0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Új korszak, komoly kihívások

Kárpátalján sok egyéni sertéstenyésztő értetlenül áll a jelenség előtt, hogy miközben beindult a turistaszezon, és külhonban munkát vállaló tízezrek küldik haza az itthon maradottak számára a rengeteg pénzt, eközben a termelők sokszor még önköltségi ár alatt sem tudják leadni vágóállataikat.

A bennfentesek szerint a magyarázat egyszerű: a piaci hentesek és a húsboltok tulajdonosai ma már a hágón túli hatalmas sertéskomplexumokban nevelt, és valamelyik ottani húsüzemben előkészített tőkehúst részesítik előnyben. Mert az olcsóbb, s mint mondják, nincs jelentős minőségbeli különbség aközött és a háztájiban nevelt hízók húsa között. Ennek valamelyest ellentmond, hogy az eladók közül továbbra is mindenki azt állítja, őnála csakis helyi gazdáktól vásárolt sertéshús kapható, valódi natúr termék.

– Ahhoz már rég hozzászoktunk, hogy a karácsony előtti magas sertésárak tavasszal nem tarthatók sokáig. Hisz újév előtt minden család disznótort akar ülni, így jelentősen megnő a hízók iránti kereslet – kezd a mostanra kialakult helyzet elemzésébe Rázsó Lajos beregardói böllér, aki maga is tart négy-öt kocát. – Ám a több mint 20 százalékos árcsökkenést teljesen irreálisnak tartjuk, mivel az nem csupán a teljes hasznot viszi el, hanem egyenesen jelentős ráfizetést termel. Hogy mennyit is? Könnyű kiszámolni: jelenleg nagyjából 4 havi takarmány árából meg tudunk venni egy kész hízót – márpedig mindenki tudja, hogy háztáji körülmények között a leggondosabb nevelés mellett is legalább 7,5–8 hónap szükséges ahhoz, hogy a választott malacból vágásérett jószág legyen. Ezt még azok sem tudják kigazdálkodni, akik a saját terményüket etetik fel, márpedig ezek a gazdák egyre kevesebben vannak.

Az ősziek tavaly a hosszan tartó nyári aszály miatt igen gyengén fizettek, a kukorica pedig felemás eredményt produkált.

Legfontosabb takarmánynövényünkkel az a legnagyobb baj, hogy a 6-10 hektáron gazdálkodó termelők nem rendelkeznek megfelelő raktárhelyiségekkel – netalán szárítóval –, így a többségük igyekszik mihamarabb, még ősszel megszabadulni a levágott terménytől. A kombájn alól eladott tengeriért, persze, mindig jóval kevesebbet fizet a vevő, mint később.

Újjáéledő remények

– A május elején és a hónap további részében lehullott, eddig összességében 66 milliméternyi életmentő csapadéknak köszönhetően a kárpátaljai gabonatermesztők körében újjáéledtek a remények – fogalmazott a beregszászi határban gazdálkodó Karafa András.
– Most újból reálissá vált, hogy ősziekből egy jó közepes termést takarítsunk be. Ennek érdekében mindent meg is teszünk. Idejében megtörtént a növények fejtrágyázása, a gyomirtózás.

Tudni kell, hogy tavaly kalászosokból az utóbbi 10 év leggyengébb hozamát voltunk kénytelenek elkönyvelni. Így most nagyon számítunk egy kedvező évjáratra. A környékbeli gazdák gyakorlatilag befejezték a kukorica vetését. A talaj felső rétegének nedvességtartalma megfelelő, csupán a korábbi napok hideg éjszakái adnak némi okot az aggodalomra. Ám úgy véljük, hogy ha ezt a közel két hónapon át tartó aszályos időszakot szerencsésen átvészeltük, akkor már nem lehet nagyobb baj. Még az sem veszi el a kedvünket, ha időközben kiderül, hogy némelyik kisebb napraforgó- vagy kukoricatáblát újra kell vetni.

– Ezért is tűztük ki a szövetség egyik legfontosabb céljául azt, hogy növeljük a raktározási-szárítási kapacitásokat – hangsúlyozza Kovács Árpád, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége Ung megyei régiójának elnöke. – Sokat jelentene, ha egy-egy termelői kistérség gazdái a betakarított szemeseket megfelelő körülmények között tudnák elhelyezni, kondícióba hozni. A világ más tájain valószínűleg nincs így, ám nálunk rendszeresen megfigyelhető: tavasszal a terményárak átlagosan a korábbi duplájára nőnek. Idén ez nagyon gyorsan és sok állattartó számára fájdalmasan következett be. Emellett egyes gabonafélékből, például árpából jelentős hiány mutatkozik.

– Mégis, miben reménykedhetnek az egyéni sertéstartók?

– A háztáji gazdaságban haszonállattal foglalkozók mára többszörös versenyhátrányba kerültek – állítja Bíró Béla, a beregszászi piac egyik hentese. – Kezdjük azzal, hogy sokan közülük – lehet, hogy csak megszokásból – továbbra is a zsírosabb fajtájú sertésekhez ragaszkodnak, holott a fogyasztók többsége ma már inkább a soványabb sertéshúst igényli. Persze készséggel elismerem, hogy egyes vásárlói körökben a szalonnát továbbra is nagy becsben tartják, s nemcsak olajjal, hanem zsírral (is) főznek. De most ők alkotják a kisebbséget, amelyik mind kevésbé befolyásoló tényező. Ám a legnagyobb probléma mégsem ez. Amikor arról hallunk-olvasunk, hogy egy hízóra élete során átlagosan 35–50 percnyi élőmunkát fordítanak a korszerű ukrajnai sertéstelepeken, akkor megértjük, hogy az egyéni sertéstartók között miért kongatják sokan a vészharangot.

Egészen a legutóbbi időkig a faluhelyen élő kárpátaljaiak döntő része nem mondott le arról a jó szokásáról, hogy a télire szánt hízót egyedül nevelje fel, kerüljön az – észszerű keretek között – bármibe.

Mostanra ez a kép erőteljesen megváltozott. Kárpátalja túlnyomórészt magyarok lakta alföldi részén az év nagy részében egyszerűen hiányzik az a 25–30 ezer ember, amelyik ezt a feladatot felvállalná, és mint fizetőképes vásárló is hiányzik ez a réteg.

– Mindenki tisztában van azzal, hogy az ország belsejéből hozzánk érkező turisták az érdekes természeti látnivalók, az épített örökség kiemelt darabjai, a termálfürdők és borozók nyújtotta szolgáltatások mellett azért jönnek Kárpátaljára, hogy megkóstolják a hagyományos magyar ételeket, elsősorban a bográcsgulyást, a lacipecsenyét, a csirkepaprikást, a rakott krumplit, illetve a töltött káposztát.

– Való igaz, hogy a hágón túliak számára a magyar gasztronómia jelentős vonzerővel bír – állítja Bíró Tibor, a Makkosjánosiban működő Helikon szálloda és étteremkomplexum vezetője. – A menüsor elején a fentiekben felsorolt ételek szerepelnek. Mindamellett a bőségesen megrakott hidegtálakon is – ez itt nagyon fontos elvárás – a magyaros ízvilágú felvágottak dominálnak. Ám meglátásom szerint mindez ma már kevés. Úgyanúgy, ahogy megyeszerte borozók tucatjai kínálják a tájjellegű kárpátaljai nedűket, hasonló módon, erre a célra kialakított márkaboltokban, piaci standokon és pavilonokban kellene népszerűsíteni a magyaros ízvilágú húsokat, húskészítményeket. Világossá kéne tenni a hozzánk látogatók számára, hogy itt valóban minőségi, natúr terméket kapnak. Európa boldogabbiknak mondott felén ez már jól kialakított rendszerként működik. Mi még nagyon az elején tartunk ennek a folyamatnak.

– Ha csak egy felületes pillantást vetünk a háztáji sertéstartásra, már akkor is észre kell venni, hogy ha nem változtatunk sürgősen számos dolgon, akkor ennek a jövedelemkiegészítő forrásnak befellegzett

 – vallja Pataki Gábor közgazdász, főiskolai tanár. – Megmosolyogni való dolog, hogy miként tud versenyezni egy 15–20 fős állománnyal rendelkező egyéni termelő egy olyan hatalmas sertéshizlaló komplexummal, amelyik ezer – másfél ezer fős kocaállománnyal rendelkezik. A gazdák legtöbbször ledöbbennek, amikor különböző továbbképzéseken az előadó arról számol be, hogy a nagyobb sertéstartó gazdaságok milyen napi gyarapodási mutatókat produkálnak.

– Látni kell, hogy ma a háztáji sertéságazat a túlélésért küzd – vallja Barta Szabolcs, aki számos tóháti település üzleteiben kínálja disznóhúsból készült minőségi termékeit. Ezek között füstölt húsok, többféle felvágott ugyanúgy megtalálható, mint pástétom, vagy különböző ízesítésű disznósajtok. – Mindenféleképpen meg kell tartani azt a minőségi különbséget, ami a nagyüzemi és a háztájiban tartott sertések húsa között természetes módon kialakult. Egyébként sokan már ezt is kétségbe vonják, ám az igényes fogyasztót nem lehet megtéveszteni. Próbáljuk ki magunk: akár füstölt árut készítünk belőle, akár szabad tűzön sütünk-főzünk, az ételben a különbség rögtön megmutatkozik.

Sikerképzés a gazdáknak

Négy év alatt húsz különböző helyszín, negyven előadás, közel félezer érdeklődő – számokban így jellemezhető röviden a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége (KMVSZ) által szervezett, „Sikerképzés” elnevezésű tanfolyam, amelyet a szükség hívott életre. A vállalkozók – akiknek a túlnyomó része az agrárium valamelyik ágazatában érdekelt – munkájuk során gyakran azt tapasztalták, hogy hiába az általuk előállított jó minőségű áru, ha az nem úgy fogy, mint várható lenne, s ha nem fizetnek érte annyit, amennyit igazából megérdemelne. Sürgősen tenni kellett tehát e zsebbe vágó negatív jelenség megváltoztatása érdekében.

Azt már Bocskay István marketingszakembertől (Szentes) tudhatták meg, hogy nem elegendő elsajátítani néhány régóta jól bevált kereskedői fogást, a termék menedzselése akkor igazán hatékony, ha személyiségünkkel mi magunk is hozzájárulunk ehhez.

– Még a legegyszerűbb termék esetében sem az árut kínáld, hanem azt mondd el, mire képes: legyen szó friss leveszöldségről, finom gyümölcsről. A felkészült őstermelő mindig bebizonyítja jólértesültségét azzal, hogy tud egy titkot: az én parlagi tyúkjaim tojásait rendszeresen vásárolják a kárpátaljai színészek, és a polgármesterné is az állandó kuncsaftjaim közé tartozik. És vannak ennél egyszerűbb igazságok is: ez benei őszibarack, ez mezőgecsei szilvalekvár… és e szavakat úgy mondjuk ki, hogy egyértelmű legyen: nincs náluk jobb és finomabb a környéken.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni ma­­gyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu
 
honlap tájékoztat.

„Ha nem lenne olyan drága…” – Ukrajnában, a tízmilliónál is több kisnyugdíjas országában az üzletekben, a piacokon naponta ezerszer elhangzik ez a mondat, és rendszerint így folytatódik: „…akkor valószínűleg megvenném”. Ilyenkor az a feladat, hogy az áru értékét feltornázzuk a vevő fejében. Például azzal, hogy tudomására hozzuk: ez a szőlő Kárpátalja egyik legkiválóbb termőhelyéről való, ez a felvágott a nagymúltú kaszonyi kézműves manufaktúrában készült, ez a sonka pedig a Beregi Ízek elnevezésű termékek közül való, melyekről köztudott, hogy a legkiválóbbak közé tartoznak Kárpátalján.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság