Az északi féltek hideg vidékein, Európában, Ázsiában és Amerikában elterjedt mézbogyó nem fagyérzékeny növény, olyannyira nem, hogy mínusz 40 C-fokon sem károsodik és korán nyíló virágai elviselik a mínusz 7 C-fokos fagyot. Számos változata ismert, őshonos például Japánban, Kanadában, Oroszországban, Lengyelországban. Eredeti élőhelye a sarkvidékhez közeli tőzeges talajú erdőkben van, de megél meszes talajú hegyekben, illetve Kanada nyugati partvidékén. A Lonicera caerulea 1,5-2 méter magas cserje átellenben álló, 3-8 centiméter hosszú, 1-3 centiméter széles, szürkészöld levelekkel, amelyek enyhén viaszosak. Virágai körülbelül 1,5 centisek, sárgásfehérek, öt egyforma sziromlevélből állnak, illatosak. Párosával nyílnak a hajtásokon kora tavasszal.
A szüret idejét nem lehet csak ránézéssel megállapítani, mert a héja hamarabb színeződik, mint ahogy beérne a bogyó. Akkor szedhető, amikor már a hús is sötét, bíboros, kékes színű. Korábban leszedve túl fanyar, és kevesebb színanyag alakul ki benne, tehát egészségvédő hatása is gyengébb. Elhúzódva érik, lengyel tapasztalatok szerint 6-8 alkalommal kell szedni.
Az alapfaj bogyója 1-1,5 centiméter hosszú, a nemes fajtáké eléri a 4 centimétert is, és 1,5-2 grammot nyomnak. Sajátosan fanyar, édeskés íze van. Fogyasztható nyersen, de inkább lekvárnak, szörpnek feldolgozva, süteményekben használják, ugyanis nem nagyon tárolható. Talajra nem túl igényes, a nehéz agyagot és a köves, könnyen kiszáradó talajokat azonban kerüljük. Mint eredeti élőhelyeiből kiderül, a savanyú talajoktól a közömbösig mindenütt jól érzi magát, ha elég szerves anyag és sok napfény áll a rendelkezésére. Sőt a legtöbb gyümölcstől eltérően jól viseli a vizenyős talajt is, a szárazságtól viszont szenved. Túl meleg termőhelyen hamar véget érhet a mélynyugalma, ami nagyon korai virágzáshoz és rossz termékenyüléshez vezet, valamint könnyen megfertőzi a lombját a lisztharmat és levélatkák tehetnek kárt benne.
Hároméves korában fordul termőre és hosszú életű cserje lévén akár 30 évig is teremhet, egy kifejlett bokorról 3-5 kilogramm bogyót szedhetünk, ha megfelelő fajtákat társítottunk. Hosszan virágzik, a biztos termékenyüléshez két-három fajtát kell együtt ültetni. Termését az egyéves ágakon hozza, 8-10 éves korától már rendszeresen metszeni kell. Fényigénye miatt igyekezzünk laza bokrot vagy fácskát kialakítani, ritkítsuk meg az idős ágait és vágjuk vissza az erőteljesebb növekedés érdekében.
A hazai faiskolákban is beszerezhető, ültetésekor arra figyeljünk, hogy 5 centiméterrel mélyebbre ültessük, mint ahogy a konténerben volt, és alaposan iszapoljuk be. Javasolt mulcsréteget teríteni a tövek alá, ami megőrzi a nedvességet és párolgásával kedvezőbb mikroklímát hoz létre, valamint nem engedi túlságosan fölmelegedni a talajt. A mézbogyó nem szárazságtűrő, ezért rendszeresen kell öntözni.
GyógyhatásokÉppen a kék színe, vagyis magas polifenol-tartalma miatt kimagaslóan nagy az antioxidáns kapacitása, meghaladja az olyan bajnokokét is, mint a fekete ribiszke, a fekete eper, vagy a kökény. eredeti termőhelyein a népi gyógyászatban is széleskörűen használják. A gyümölcsöt szív- és érrendszeri betegségeknél, gyomorpanaszoknál, a máj és epehólyag megbetegedésénél javasolt fogyasztani, míg a kipréselt levét gombás betegségek, fekélyek kezelésére használják, közvetlenül a bőrre kenve. Leveléből és virágából főzetet készítenek szem-, fül- és bőrbetegségek ellen. Összezúzott leveleivel sebeket gyógyítanak. A kéregből készült főzetet a hagyományos tibeti orvoslásban fejfájás, reuma, ízületi gyulladás és hasfájás kezelésére javasolják. |