0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Mától visszatér a meleg – fennáll a perzselés veszélye

Az elmúlt napok szárazabb időjárása kedvezett a mezőgazdasági munkáknak, a legtöbb helyen a talajok felszíne is száradni, szikkadni tudott, kedden már csak kevés helyen fordult elő intenzív zápor, felhőszakadás. A folytatásban is jellemzően száraz, napos, egyre melegebb időre lehet készülni.

Ahol péntek reggelig nem érkezett csapadék ott már csak jövő kedden egy hidegfronttal várható számottevő mennyiség.

Az elmúlt napokban a megelőző időszakhoz képest szárazabban alakult időjárásunk. A hétvégén szombaton voltak még nagyobb esők főként Baranyában és a középső országrész déli részén, majd kedden Eger térségében és a Nagykunság területén fordultak elő felhőszakadások. Máshol inkább csak kisebb esők, záporok voltak jellemzőek, de a Dunántúl nagy részén és Szabolcsban csak nagyon kevés, sokfelé semmi csapadék nem esett. Augusztus első hetének csapadékösszege az ország nagy részén 5 és 20 mm között alakult, ennél nagyobb mennyiségek főként a déli országrészben, kisebbek pedig északon fordulnak elő.

A talajok száradni kezdtek, a felszín közeli rétegek nedvességtartalma csökkent.

A Kisalföldön, Győr tágabb térségében illetve kisebb területen a Jászságban valamint Orosháza környékén alacsony kritikusan a talajnedvesség értéke, de az ország nagy részén még jó a vízellátottság a felső 50 cm-es rétegben, a kapás növények számára van némi nedvességtartalék a következő időszakra.

A hőmérséklet maximuma a hűvösebb hétvége után hétfőn és kedden már 28-30, szerdán 32 fok körül alakult. Hétfőn hajnalban azonban még sokfelé csökkent 12-13 fok alá a hőmérséklet, így aznap jelentős hőingás volt jellemző.

Győr környékén május végén még optimális volt a tenyészidőszak eleje óta összegzett csapadék a kukorica számára, az azóta tartó száraz időszak miatt azonban a két görbe eltávolodott egymástól, az optimálisnak nem egészen a 60%-a a lehullott mennyiség. Ezzel együtt a talaj nedvességvesztése is csaknem folyamatos az elmúlt két hónapban, és

június vége óta a kritikus 40%-os érték alatt van a talaj felső fél méteres rétegének nedvességtartalma – ilyen körülmények között a kukoricát öntözni kell.

Ezzel szemben a délkeleti országrészben, Békéscsaba környékén a július-augusztus fordulóján hullott esőknek köszönhetően bőven meghaladja a csapadék mennyisége az optimális értéket. Ezzel együtt a talaj is rendelkezik nedvesség tartalékokkal. A Kiskunságban, Kecskemét térségében bár az optimálistól nem sokkal marad el az összegzett csapadék, de a homokos talaj ezt gyorsan elnyelte, és a felső 50 cm nedvességtartalma csak 50% körül alakul. A görgetett hőösszeg országszerte kevéssel az ideális alatt van, de nem olyan mértékben, hogy ez hátráltatná a kukorica fejlődését.

A napraforgó egyre többfelé elvirágzik, és a magképződés fenológiai fázisában jár. A kukorica még sokfelé virágzik, de a korai fajtáknál már megkezdődött a szemképződés. A hőösszeg eloszlásnak megfelelően a keleti országrészben kissé előrébb járnak a növények a Dunántúlhoz képest.

A július végi, augusztus eleji csapadékot nagyon meg fogják hálálni a kapás növények,

mert a szemképződés idejére az ország nagyobb részén kellő nedvesség áll rendelkezésére a talajban, a terméskilátások tehát sokat javultak. Ugyanakkor a csapadékos időjárás kedvezett a különböző gombás megbetegedéseknek is.

Mi várható a továbbiakban?

A következő napokban egyre melegebb, napos, nyári időre van kilátás. Ma reggelig még többfelé lehetett kisebb esőkre, a déli országrészben éjszaka akár intenzívebb záporokra is számítani, mostantól azonban jövő keddig nem valószínű számottevő csapadék.

A jelenlegi számítások szerint kedden este éri el térségünket egy hullámzó frontrendszer, ami egyelőre még bizonytalan mennyiségű csapadékot hoz.

Addig azonban a talajok száradására lehet számítani, a jelenlegi esők csak a felszínt nedvesítik át. Szárazabbá válik a levegő is, a legmelegebb órákban jellemzően 50% alá, hétfőn, és keleten kedden is 40% alá csökken a relatív nedvesség értéke. A pénteki szélcsendes nap után a hétvégén főként a Dunántúlon, hétfőtől sokfelé megélénkül napközben a szél. A csütörtökön átvonult gyenge hidegfront átmenetileg visszavetette a hőmérsékletet, de pénteken ismét melegedés kezdődik egyre többfelé 30 fok fölötti maximum értékekkel.

A legforróbb napnak a hétfő ígérkezik.

A hétvégén elsősorban a Tiszántúlon, majd hétfőn országszerte légköri aszályra lehet számítani. A gombás betegségek visszaszorulnak, ugyanakkor fennáll majd a napégés illetve perzselés veszélye a növényeken. A meleg időben a kukoricára számított hőösszeg intenzív növekedése várható, a jövő hét közepére az ország nagy részén meghaladja az 1150 foknapot, délkeleten az 1250 foknapot is.

Az időjárási adatokat az Országos Meteorológiai Szolgálat biztosítja.

Forrás: met.hu