0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Harkány és Orfű a Dél-Dunántúl legvirágosabb települései

Augusztus 24-én Szekszárdon hirdették ki a Baranya, Somogy és Tolna megyéket magában foglaló dél-dunántúli régió nyertes településeit. A három megyéből pályázó városok között Harkány, a falvak között pedig Orfű lett az első helyezett, így a térségből ők indulhatnak az országos fődíjért folyó versenyben, amelynek eredményét október elején hirdetik ki Budapesten.

Az első, keszthelyi díjátadót követően a Virágos Magyarország verseny újabb regionális díjazottjait augusztus 24-én, Szekszárd Város Napja keretében hirdették ki. A három megyét magában foglaló területi megmérettetésben a Baranya megyei Harkányt választották a legvirágosabb városnak, míg a községek között Orfű lett az első helyezett.

A 2. helyezettnek járó területi Arany Rózsa díjat Szekszárd kapta. A Virágos Önkormányzatért különdíjat a Belügyminisztérium jóvoltából a városok között Paks, míg a falvak között Gyugy nyerte el.

Virágos Önkormányzatért Különdíjat, a Belügyminisztérium díját város kategóriában a Tolna megyei Paks, míg falu kategóriában a Somogy megyei Gyugy község nyerte.

Arany Virág díjat a városok közül Nagyatád, a falvak közül a Baranya megyei Diósviszló képviselői vihették haza.

A szervezőbizottság elnöki díját Pécs kapta.

A Magyar Önkormányzati Főkertész Szövetség által adományozott Főkertészek Különdíját Balatonboglár érdemelte ki.

A Magyar Kertépítők Országos Szövetségének különdíja Kaposvárt illette.

A Virágzó Magyar Kertkultúráért Alapítvány díját falu kategóriában a Baranya megyei Hidas község kapta.

A Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Kara által odaítélt Tájműhely Különdíjat a Somogy megyei Andocs érdemelte ki.

A versenyben idén először – hagyományteremtő céllal – már az erdélyi települések is részt vehettek, saját kategóriában versenyezve a különdíjért.

Ez az első lépés afelé, hogy minden határon túli magyarlakta település csatlakozhasson a környezetszépítő kezdeményezéshez. A legvirágosabb erdélyi várost és falut, valamint a díjazott fővárosi kerületeket szintén az októberi országos átadón jelentik majd be. A győztes magyarországi falu és város idén is képviselheti hazánkat a nemzetközi Entente Florale Europe versenyen, amelyhez minden segítséget megkapnak majd a szervezőktől: tájépítészekből és kertészekből álló szakmai csapat segíti majd a felkészülésüket.

A Virágos Magyarország kezdeményezés arra ösztönzi a városokat és községeket, hogy aktívan tegyenek a kulturált és vonzó településkép kialakításáért.

Ehhez a parkok és virágos területek kialakítása mellett számos dolog hozzájárul, többek között a fenntartható fejlődés szempontjainak következetes alkalmazása, a településen élők összefogásának ösztönzése, életminőségük javítása, a környezettudatos gondolkodás és szemlélet erősítése, valamint a természeti és az épített örökség megőrzése és gyarapítása.

Forrás: Magyar Turisztikai Ügynökség