0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A sertéspestis már a kínai disznók felével is végezhetett

A vírus jelenlétét már autópályákon, az úttesten is sikerült kimutatni, és gazdatest nélkül is hetekig képes életben maradni.

Akár a kínai sertésállomány felének vesztét is okozhatta mostanra az országban megállíthatatlanul terjedő afrikai sertéspestis, értesült helyi piaci szereplőktől a Reuters – írja a Népszava. Egy a hírügynökségnek nyilatkozó állatorvos konkrétan az állomány felére becsli a veszteséget, egy többek közt oltásokat árusító cég pedig a kiesések alapján 40-50 százalékos veszteséggel számol.

Ez a szám nagyjából a kétszerese annak, amit a kínai kormány beismer.

A lesújtó számokat farmerek is megerősítették, az ország pedig bizonyosan nehéz időszak elé néz. Közel 40 millió ember megélhetése függ a disznótenyésztéstől, ami a kínai húsfogyasztás 60 százalékát tette ki eddig. A hús fogyasztói ára folyamatosan emelkedik.

A kínai állami hírügynökség, a Xinhua májusban 23,9 százalékos állománycsökkenésről írt, azt hangoztatva, a kormány ura a helyzetnek. Hétfőn a mezőgazdasági minisztérium arról adott ki közleményt, hogy „hatékonyan kontrollálják” a járvány terjedését, a Reutesrs megkeresésére viszont egy sort nem küldött válaszul.

Az afrikai sertéspestis ellen nincs védőoltás, nincs rá gyógyszer, és majdnem bizonyosan megöli a fertőzött állatokat – ha ugyan nem vágják le őket azonnal, az egészséges sertésekkel együtt.

Hivatalosan 137 helyen törti ki Kínában a járvány, de a tényleges szám ennél magasabb lehet. A vírus jelenlétét már autópályákon, az úttesten is sikerült kimutatni, és gazdatest nélkül is hetekig képes életben maradni.

A hírügynökségnek megszólaló kínai sertéstenyésztők arról beszéltek, hogy ahol megjelent a vírus, ott gyakorlatilag nem maradt élő állat, és fertőtlenítés után is ugyanúgy megfertőzi az oda kerülő sertéseket. Aki viszont beszél erről, az rémhírterjesztésért könnyen börtönbe kerülhet.

Forrás: Népszava