0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Megválasztották a 2019-es év Egri Bortermelőjét

A megtisztelő címet egy hölgy érdemelte ki - nemzetközi sikerek hozták meg a hazai elismerést a Varga Pincészet egri birtokigazgatójának A régió legnagyobb borgasztronómiai rendezvénye, az Egri Bikavér Ünnep, ahol hagyományosan minden évben átadják az Év Egri Bortermelője kitüntető díjat.

Az idén immár XXIII. alkalommal megrendezett fesztiválon az Év Egri Bortermelője vándordíjat Tóth Istvánné Rózsika, a Varga Pincészet feldebrői birtokának igazgatója vehette át Tarsoly Józseftől, Eger Város Hegyközségének hegybírójától. Tóth Istvánné pályája során számos sikert ért el hazai és külföldi versenyeken, 2019-ben pedig – egyedülállóként a magyar borászok között – három párizsi és három berlini aranyérmet, Brüsszelben pedig egy nagy aranyérmet nyert el a feldebrői borokkal.


Az ünnepségen részt vettek még az Egri Borlovagrend tagjai, illetve a Bikavér Ünnepen megjelent celebritások; Dr. Ternyák Csaba egri érsek őexcellenciája, Tarlós István Budapest főpolgármestere, Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő és Habis László Eger Város polgármestere.
Tóthné Rózsika 1971-ben kezdett borászként dolgozni Verpeléten. „Mi már nyugdíjasként csábítottuk el 2014-ben az Eger szomszédságában lévő faluba, Feldebrőre” – mondja Varga Péter, a Varga Pincészet alapító tulajdonosa. Tóthné hosszú pályafutása alatt végig a debrői, verpeléti térség szőlőivel, boraival foglalkozott. Évtizedek óta a borvidék egyik, vagy a legjobb fehérboros, illetve rozé specialistájának számít. Számos elismerésben volt része egri-, országos- és nemzetközi borversenyeken. Az idén olyan sikereket ért el, amit nemcsak egri, de magyar borász sem tudhat magáénak.

Három-három aranyérmet nyert a párizsi és a berlini borversenyeken, és egy nagy aranyat a brüsszeli megmérettetésen, ezzel kivételes érdemeket szerzett az egri, illetve a magyar borok nemzetközi elismertségének növelésében.

„Munkatársaimmal együtt rendkívül büszkék vagyunk, hogy példás szakmai életútja, emberi tartása és nemzetközi sikerei alapján 2019-ben az övé lehetett ez a megtisztelő cím” – tette hozzá Varga Péter.
A díj átvételét követően Tóthné Rózsika köszönetet mondott azoknak, akik támogatták pályafutásában, mindenekelőtt a családjának, akik lehetővé tették számára, hogy a szüreti időszakok két hónapja alatt csak a munkájának éljen.

 

Forrás: Varga Pincészet Sajtóközlemény