0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kitüntetések az államalapítás ünnepe alkalmából

Új alaptörvénye van Magyarországnak, amely hű Szent István örökségéhez. Erről tanúskodik a „Nemzeti hitvallás”, amely rögzíti: Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját...

A mai napon köszönetet mondunk mindazoknak, akik a magyar mezőgazdaságot, a vidéket éltetik, akik a Kárpát-medence természeti szépségeit, környezeti kincseit, szellemi és anyagi értékeit védik. Magyarország ma is a vidék kulturális és természeti erőforrásaira támaszkodva tud megújulni egy olyan világban, ahol sokáig úgy tűnt, hogy a silányság, az értékvesztés lesz az úr. A nemzeti ünnepen a miniszter köszönetet mondott azoknak, akik munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy a talmi és a valódi értékek harcában az utóbbi kerekedjen felül. A köszöntő beszéd után Fazekas Sándor állami és szakmai kitüntetéseket adott át.
Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adományozott a miniszter:

dr. Fésüs László
az MTA doktorának, állatorvosnak, az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet volt főigazgatójának, tudományos tanácsadónak,
a juh és sertés fajtakutatás területén végzett tudományos kutatói munkássága elismeréseként

dr. Heltai György
az MTA doktorának, a Szent István Egyetem Környezetmérnök Szak egyetemi tanárának, szakvezetőnek,
több évtizeden át a környezeti kémia területén nyújtott kimagasló tudományos, oktatói és kutatási tevékenysége elismeréseként.

dr. Menyhért Zoltán
agrár- és növénynemesítő szakmérnöknek, az MTA doktorának, a Szent István Egyetem Környezetgazdálkodási Intézet Agrár-környezetgazdálkodási Tanszék nyugalmazott egyetemi tanárának, professor emeritusnak
A hazai kukoricatermesztés fejlesztése, a fenntartható növénytermesztés megvalósítása területén hosszú időn át kifejtett tevékenysége elismeréseként,

Dr. Nyiri László
az MTA doktorának, a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum Karcagi Kutatóintézet nyugalmazott igazgatójának, professor emeritusnak
Az alkalmazott talajtani és meliorációs kutatások területén végzett több mint öt és fél évtizedes munkássága elismeréseként.

A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozott a miniszter:

Balsay Miklós
erdőmérnöknek, a Magyar Vadgazdálkodók Egyesülete elnökének,
Erdő- és vadgazdálkodási, fafeldolgozási területen végzett négy évtizedes szakmai munkája, egyesületi tevékenysége elismeréseként

Dukai Zoltán
az Eszéki Ferences Rendház előljárójának,
a délvidéki, ezen belül a szabadkai magyar nyelvű hitélet erősítéséért, kiterjesztéséért, a közügyekben való aktív részvételéért, a magyarság támogatásáért

Érdiné dr. Szekeres Rozália
a Vidékfejlesztési Minisztérium Természetmegőrzési Főosztálya főosztályvezetőjének,
A természetvédelem területén hosszú időn át tanúsított kiemelkedő munkájáért, különös tekintettel az AUDI AG győri gyára fejlesztése kapcsán a NATURA 2000 területhez kapcsolódó kompenzációs intézkedések kidolgozása és az Európai Unió Bizottságával történő elfogadtatása terén végzett tevékenysége elismeréseként,

dr. Füleky György
a mezőgazdasági tudomány kandidátusának, a Szent István Egyetem egyetemi tanárának,
Több évtizedes talajtani vizsgálatok területén végzett kimagasló szakmai oktatói és kutatási tevékenysége elismeréseként.

Fülöp Ferenc András
az ALBA GEOTRADE Fővállalkozó, Tervező és Földmérő Zrt. vezérigazgatójának,
A földmérés és a vállalkozásépítés területén végzett több évtizedes munkája elismeréseként.

Hábel György
erdőmérnöknek, ny. MÁV mérnök-főtanácsosnak, közírónak,
Az ország jövője iránti elkötelezettsége, személyes példamutatása, a határon túli magyarság élettörténetének bemutatása, feldolgozása területén végzett munkája elismeréseként.

Kisteleki Péter
erdőmérnöknek, a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt. vezérigazgatójának,
A hagyományos erdőgazdálkodás, az ökoturizmus, a fahasznosítás és a vadgazdálkodás fejlesztése érdekében végzett négy évtizedes munkája elismeréseként.

Nagy György
a Köztisztasági Egyesülés igazgatójának,
A hulladékgazdálkodás fejlesztése területén végzett országos jelentőségű munkája elismeréseként.

dr. Pusztai Árpád János
kémikus, nyugalmazott tudományos főkutatónak,
közel hat évtizedes tudományos kutatói munkássága elismeréseként, különösen az emberi test anyagcseréjének vizsgálata terén kifejtett tevékenységéért.

Dr. Szabó Iván
ügyvédnek, a Dr. Szabó Iván Ügyvédi Iroda vezetőjének,
A vízi közmű szolgáltatás fejlesztése érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként,

Dr. Szentiványi Péter
a mezőgazdasági tudomány doktorának, nemesítőnek, kertészmérnöknek, az Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft. tudományos főtanácsosának,
a dió, gesztenye és mogyorófajták nemesítése, szaporítása területén hosszú időn át végzett munkájáért,

Wisnovszky Károly
a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Erdészeti Igazgatóság igazgatójának,
a fenntartható erdőgazdálkodás, a korszerű erdészeti szakigazgatás kidolgozása és működtetése érdekében végzett munkája elismeréseként.

A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozott a miniszter:

Englert Dezső
a Veszprém Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi
Igazgatósága megyei főmérnökének,
Az élelmiszertartósítás, valamint az élelmiszerek vizsgálata területén hosszú időn át végzett munkája elismeréseként,

Győrfi Sándor
Munkácsy Mihály-díjas szobrászművésznek,
a vidék arculatának megújítását, kiteljesítését szolgáló szabadtéri szobraiért, alkotásaiért, szemléletformáló munkásságáért,

Dr. Kapronczai István
az Agrárgazdasági Kutató Intézet megbízott főigazgatójának,
az agrárgazdaság és az agrárinformatika területén hosszú időn át végzett munkája elismeréseként,

Marjay Gyula
a Geodéziai és Térképészeti Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettesének,
a földügyi ágazat területén hosszú időn át végzett munkája elismeréseként,

Marosfi Györgyné
az Univer Product Zrt. vezérigazgató-helyettesének,
az Univer cégcsoport innovációs tevékenységének irányításáért,

Dr. Pálffy Dezső
mezőgazdasági szakmérnöknek, ny. c. egyetemi docensnek,
mezőgazdasági területen elért eredményeiért, valamint a hazai sörgyártás fejlesztése érdekében végzett munkájáért,

Spiegl János
erdőmérnöknek, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatóság igazgatójának,
az erdőgazdálkodás fejlesztése érdekében hosszú időn át végzett munkája elismeréseként,

Dr. Szabó Tamás
a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal megyei igazgató főállatorvosának,
három és fél évtizedes állatorvosi munkája, hatósági tevékenysége elismeréseként,

Urbán Gábor
festőművésznek,
több évtizedes kiemelkedő művészeti tevékenységéért, a nemzeti kultúra ápolásáért, fejlesztéséért,
az elismerést felesége vette át,

Váry József
nyugalmazott közgazdásznak,
a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanácsban (CIC) és a magyar vadászati diplomáciában végzett négy évtizedes munkája elismeréseként,

Zolnai Mária
a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkár Titkársága titkárságvezetőjének,
közel négy évtizeden át végzett közszolgálati munkája, veszélyhelyzetben tanúsított helytállása, munkakörében végzett kimagasló tevékenységének elismeréseként.

A Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetést adta át a miniszter:

Fehér Sándor
az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Rábai Szakaszmérnöksége
szakaszmérnökség-vezetőjének,
a Marcal folyó szennyeződésének megakadályozása során tanúsított helytállása, hosszú időn át végzett vízügyi szolgálata elismeréseként.

Gulyás József
a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága műszaki vezetőjének,
a növényvédelmi technológiai és egyedi gyártású növényvédelmi kísérleti gépek fejlesztése területén végzett több évtizedes kiemelkedő munkája elismeréseként, nyugdíjba vonulása alkalmából,

Dr. Hadházy Árpádné
a Tolna Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága osztályvezetőjének,
meliorációs és talajvédelmi területen hosszú időn át végzett hatósági munkája elismeréseként,

Kovács Gyula
a ZALAERDŐ Zrt. erdész-technikusának,
az őshonos magyar gyümölcsfajták érdekében végzett értékmentő és értékteremtő munkájáért,

Dr. Pálfalvi Aladár
a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal nyugalmazott tuberkulózis nemzeti szakértőjének,
a hazai szarvasmarha állomány gümőkor mentességének fenntartása érdekében hosszú időn át végzett munkája elismeréseként,

Szakácsi Jánosné dr.
nyugalmazott agrármérnöknek, a Debreceni Nyugdíjas Agrárszakemberek Baráti Köre volt elnökének,
az ország jövője iránti elkötelezettsége, személyes példamutatása, a nyugdíjasok mindennapjainak tartalmas eltöltése érdekében végzett három évtizedes munkája elismeréseként,

Szőnyegi Sándor
biológusnak, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatósága osztályvezetőjének,
a hazai szaporítóanyag termesztés növény-egészségügyi ellenőrzése területén hosszú időn át végzett munkája elismeréseként,

Szűcs Sándor
erdésznek, a Baranya Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága nyugalmazott erdőfelügyelőjének, az erdészeti szolgálat területén végzett négy és fél évtizedes szakmai munkája elismeréseként.

Tóth István Zsolt
a Tolna Megyei Önkormányzat Integrált Szociális Intézménye bonyhádi Árpád-házi Szent Erzsébet Otthona erdőgazdálkodási technikusának,
elhívatott természetvédelmi munkásságáért, különös tekintettel a Zengő hegy természeti értékeinek megvédése során mutatott kiemelkedő szakmai kiállásáért,

Zalaba Piroska
a Vidékfejlesztési Minisztérium Földügyi Főosztálya főtanácsosának,
az elektronikus közigazgatás földügyi szakterületén, főként a TakarNet24 projekt létrehozásában való eredményes közreműködéséért, a földügyi igazgatás nemzetközi kapcsolatainak fejlesztéséért végzett munkája elismeréseként.

A Magyar Köztársasági Bronz Érdemkereszt kitüntetést adta át a miniszter:

Koós Béláné
a Fejér Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság
titkárnőjének,
az állategészségügyi igazgatásban végzett három és fél évtizedes munkája elismeréseként, továbbá

Pap Ágnes
a Vidékfejlesztési Minisztérium Környezetügyért Felelős Államtitkár Titkársága titkárnőjének,
több mint tíz éven át végzett közszolgálati munkája, munkakörében végzett kimagasló tevékenységének elismeréseként.

Forrás: augusztus20.kormány.hu

Forrás: