0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Nyomás alatt a szőlő felvásárlási ára

Önköltség alatti borszőlő-felvásárlási árakat hirdettek meg a felvásárlók a idei szüret elején, és a mostani kilátások alapján a vártnál kisebb mennyiséget vásárolnának fel - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

A lapot a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) arról tájékoztatta, hogy 4,5-4,8 millió mázsa körüli szőlőtermésre számít az idén. Ez kevesebb lesz a tavalyinál, mivel a tavalyi magas hozamok után felhalmozódott európai és magyarországi borkészlet miatt zöldszüretet hirdettek meg, amely elméletileg 440 ezer mázsával csökkentette a borszőlőtermést. A kitűzött időszakban, június 24. és július 10 között 3500 hektárról szedték le a fürtöket a gazdák, hogy felvehessék a támogatást.

A HNT az idén nem közölt előre adatokat a borszőlő átlagáráról, azonban az árra vonatkozó nyilvános ajánlattétel határidejét augusztus 1-jére előrehozta.

A kezdetben megjelent ajánlatok egy része nagy felzúdulást váltott ki a termelők körében, mert kirívóan alacsony volt, némelyik kilónként 30-40 forint.

A HNT már másnap közleményben jelezte, hogy ezeket a piaci helyzet által nem indokolt árakat szakmailag nem tartja megfelelőnek, mivel nem veszik figyelembe az eltérő minőségből adódó termelési költségeket, illetve összemosták a különböző eredetvédelmi kategóriákat. 

Más, jelenleg érvényes ajánlatok 50 és 90, illetve 60 és 70 forint közöttiek, de termelői vélemények szerint ezek is csak extrém tőketerheléssel és gépesítéssel tartalmazhatnak jövedelmet.

A lap értesülése szerint várhatóan súlyos feszültséget okoz az is, hogy több borvidéken erősen szűkült az idén a felvásárolni tervezett borszőlőmennyiség, több felvásárló jelezte, hogy csak a szerződéses mennyiséget veszi át. 

A szüret nagyja azonban még hátra van, a nagy munkák augusztus végén, szeptember elején indulnak, addig az időjárás sok mindent befolyásolhat – jegyzi meg a Világgazdaság.

Forrás: MTI