0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Szoros kötődés

Erdészéletutak – áll a kötet borítóján, amelyet egy nagykanizsai fogadó egyik asztalánál beszélgetve lapoztam fel cikkünk szereplőinek társaságában. A könyv az elmúlt bő hetven esztendőben Zala megyében tevékenykedett erdőmérnökök munkásságát foglalja össze, köztük a Páll család öt tagjának szakmai életútját.

Vendéglátóimat nemzedékek óta szoros kötelék fűzi az erdész szakmához, egyszersmind pedig a környékhez, amelynek hosszú évtizedes pályájukat szentelték.

A nagykanizsai Csónakázó-tó parkolójába érve órámra pillantottam, majd kényelmes léptekkel elindultam a víz felé, hogy vendéglátóim érkezéséig elidőzzek kicsit a parton. A távolban egy félsziget, s az ahhoz vezető kis híd tűnt fel, ám mihelyst feléjük vettem volna az irányt, a hirtelen jött zápor véget vetett az idillnek, így csakhamar ismét az autóban találtam magam. Aggodalmam azonban gyorsan elszállt: pár perccel később kitisztult az ég, és végre folytathattam utam a korábban kitűzött cél felé – immáron a Páll család három tagjának társaságában.

Szeretett zalai erdők

Találkozásunk helyszíne távolról sem volt véletlen. A Csónakázó-tó és a szomszédos parkerdő létrejötte ugyanis idősebb dr. Páll Miklósnak – Miklós bácsinak –, az egykori Dél-zalai Állami Erdőgazdaság osztályvezető főmérnökének köszönhető. „1965−1970 között az állam közjóléti beruházások sorát valósította meg, így vetettem fel az ötletet, hogy érdemes lenne létrehozni a város közelében egy parkerdőt és egy tavat” – emlékezett vissza a régi időkre a nyugalmazott főmérnök. A városvezetés támogatta elképzelését, így az 1970-es évek közepére befejeződött az építkezés.

Az egykori katonai gyakorlótér helyére fenyőkülönlegességeket ültettek s kész lett a tó is, hogy az ünnepélyes megnyitót követően már családok vehessék birtokukba a környéket.

Miklós bácsi idejének egy részét egzóta fafajokkal való kísérletezésre fordította: szívének különösen kedves az Észak-Amerikában őshonos zöld duglászfenyő, amely kitűnően alkalmazkodik a hazai körülményekhez, s a számára megfelelő helyen, viszonylag rövid idő alatt jó minőségű és nagy mennyiségű faanyagot ad. „50 éve már, hogy létrehoztunk belőle kísérleti állományokat. Ha tehetem, autóba ülök, és kimegyek ezekre a területekre; igazán különleges érzés az akkor telepített fák között sétálni” – mesélte Miklós bácsi.

A természet szeretete generációk óta meghatározza a család sorsát: nagyapja, apja és bátyja is az erdészetnek, az erdőnek szentelte életét, s nem volt ez másképp felesége esetében sem, aki erdőmérnökként az ország egyik legnagyobb csemetekertjének létrehozásában és működtetésében is tevékeny szerepet vállalt.

Kitaposott ösvényen

Mindezt figyelembe véve nem meglepő, hogy gyermekeik már egészen kis korukban eldöntötték, hogy őseik útjára lépnek majd. „Amikor a szüleink hazaértek a munkából, legtöbbször az erdő került szóba, a hétvégéken pedig javarészt az erdőt jártuk” – vette át a szót édesapjától Páll Tamás, a fiatalabbik testvér, aki nemcsak szüleire, hanem három évvel idősebb bátyjára is példaképként tekintett. Az általa kitaposott ösvényt követve jelentkezett a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karára, a végzést követően, 1983-ban pedig a Zalaerdő Zrt.-nél helyezkedett el, ahol azóta is vadászati felügyelőként dolgozik. 26 esztendő bizony hosszú idő, így adódhat a kérdés, miért kötelezte el magát e hivatás mellett. Páll Tamás szerint

szoros kötelék fűzi a családot a zalai erdőkhöz, de a kihívások is fontos szerepet játszottak abban, hogy nem tért le a fiatalon megkezdett útjáról.

Zala megye sokak számára ismert nagyvadállományáról, különösen a gímszarvasairól, amelyeket fenn-, illetve egybetartani, állományukat ápolni igencsak szép feladat. „A térség völgyeiben rengeteg falu található, környékükön háztáji földekkel és szőlőhegyekkel, ez pedig kedvezőtlen életteret teremt a gímszarvasoknak” – magyarázta Páll Tamás, immáron egy közeli fogadó asztalánál ülve. Errefelé nagy a vadkárveszély, a tulajdoni viszonyok sokrétűek, így a nagy távolságokra elvándorló, gímszarvasra épülő vadgazdálkodás fenntartása komoly kihívás elé állítja a Zalaerdő Zrt. munkatársait.

Szakmai összhang

Páll Tamás – vagy inkább a Páll család – számára előny, hogy mindenki a maga szakterületéről hozott tapasztalatával, tudásával és tanácsával tudja segíteni a másikat. E megállapításom a fivérrel, Páll Miklóssal folytatott beszélgetésem közben nyert igazán értelmet. A Zalaerdő Zrt. ellenőrzési osztályának vezetője testvéréhez hasonlóan Nagykanizsán született, az erdőmérnöki diplomája megszerzését követően azonban Balatonfüreden, az ottani erdőgazdaságnál kezdte pályafutását. „7 év után költöztem Nagykanizsára a családommal, majd 29 esztendeig az erdészeti hatóságnál, 2015 óta pedig a Zalaerdő Zrt.-nél dolgozom” – mondta Páll Miklós. Számos kihívással találta magát szemben szakmai életútja során, a Balaton-felvidéket jellemző gyenge minőségű talajok és erdők, az erdőfelügyelőséget ért megannyi változtatás a rendszerváltás idején és utána, valamint a bő két évtizede tartó igazságügyi szakértői munkája egyaránt sok megoldandó feladat elé állította. Utóbbit részletezve elárulta, hogy erdészeti és vadászati témájú vitás ügyekkel az egész országból keresik bíróságok, hatóságok és magánszemélyek.

„A megoldandó feladatok között gyakran akad tulajdonosok közötti elszámolási vita, sűrűn kell szakértenem vadkárral kapcsolatos ügyekben, illetve készül egy vadkárbecslési útmutató is, amelynek összeállításában közreműködtem”

– folytatta Páll Miklós.

Az összhang azonban nemcsak a szakmán belül, hanem például a közös vadászatok alkalmával is fennáll a testvérek között. Munkájukból adódóan gyakran hódolnak hétköznaponként hobbijuknak külön-külön, ám mikor közös vadászatra indulnak, az valóságos ünnepnap számukra. Ahogy Páll Tamás fogalmazott, ez az elfoglaltság nekik távolról sem a trófeagyűjtésről szól, hanem a természetben töltött idő szépségéről, a találkozás és a beszélgetések öröméről. Hangsúlyozta, hogy a családjukat jellemző értékrend szemben áll a mai, teljesítmény- és nyereségorientált világban megszokott szemlélettel. Csatlakozva a gondolathoz, Páll Miklós azt emelte ki, hogy a magányos farkasok helyett csapattagokra van szükség, hisz ezt támasztotta alá eddigi pályafutása is: a közös gondolkodás, az együttműködés jelentette a siker kulcsát számos esetben. E szemlélet létjogosultságát vendéglátóim alátámasztották az Erdészéletutak című kötettel is. Abban édesapjuk kortársa, dr. Baráth László nyugalmazott erdőmérnök gyűjtötte össze a Zala megyéhez köthető erdőmérnökök szakmai életútját – köztük a Páll család tagjainak munkásságát is.

Forrás: A Mi Erdőnk