0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Már nem a lengyelek szedik a spárgát

Míg 10 évvel ezelőtt szinte csak lengyelek dolgoztak a bajor földeken a tavaszi spárgaszedéskor, mostanra ritkaságnak számít a lengyel munkás, és egyre nehezebb munkaerőt találniuk a gazdáknak – számol be a Süddeutsche Zeitung.

Az idei szezonban különösen rossz a helyzet – mondja Miriam Adel, a frankföldi spárgatermelő szövetség elnöke. Sok termelő épphogy a szezonkezdetre tudott csak munkaerőt találni, és ez a tendencia már az utóbbi öt évben is jellemző volt. Elsősorban a lengyel munkások száma esett vissza. A tartományi mezőgazdasági minisztérium szerint a munkaerőhiány oka, hogy

a kelet-európai vendégmunkások is egyre nagyobb munkakínálatból választhatnak, így jobban fizető, fizikailag könnyebb munkákat keresnek,

vagy olyanokat, amelyek nem szezonálisak, hanem egész évben megélhetést biztosítanak.

Ezenkívül több országban – itt Romániát hozzák példaként – már helyben is egyre több a munkalehetőség, például az autóipari beruházásoknak köszönhetően. A cikk szerint a német Munkaügyi Hivatal több küldő országgal is kapcsolatban áll, hogy megkönnyítse a szezonális munkaerő beáramlását. „2019 elején folyattuk az első kétoldalú megbeszéléseket annak érdekében, hogy a külföldi munkaügyi szervezetekkel megkössük a megfelelő megállapodásokat” – mondta a minisztérium egyik szóvivője. A határokon átívelő munkaközvetítéshez azonban számos egyedi kérdést kell tisztázni, így a megállapodás időigényes és nagy körültekintést igényel.

A bajor parasztszövetség szerint a spárgaszedést érintő munkaerőhiány még nem észrevehető az árakban, itt inkább az időjárás az, ami befolyásoló tényező.

A május közepi esők miatt Bajorországban kicsit lelassult a növény növekedése. A szövetség 2016-os adatai szerint egyébként 370 vállalkozás él Bajorországban spárgatermesztésből.

Forrás: Süddeutsche Zeitung