0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Nyáron népszerű az egyszerűsített foglalkoztatás

Ilyen jogviszony a mezőgazdasági és turisztikai idénymunka, ami alkalmi munka keretében létesíthető. Az egyszerűsített foglalkoztatás kedvező adózással és egyszerű adminisztrációval jár.

Egyszerűsített foglalkoztatás keretében 2018-ban nagyjából egymillió embert alkalmaztak, az utánuk fizetett közteher 19,5 milliárd forint volt – közölte Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adószakmai szóvivője az M1 Forint, fillér című műsorában.

Arra, hogy mennyi ideig foglalkoztatható egy munkavállaló, szigorú szabályok vonatkoznak: mezőgazdasági és turisztikai idénymunka keretében évente 120, alkalmi munka esetén 90 napig.

Elektronikusan is bejelenthetők az idénymunkások

Az alkalmi munkának további kritériumai is vannak – hívta fel a figyelmet Siklós Márta, a Leitner+Leitner Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. vezető tanácsadója. Mint mondta,

összefüggően csak öt napra lehet foglalkoztatni egy munkavállalót, egy hónapon belül pedig maximum 15 napra.

Egy éven belül maximum hat hónapig foglalkoztatható ugyanaz a személy, mert akkor lehet teljesíteni a 90 napot.

Az egyszerűsített foglalkoztatást a munkáltatónak be kell jelentenie az adóhatóságnak legkésőbb a foglalkoztatás napján, a munkavégzés megkezdése előtt.

Kis Péter András elmondta: lehet elektronikusan bejelentést tenni az Ügyfélkapun át egy űrlap beküldésével, vagy a 185-ös központi telefonszámot felhívva, különböző adatokat megadva, illetve létezik mobilalkalmazás is, amit a magyarország.hu kormányzati oldalról lehet letölteni.

Nincs szabadság, sem táppénz

Aki egyszerűsített foglalkoztatás keretében dolgozik, fontos arra is figyelnie, hogy nem jár neki minden ellátás – figyelmeztetett Siklós Mária.

Kifejtette: a munka törvénykönyve szerint nem jogosult szabadságra, a társadalombiztosítás keretében nem jogosult betegszabadságra és táppénzre sem. Baleseti egészségügyi ellátásra, ha a tevékenység végzése közben baleset éri, jogosult, illetve bizonyos összeghatárig beleszámít a nyugellátásába is.

A munkavállalók után naponta 500 vagy 1000 forintot kell adóznia a munkáltatónak, ezt tárgyhót követő hónap 12-ig kell bevallania és megfizetnie az adóhatóságnak. Egyéb adófizetési kötelezettség nem terheli a munkáltatót.

Ez mentesíti a munkáltatót egyébként a szociális hozzájárulási adó, a szakképzési hozzájárulás vagy éppen az egyéni járulékok, illetve a személyijövedelemadó-fizetés, illetve a -levonás alól is – fogalmazott Hegedüs Sándor, a BDO Magyarország adóigazgatója.

Az egyszerűsített foglalkoztatás után nem kell adóbevallást leadni

Az úgynevezett mentesített keresztösszegig a kifizetett munkabér adómentes. Ezt a minimálbér, illetve a garantált bérminimum egy munkanapra vonatkozó összeghatárra állapítják meg. Az adómentesen adható összeg feletti részre 15 százalék szja-t kell fizetnie a munkavállalónak.

Hogyha valaki a minimálbér vagy a garantált bérminimum 130 százalékánál magasabb jövedelemre tesz szert, akkor az azt meghaladó részre már az általános rendszer szerint kell adózni.

Akiknek egyszerűsített foglalkoztatás keretében szerzett jövedelmük van, ezután nem kell adóbevallást tenniük – mondta Hegedüs.

Alkalmi és idénymunkában foglalkoztatottaknál jelenléti ívet kell alkalmazni, emellett a munkáltatónak ki kell állítania egy igazolást a kapott munkabér összegéről. Az a munkáltató, aki 300 ezer forintot vagy ezt meghaladó összegű adótartozást halmoz fel, egyszerűsített foglalkoztatás keretében nem alkalmazhat munkavállalót.

Forrás: hirado.hu