0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Négy nap tömény bikavér

Közel harminc borászat százhúsznál is több bora, tizenegy étterem harmincegy ételkülönlegessége és számtalan ingyenes koncert egy páratlan hangulatú környezetben, az egri Érsekkertben, ez lesz az idei Bikavér Ünnep

Ez évben 23. alkalommal rendezik meg az egri borvidék leghíresebb borának ünnepét július 11. és 14. között.

A fesztiválon a már 2017 óta hungarikumként ünnepelt

Egri Bikavér áll a középpontban, de a kiállító közel harminc borászat többségénél a bikavér „kistestvére”, az  Egri Csillag fehér couvée borok és a borvidék legjobb rozéi is kóstolhatók lesznek. 

A borok mellé kiváló ételek is párosulnak, a gasztro különlegességeket  a fesztiválra készülve alkotják meg az éttermek séfjei, így több mint harminc ínyencség közül választhatnak majd a vendégek.

Ebben az évben is több újdonsággal készülnek a szervezők, megújult például a rendezvény dizájnja, egy modernebb és letisztultabb formát választottak, és ehhez igazoknak a rendezvény egyéb programjai is.

Hagyományosan ingyenes koncertek is járnak a borok mellé. Az érsekkerti  nagyszínpad mellett az Egri csillag színpadon dj-k, alternatív zenekarok, feltörekvő formációk mutatják meg magukat. Ehhez kapcsolódik egy

új kezdeményezés, ez évben  elindítják az Egri Bikavér Ünnep zenei tehetséggondozó programját.

Szeretnének a jövőben lehetőséget adni egri, vagy egri kötődésű, még országosan kevésbé ismert zenekaroknak is, hogy felléphessenek az Egri Bikavér Színpadon, vagyis a fesztivál nagyszínpadán is. Hogy kik legyenek azok, azt a közönségre bízzák, egy előválogatás után az idei fesztivál első napjától a rendezvény közösségi  felületein lehet szavazni.

Az egész fesztivál területén ingyenes WIFI-elérést biztosítanak a szervezők, hogy a látogatók azonnal megoszthassák élményeiket, akár a fesztivál hivatalos Facebook-oldalán is.

Traktorok és veterán járművek kiállítása, kirakodó vásár, az Egri Bikavér Borlovagrend felvonulása

is várja az érdeklődőket, illetve a család kisebb tagjai számára minden nap kreatív gyerekfoglalkozások és az Érsekkertben lévő nagy játszótér is kikapcsolódást nyújt. Fontos, hogy idén a Magyar Vöröskereszt is számít a „bikavéradókra”, akik egy pohár egri bort kapnak azért, hogy véradásukkal életeket mentenek.

Az évente több tízezer embert vonzó Egri Bikavér Ünnep mára már olyan közösségteremtő erővel bír, amely baráti társaságokat, családokat hoz össze évről évre Egerben, a város megtelik turistákkal, rendszeresen visszajáró vendégekkel. Ez a pezsgés nagyon jót tesz nem csupán az egri borok imázsának, de Egernek is – mondta Tarsoly József, hegybíró.

A pontos bor- és ételsorról, valamint a programokról a rendezvény honlapján lehet tájékozódni. 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu