0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A holland, aki megmentheti a Greenyardot

A belga Greenyard zöldség-gyümölcsértékesítő és -feldolgozó vállalat a holland Marc Zwaaneveldet nevezte ki társ-vezérigazgatónak a korábbi vezető, Hein Deprez mellé. A hulladékgazdálkodási ágazatból érkező szakembertől konkrétan azt várják, hogy megmentse a Greenyardot a csődtől.

A Greenyard neve tavaly júliusban vált ismertté Európa-szerte és Magyarországon is, amikor lisztériával szennyezett fagyasztott zöldségkeveréket hívtak vissza az európai hatóságok, és a fertőzés forrását a cég magyar leányvállalatának bajai üzemében azonosították.

Marc Zwaaneveld legutóbb a holland Van Gansewinkel hulladékgazdálkodási céget állította talpra, most pedig ugyanezt várják el tőle a Greenyardnál. Kollégái szerint Marc Zwaaneveld határozott egyéniség, kizárólag a számok és az eredmények érdeklik. Az igazgatótanács a korábbi elnök-vezérigazgatónak, Hein Depreznek is bizalmat szavazott, így ketten vezetik tovább a céget.

Szakértők szerint egy holland vezető jót tesz a vállalatoknak, aki más látásmóddal közelít a problémákhoz, ugyanakkor nem forgatja föl fenekestől a kialakult vállalati struktúrát.

A belga Greenyard Csoport forgalma a tavalyi gazdasági év első kilenc hónapjában az egy évvel korábbi időszakhoz képest 4,2 százalékkal kevesebb, 2,91 milliárd euró volt, amit a frissáru divízió alacsony teljesítményének tudnak be. Ez a részleg a tavalyi pénzügyi év harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest 6,6 százalékkal kevesebb forgalmat produkált, összesen 730 ezer eurót. Az első kilenc hónapra vetítve csekélyebb mértékű, 4,5 százalékos a csökkenés, 2,38 milliárdos forgalommal. A forgalomcsökkenést a kulcsfontosságú piacokon az áruházláncok által generált árnyomásnak tudják be. A termékek közül egyedül az avokádó hozott hasznot a cégnek.

A napokban a Greenyard bejelentette átalakítási tervét, aminek szükségességét a tetemes adósságteherrel és a folyamatos piaci nyomással indokol. Az átalakítás három részből áll: gyáregységek eladásából, 422 munkahely megszüntetéséből és a feldolgozott zöldség-üzletág értékesítéséből.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/freshplaza.com