0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kitart a bioalma-készlet

Az új szüretig kitart a bioalma – olvasható a biogyümölcs-termesztő szervezeteket tömörítő Európai Biogyümölcs Fórum közleményében.

Nem volt ez mindig így, ám az utóbbi időkben sokat fejlődött a tárolási technológia a bioalmásoknál is. Olyannyira, hogy most már az alma lett a biotermék-fogyasztás növekedésének hajtómotorja – állítják.

Egyre magától értetődőbb módon nyúlunk már a biotermékekért, ha zöldség-gyümölcsért megyünk a boltba, és lassan a múlté lesz az a korábban gyakran tapasztalt helyzet, hogy vagy megtaláljuk, amit keresünk, vagy nem. Almából legalábbis már egyáltalán nem esetleges, hanem nagyon is kiszámítható a felhozatal – írja a fruchthandel.de portál az Európai Biogyümölcs Fórumra hivatkozva.

Golden Delicious-ből és a Jonagold-fajtacsoport almáiból biztosan van annyi a tárolókban, hogy kitartson a legkorábbi almafajta, a Gala idei szüretéig,

de Braeburnből, Topazból, sőt még Pinovából és Kanziból is egész jól el lehet látni az áruházakat – hogy csak a kedvelt, piros-sárga kétszínű fajtákat említsük.

A rendkívül jó értékesítési mutatók – március–április során 35%-kal több bioalma fogyott, mint az elmúlt öt év átlagában – megerősítik, hogy jó minőségű az idén a tárolt gyümölcs.

Az utóbbi években igen jelentősen bővült Európa-szerte a szabályozott légterű tárolók kapacitása,

illetve a válogatás is magas színvonalú már, vagyis a bioágazatnak is sikerült felnőnie az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok által elvárt logisztikai színvonalhoz, ezért gyakorlatilag egész évben elérhető a bioalma – hangsúlyozza a Biogyümölcs Fórum.

A szervezet közleménye szerint a bioalma ára az idény hátralévő részében is olyan szinten marad, ami a fogyasztók számára még vállalható, és a termesztőket sem hozza nehéz helyzetbe.

Forrás: Kertészet és Szőlészet/fruchthandel.de