0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kalandra fel! Várnak a vidéki élet szépségei

A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége által indított „Vidéki élet, fiatalok vidéken” programcsomagban a „Vesd bele magad!” projekt első szakasza lezárult. Ezzel egyidejűleg a programcsalád második tagjaként kezdetét vette a „Vidéki Kaland” a március 21-én az AGRYA által szervezett budapesti sajtótájékoztatón.

Az AGRYA idén január 17-én indította el programját, melynek első részeként a „Vesd bele magad!” kisiskolásoknak szóló, kertészkedésre ösztönző programban lehetett részt venni. A felhívásra mintegy 1200 család jelentkezett, közülük megközelítőleg 950 pályázat teljesítette a feltételeket. A jelentkező családoknak a jelentkezési űrlap mellé a gyermek rajzát vagy fogalmazását kellett csatolniuk.

Az előzetes elképzelések szerint Fejér és Csongrád megyére korlátozódott volna a program, azonban a nagy érdeklődésre való tekintettel további megyékre bővült.

Kihangsúlyozandó, hogy a kezdeményezés nem szociális alapokon nyugvó adományosztás, hanem segítségnyújtás a szülőknek, hogy gyermekeik gondolkodását formálni tudják az agrárium irányába. A sikeres jelentkezők között az AGRYA vetőmagcsomagokat osztott ki. A résztvevő családoknak közösen kell elvetniük kiskertükben a vetőmagokat, a továbbiakban pedig gondozni és ápolni a növényeket. Visszajelzésképpen a családoknak lehetőségük van élménybeszámolókat készíteni vagy eseménynaplót vezeti a kiskert állapotáról.

youtube://v/pyz-DmzkQPU

 

Farkas Sándor államtitkár az agrárminisztérium által támogatott programtervről elmondta, hogy az agrárium legnagyobb kihívásának a generációváltást tartja, aminek megoldását jelentősen befolyásolja az agrárágazat iránti csekély mértékű orientáció, valamint az agrárképzés hiányossága.

„Lényeges a gyerekek figyelmét felhívni arra, hogy mit jelent az, ha egy magot elültetnek, vagy egy növényt gondoznak. Éppen ezért nagyon fontosnak tartom, hogy egy ilyenfajta kezdeményezés, mint a „Vidéki élet, fiatalok vidéken” program elindult.

Összességében úgy gondolom, hogy a mezőgazdasági szakágnak az alapját jelenthetik ezek a programok, ugyanis képes lehet megalapozni a vidéki élet szépségét, hatékonyságát, a jövedelem termelőképességét és a vidéki élet hosszú távú fennmaradását”.

Ugyanakkor elkeserítőnek tartja, hogy a vidéki életből egyre inkább elvesznek azok a motivációk, amelyek a kiskertek művelését meghatározták. Ezekben a kertekben termett növények ellátták az adott családnak a mindennapi szükségleteit, igényeit. Éppen ezért, ennek a problémának a megakadályozása végett szeretné felhívni a fiatalok figyelmét, hogy fogjanak ásót, vessék be a műveletlen területeket és szeretettel gondozzák kiskertjüket.

youtube://v/6SfqRgLSAG4

 

Ahogy a „Vesd bele magad” program lezárult, úgy kezdetét vette a „Vidéki Kaland”, ami két év szünet után ismét elindul. Kesjár Kamilla, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (AGRYA) társelnöke ismertette:

„A program célcsoportja olyan városlakó, nem mezőgazdász fiatalok – 18-35 év közötti korosztály -, akik érdeklődést mutatnak az agrárium iránt.

A pályázók egy hetet tölthetnek el egy fiatal gazda gazdaságában, ahol mezőgazdasági munkákban vesznek részt. Ezáltal betekintést nyerhetnek egy-egy mezőgazdaságban dolgozó család mindennapjaiba,

a szervezők mindössze azt kérik a résztvevőktől, hogy élményeikről számoljanak be a közösségi médiában. A kiírásban 25-35 fiatal tud részt venni, a jelentkezési határidő pedig április 18-ig tart.”

A programcsomag harmadik résztvevője a „Virtuális Falu”, amelyben kistelepülési ifjúsági közösségek programjaihoz ad szakmai és anyagi támogatást az AGRYA, így létrejöhet egy közösségi hálózat, azaz egy virtuális falu.

A programcsomag elindítására az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Agrárminisztérium adott támogatást, az Agrármarketing Centrum pedig szakmai támogatással segíti.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu