0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Jubileumi borverseny Élesden

Az év egyik legfontosabb borászati eseményének a jubileumi, XX. Erdélyi Szőlőhegyek Borverseny ígérkezett. Idén a Sebes-Körös menti kisváros, Élesd adott otthont a rendezvénynek. Bihar megyében eddig két alkalommal rendeztek Erdélyi Szőlőhegyek-borversenyt: 2003-ban Nagyváradon, illetve 2015-ben Bihardiószegen.

Az idei különleges esztendő a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) számára is. Az egyesület jogelődjének, az Erdélyi Gazdasági Egylet (EGE) megalakulásának 175. évfordulóját ünnepeli, 150 éve jelenik meg az Erdélyi Gazda (1869), és az Erdélyi Szőlőhegyek — az erdélyi borok versenyét is immár a huszadik alkalommal szervezték meg idén.

Az élesdi borászok már a kezdetektől részt vettek ezen a megmérettetésen, tudásukat és szorgalmukat sok nagyarany-, arany- és számos ezüstérem jelzi.

Ezt méltányolva döntött úgy a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE), hogy elfogadja az élesdiek pályázatát a jubileumi borverseny megrendezésére.

A 2016-os esztendő mérföldkő volt az élesdi borászok számára, ekkor hozták létre 12 alapító taggal a Sólyomkő (Piatra Şoimului) Egyesületet, melynek elnöke Pusztai Sándor, alelnöke Homonnai Gábor. Céljuk a Sebes-Körös-völgyi szőlő- és gyümölcstermesztés képviselete. Alig 3 éves fennállása alatt az

Egyesület máris nagy érdemeket szerzett: sikerült visszaszereznie a környék borvidékként való besorolását, és elérte, hogy Élesd és vidéke ismét felkerüljön Románia borvidékeinek a térképére.

Pusztai Sándor elmondta, Élesd környékén közel 300 hektár szőlőt műveltek a gazdák, amit a múlt rendszerben számoltak fel, s helyette gyümölcsösök kaptak helyet, illetve sok terület maradt parlagon. Elsősorban fehér szőlők jellemezték a vidéket, amit a házak alatt húzódó pincékben érlelték. Mára alig 4-5 hektár ültetvényfelületet találunk. Amióta újra borvidéki besorolást nyertek el, megnőtt az érdeklődés, többen is jelezték telepítési szándékukat. A déli fekvésű, 170 méter tengerszint feletti domoldalak kiváló szőlőtermő területek. A közelben folyó Sebes-Kőrös egyedi mikroklímával áldotta meg a termelőket. Elsősorban a könnyű, üde, illatos fehérborok szülőhelye, a direkttermőket helyi- illetve világfajtákra cserélték.

Évente három borkóstolót szerveznek az érdeklődők számára. Helyi borversenyen az itt szüretelt szőlők levét minősítik. S, hogy az ünnepség se maradjon el, borbállal kedveskednek a nagyközönségnek, ahol a díjazott borok kóstolására adnak lehetőséget. Nem csak a mintegy 10 ezer élesdi lakos, hanem mellette a környékbeliek is szívesen jönnek rendezvényeikre. A közönségprogramok mellett szakmai rendezvényeken is részt vesznek tagjaikkal.

Az idei Erdélyi Szőlőhegyek Borversenyre a korábbinál egyharmadával több, azaz 304 nevezés érkezett.

A 202 fehérborok közül egy nagyarany- és 31 aranyérmet, a 73 vörösből szintén egy nagyarany és 11 aranyérmet ítélt oda a Magyar Borakadémia tagjait és helyi borász szakembereket felvonulató zsűri.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu