0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Már a városban kertészkednek az éhezők

Akkora az éhezés Venezuelában, hogy a lakosság már a főváros szívében hoz létre rögtönzött farmokat. Az egykor szebb időket látott, mára gazdasági káoszba hullott országban mintegy 20 ezer ilyen farm működik már.

Venezuela fővárosának szívében, Caracas közepén döntött úgy egy lakóközösség, hogy agrárprojektet indít az országot keményen sújtó élelmiszerhiány enyhítésére, és hogy felkészüljenek a várható amerikai szankciókra – számol be az Al Jazeera arab hírportál. A rögtönzött projekt meglehetősen sokrétű.

A résztvevők zöldségféléket termesztenek, amatőr akvakultúrát igyekeznek megvalósítani, hogy halat tudjanak enni, és nyulat is tenyésztenek.

Utóbbiak előnye, hogy jó fehérjeforrást biztosítanak, valamint a nyúl meglehetősen szapora, és aránylag kis helyen is sikeresen tartható.

Az ilyen agrárprojekten nem újak Venezuelában, amelyet évek óta egyre súlyosbodó, durva áruhiány jellemez. Az élelmiszer- és gyógyszerhiánnyal, a katasztrofális egészségügyi és közbiztonsági állapotokkal, és újabban hosszantartó áramszünetekkel jellemezhető, válságban lévő országban meg nem erősített hírek szerint mára mintegy 20 ezer ilyen, a lakosság által gründolt, rögtönzött farm működik.

A helyzet így is aggasztó, hiszen az ország csak az általa igényelt élelmiszer mintegy ötödét tudja csupán megtermelni, és a gazdasági katasztrófahelyzet miatt az import sem jöhet szóba, mivel a hivatalos fizetőeszköz, a Venezuelai bolívar mára teljesen elértéktelenedett.

Az ország populista kormánya annak ellenére vezette szinte megoldhatatlannak látszó gazdasági krízishelyzetbe a dél-amerikai országot, hogy az a világ egyik legjelentősebb kőolaj-készletével rendelkezik. A gazdaságilag megalapozatlan intézkedések és a nyugat ellen folytatott „szabadságharc” miatt mára mindennapos az éhezés Venezuelában.

Forrás: Aljazeera.com