0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Hűvösebb, de ideális idő lesz az aratáshoz

A hétvégi kánikula után a héten több hullámban az eddiginél hidegebb levegő érkezik fölénk, és a hét első felében az ilyenkor megszokottnál hűvösebb időre van kilátás. Csapadék eleinte délen, majd csütörtökön északkeleten zavarhatja az aratást. Péntektől kissé melegszik az idő, majd a hétvégén többfelé várhatók záporok, zivatarok.

A mögöttünk álló héten az ország déli harmadán kedveztek a csapadékviszonyok a kapás növényeinknek. Délnyugaton a hét közepén is előfordultak 5-15 mm-t adó záporok, vasárnap hajnaltól pedig a déli országrész keleti felére is áthúzódtak a felhőszakadások. A Dunántúl és az Alföld déli felén valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében jellemzően 5 és 20 mm között alakult a heti csapadékösszeg, de helyenként 40-60 mm is lehullott. Ugyanakkor

a Dunántúl északkeleti harmadán és a keleti országrész északi kétharmadán nagyon kevés, sokfelé semmi csapadék nem esett.

Ennek megfelelően a talajok nedvességviszonyai is kettős képet mutatnak országosan. A felső 50 cm-es réteget tekintve a legtöbb nedvesség a délnyugati országrészben áll a növények rendelkezésére, de kielégítőek a nedvességviszonyok a Dél-Alföldön, és a korábbi esőknek köszönhetően az Északi-középhegység nagy részén is. Viszont a Kisalföld, a Mezőföld, a Jászság területén valamint Budapest, Debrecen és Kecskemét tágabb környezetében igen szárazak a talajok, néhol a kritikus 40%-os érték alatti a talajnedvesség értéke a felső rétegben.

Az 50 és 100 cm közötti talajrétegben egyelőre még vannak tartalékok, bár a június közepi nagy esők által elkerült tájakon az alsóbb rétegekben is hiány mutatkozik.

Hőmérséklet tekintetében mind a már beérett kalászosok, mind a fejlődésben levő kapás növények számára kedvezően alakult a múlt heti időjárás, az átlagosnál 1-3 fokkal volt melegebb, és a hét közepi átmeneti lehűlés kivételével jellemzően 30 fok fölött alakultak a maximumhőmérsékletek.

A napraforgó és a kukorica optimális fejlődéséhez meleg, csapadékos időre lenne most szükség. A meleg eddig megvolt, a csapadékot azonban egyre nagyobb területen, főként az ország északi felén öntözéssel kell pótolni.

A kalászos növények és az őszi káposztarepce az érés fenológiai fázisában van, zajlik az aratás. Ezeknek a növényeknek egészen a betakarítás végéig meleg, száraz idő lenne az ideális.

Mi várható a továbbiakban?

A következő napokban mérsékelten meleg, a legtöbb helyen száraz időre van kilátás. Kedd estig főként a déli megyékben, majd a hét közepén északkeleten lehet esőre, záporokra számítani. Péntek estig ezeken a területeken 2 és 10 mm közötti mennyiség valószínű, máshol száraz marad az idő.

A hétvégéig a legtöbb helyen a talajok tovább veszítenek nedvességtartalmukból.

Nagyobb területre kiterjedő záporok, zivatarok érkezése szombaton és vasárnap valószínű, amikor várhatóan az északnyugati és a középső országrészben is sokfelé átnedvesednek a talajok. A héten északnyugati áramlással az eddigieknél hűvösebb levegő áramlik fölénk, a legmelegebb órákban is csak 22, 27 fokig melegszik a levegő, a hét közepén pedig hajnalonként néhol a 10 fokot sem éri el a hőmérséklet. A kánikula egész héten nem tér vissza. A hőösszeg intenzív növekedése megtorpan, a hét végére 750 és 850 foknap közötti értékek várhatók.

Szombatig többnyire száraz marad a levegő, a páratartalom a déli órákban 40% alatt alakul az ország nagy részén, nedvesebb léghullámok a hétvégén érik el térségünket.

Gyakran lesz szeles az idő, napközben sokfelé kell élénk, néhol erős északnyugatias szélre számítani.

Az időjárási adatokat az Országos Meteorológiai Szolgálat biztosítja.

Forrás: met.hu