0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Történelmi csúcson a francia búza

A francia gazdák, mint Európa legnagyobb búzatermesztői, az ország történetének második legjobb aratására készülnek, a várható bűvös szám: 39,17 millió tonna. Bár a hőhullámok is rekordot döntöttek a térségben, a termést nem befolyásolta az aszályos időjárás.

Az Agritel tanácsadócég elemzéséből kiderül, hogy az idei búzatermés 14,9 százalékkal ugorja túl a tavalyi adatokat. A termésátlag hektáronként 7,82 tonna, mely 12 százalékkal haladja meg az ötéves átlagot.

Nincs gond a minőséggel sem

Az Agritel vezérigazgatója, Michel Portier elmondta:

– Bár még nem fejeződött be az aratás, főleg az ország északi részén folynak még a munkálatok, de már kijelenthetjük, hogy a forró, száraz időjárás nem tette tönkre a termést, így nincs miért aggódni.

Az országban nőtt a búzaföldek területe is méghozzá 2,66 százalékkal, így idén összesen 5 millió hektárt vetettek be.

Pedig még pár héttel ezelőtt is komoly aggodalmakat fogalmaztak meg a szakértők. A legnagyobb francia exportőr, a Soufflet 38 millió tonnás eredményt várt, míg az agrárminisztérium a még szintén kielégítő, 37 millió tonnás jóslatával is jóval alálőtt az idei eredménynek.

Az Agritel július 26-30-a között készítette el országos elemzését, melyben arra is kitértek, hogy a búza fehérjetartalma is megfelelő mind a malomipar számára, mind exportra.

Illetve kiemelték, hogy a száraz időjárás miatt az aratás hihetetlenül felgyorsult, július 15-ig a teljes terület 33 százalékán végeztek a gazdák a munkálatokkal, egy hétre rá már a vetésterület 63 százalékán befejeződött az aratás.

Forrás: esmmagazine.com/Reuters