0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Nyári hangulat B. Tóth Lászlónál

Magunk mögött hagyjuk a forró belvárosi aszfaltot, és idilli környezetbe csöppenünk, amikor belépünk a Poptarisznya műsorvezetőjének udvarára. Harsányzöld fű, színes egynyári virágok, és hűsítő párafüggöny teszi elviselhetővé a kánikulát.

B. Tóth László zenei szerkesztő, műsorvezető eredetileg rádió- és tv-műszerész volt. Karrierje azzal a Magnósklubbal kezdődött, amit a Fővárosi Művelődési Házban vezetett. 1976-tól kezdett zenei műsorokat szerkeszteni a Magyar Rádióban.

A ma már legendás Poptarisznya című zenei műsort saját ötlete alapján 1982-ben indította el. Saját műsorokat szerkesztett és műsorvezető volt a Petőfi és a Kossuth rádióban. Az 1989-ben indult Calypso Rádiónak főszerkesztője volt 2002-ig. Azt követően a Sztár FM reggeli műsorát vezette, programigazgatója volt a Neo FM-nek, majd a kecskeméti Gong Rádióban volt hallható. 2011-ben indított Poptarisznya elnevezéssel 24 órás internetes rádiót, ami jelenleg is működik a korábbi Poptarisznya műsorok és a Calypso Rádió hangulatában: főként a hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évek pop, rock, disco és italodisco slágereit játssza. 2018. augusztus 19-től legendás műsora, a Poptarisznya 16 év után visszatért az országos éterbe a Retro Rádió frekvenciáin minden vasárnap délután.

Mintha egy készülő kerti parti helyszínére érkeztünk volna, a teraszon színes kaspók és kényelmes hintaszék, a hajókabinra emlékeztető szerszámos házikón fényfüzér és vitorlás dekoráció fokozza a nyári hangulatot. Sokat nem tévedtem, éppen vendégvárásra készülnek, másnap barátok jönnek ebédre a kertbe.

B. Tóth László három éve költözött feleségével, Judittal kertes házba és szemmel láthatóan élvezi annak minden szegletét.

A belvárosból a külvárosba

Budapest belvárosában élte az életét, és évtizedeken keresztül egy Nagykovácsiban gondozott kert jelentette számára a kapcsolatot a természettel.

– Egész nyáron ott éltem, kimentem áprilisban és hazajöttem októberben, a hatalmas kertben mindig volt munka, tennivaló. Három évvel ezelőtt lakást kerestünk a feleségemmel ebben a külvárosi kerületben, és az ingatlanközvetítőnek elmondtuk, hogy csakis lakás jöhet szóba. Megfelelő lakás híján ezt a kertes házat mutatta meg nekünk. Másnap megvettük.

Amikor beköltöztek, két dolgot határoztak el, nem lesz kutya és medence.

Most pedig itt ülünk a teraszon, szemben egy kéklő vizű medence, lábainknál pedig Öcsi, a fehér bundájú, fekete fülű tibeti terrier szaladgál vígan. Ennyit a fogadalmakról, nevet a műsorvezető.

A pázsitot ő gondozza, a virágokért és a dekorációért Judit a felelős. A szomszédtól elválasztó kerítést is kihasználták, számos virágláda függ rajta, amelyekben futó petúniák, muskátlik virítanak. A kerítést övező tuják szépen megnőttek, védettséget adnak az udvarnak. A kertkapcsolatos házban igazi szerepet kapott az udvar, teljesen belakták, szinte a nappali meghosszabbításaként működik. Így nem csoda, hogy B. Tóth László napokig ki sem mozdul a házból és az udvarról.

Két nagy szerelem: tenisz és vitorlázás

Megtudom, hogy ennél csak az okoz nagyobb örömet a műsorvezetőnek, ha nagy szenvedélyének, a vitorlázásnak hódolhat. Ehhez csakis a tenger jöhet szóba.

– Nincs annál csodálatosabb, mint amikor a végtelen tenger van előttem, és nem látom a partot. Legjobban azt a pillanatot szeretem, amikor a hajó távolodik a parttól, hallom a morajlást, megszűnnek az emberi zajok és a végtelen kékség terül el előttem. A természet szeretetét leginkább a vitorlázásban élem ki.

A tenisz pedig kihagyhatatlan heti kétszeri program. Korábban versenyszerűen, manapság pedig hobbiból. Életformává vált, nem lehet abbahagyni.

Megjegyzem, hogy valószínűleg ez tartja fitten. Bólogat és hozzáteszi: és természetesen a zene.

Ilyen ez a popszakma

Minden siker a rádiózáshoz kötődik az életében, amelyekből kiemelkedik a Poptarisznya sikere és a Calypso rádió ötlete, majd megvalósítása. Ami a jelenlegi rádiózást illeti, ezt a fajta stílust, műsorszerkezetet, ennek 90 százalékát ő találta ki és indította el a Poptarisznyában és a Calypsóban. Sokan lemásolták és átvették, ez alapján indítottak rádiócsatornát, műsorokat.

A Poptarisznya sikere viszont töretlen, vajon mi lehet a titka, hogy még a huszonéves korosztály is hallgatja?

– Azért, mert jó a zene és a jó zenének nincsenek korbeli korlátai. Kétféle zene létezik, jó vagy rossz. A jó zene az, amit be tudunk fogadni. Ez ugyan szubjektív, de összeadódik, ha sok embernek ugyanaz a szubjektív véleménye. A szakma ebből az, hogy valaki tudja, megismeri, hogy melyik a jó zene. Ezt nem lehet megtanulni, vallja több évtizedes tapasztalat alapján. Hogy lesznek-e a mai számokból ilyen népszerű retro zenék?

Szerinte a jelenlegi zenék is pont olyan jók és rosszak, mint régen, és az arány is ugyanolyan. Ne higgyük, hogy a hatvanas években csak jó zenék születtek, ugyanannyi vacak volt, mint most. Amit most hallgatunk, azok maradtak fönn, mert azok a jó zenék.

Azt mondja, hogy már most sejti, hogy húsz év múlva mik lesznek a jó retro zenék, a Pitbullt, Lady Gagát, Pinket említi, mert olyanokat csinálnak, amitől el kell ájulni. A hazai mezőnyből biztosan ott lesz a Halott pénz, esetleg a Wellhello. Sok előadó, szerző egy-egy dala később is fut majd. A tempó azonban rendkívül felgyorsult, ömlesztve érkeznek az újdonságok, szinte meg sem ismerkedünk egy dallal, máris jön a következő.

Három mercédesznyi lemez

Hivatalosan és nem hivatalosan is Beatles-rajongó, ha ebben kételkednék, akkor minden tíz percben megerősít erről a telefoncsörgés, ami nem más, mint a Beatles Egy nehéz nap éjszakája című száma. Napjait továbbra is a zene tölti ki, az otthoni stúdióban szerkeszti a poptarisznya.hu internetes rádiót, de a Retro Rádió vasárnapi Poptarisznya adásai a klasszikus módon készülnek, élőben a rádió stúdiójából sugározzák.

Minden vasárnap délután egy táskányi lemezt viszek magammal, kizárólag a saját gyűjteményemből szerkesztem a műsort. A táskámat a kollégák elnevezték, kézenfekvően poptarisznyának, abból veszem elő a hangulatomhoz leginkább illő zenéket.

Amikor azt firtatom, mekkora a lemezgyűjteménye, azt mondja, erre általában az a válasz, hogy két-három Mercedes ára van benne, de nem az alapmodelleké.

A mai napig megkerülhetetlen a zenei életben, többet van jelen, mint a fiatalok. Úgy véli, azért, mert ebben a szakmában sokat letett az asztalra, és ma már el is döntheti, mit vállal el, kivel dolgozik együtt. Azt tanácsolja a fiataloknak, hogy ők is gyűjtögessenek és törekedjenek arra, hogy telepakolják azt a bizonyos asztalt, azt már sikernek lehet nevezni. Ez persze nem könnyű, hiszen egyrészt rengeteg jó és értékelhető dolgot csinál az ember, viszont sok olyat is, amit legszívesebben elfelejtene. Mégsem felejti el, mert a rossz után mindig jó következik.

– És a zene segít. Akinek nincs zene az életében, az szegény ember, ezt biztosan tudom.

Forrás: Kertbarát Magazin