0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Óriási fellendülést hoz a húsvét az élelmiszeriparban

A húsvéti időszakban legalább 4-5 ezer tonna sonka fogy el Magyarországon – mondta az InfoRádiónak Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke. A sonkán kívül csülök és tarja is kerül ilyenkor az asztalra – a füstölt termékek összessége alkotja a húsvéti időszakban elfogyasztott 4-5 ezer tonnát.

Pákozd Gergely, a Tojásszövetség alelnöke szerint a karácsonyi és a húsvéti időszakban fogy a legtöbb tojás. A Bonafarm-csoport vezérigazgatója, Pókos Gergely pedig kiemelte az InfoRádióban: többszörösére ugorhat a húsipari cégek forgalma a húsvét előtti napokban.

Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke elmondta:

a sonkán kívül csülök és tarja is kerül ilyenkor az asztalra – a füstölt termékek összessége alkotja a húsvéti időszakban elfogyasztott 4-5 ezer tonnát.

Az elmúlt években a termékkör bevétele az év ezen szakaszában meghaladta a hétmilliárd forintot.

A tojástermelésben pár forintos költségnövekedés vagy árnövekedés is jelentősen befolyásolja a rentabilitását
– erről már Pákozd Gergely beszélt, hozzátéve: az elmúlt évben folyamatosan nőttek a termelési költségek, főként a bérek és a takarmányárak emelkedése miatt. A tavalyi fipronil-botrány miatt jelentős drágulás következett be Európa-szerte, majd a tojásár az év közepén visszaállt az eredeti szintre. A Tojásszövetség alelnöke elmondta:

a karácsonyi és a húsvéti szezonban akár 10-20 százalékkal is megnőhet a termék forgalma, ami áremelkedéssel is járhat.

A megnövekedett kereslet kielégítéséhez kapacitásnövelésre is szükség van, mivel viszont a tojótyúkok a szezonnál tovább szolgálnak, az így megtermelt többletet pedig el kell adni, így a nyári, kora őszi időszak nyomott tojásárakat jelent.

A húsvét a húsipar legfontosabb ünnepe – mondta Pókos Gergely, a Bonafarm-csoport vezérigazgatója, hozzátéve: ilyenkor a prémiumtermékeket is leértékelve árusítják. Az ünnepi hétvége és az előtte lévő hét a normál sertéshúsforgalom két-háromszorosát hozza.

Forrás: Inforádió