.”
Éppen ezért szükséges egy olcsóbb és biztonságos alternatíva az ipari méretű áfonyatermesztéshez.
„A fűfélék – melyek alkalmazkodtak a gyenge talajokhoz – fenntartható, természetes vas kelátor forrást biztosítanak, amennyiben az áfonyabokrok mellé ültetik őket. Korábban már kimutatták a fűfélék pozitív hatását a növekedésre és a hozamokra olíva, szőlő és citrusféléknél is – és most az áfonya esetében is bizonyított.”
A kutatás menete
Egy ’Emerald’ fajtájú áfonyaültetvényen kísérleteztek, igencsak lúgos (8 pH) talajon, és több különböző módszer hatását vetették össze: standard szintetikus vas kelátorokkal kezelt (Fe-EDDHA), fűvel bevetett (vörös csenkesz), szárított marhavérrel kezelt (hem-vas*), illetve egy kezeletlen kontroll terület került kialakításra. (*A hem egy makromolekula, mely képes a vasat megkötni. A hem a globin nevű fehérjéhez kapcsolódva hemoglobint alkot, mely a vörösvértestekben is megtalálható. /a szerk.)
„Az eredmények azt mutatták, hogy a gyepesítés nemcsak az összes termés mennyiségét növelte meg, de a bogyók héjának antocianin és antioxidáns tartalma is növekedett a kontroll csoportéhoz képest. A méretbeli változás hasonló volt a bizonyítottan hatásos szintetikus kelátoroknál tapasztalttal, azonban a marhavérből származó hem-vasnak – amit kiskertekben gyakran alkalmaznak – nem volt kimutatható pozitív hatása.”
A bogyókon túl a növények egyéb tulajdonságain is megnyilvánult a vas pozitív hatása, például a levelek színén. Ez szintén hasonló volt a gyepsávos és a vas kelátoros növényeknél. Azonban a bogyók átlagos súlyára egyik módszer sem volt kimutatható hatással.
A füvesítés hátrányai
Az egyik negatív tényező a tanulmány szerint az, hogy a gyepsávval beültetett bokrokon termő bogyók puhábbak voltak. A fogyasztóknál pedig fontos a bogyók keménysége.
„Azonban a kémiai analízis során a kontroll növényekkel összevezetve kirajzolódott egy nem szignifikáns trend, miszerint a fűvel beültetett növények bogyói érettebbek voltak, ami megmagyarázhatja ezt a különbséget.”
A gyepesített növények ezen felül több öntözővizet igényeltek ahhoz, hogy a talaj nedvességtartalma megfelelő maradjon. Ezt leszámítva mind a négy csoportot ugyanúgy kezelték. A füvet mindig 5 és 15 centiméteres magasság között tartották – mely megegyezik egy tipikus, gondozott gyepével.
– vonja le a következtetéseket Covarrubias. „A termelők és a kiskertészek is alkalmazhatják ezt a stratégiát az áfonyatermésük, illetve annak antioxidáns tartalmának növelésére.”