0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az agráriumnak új ünnepnapja van

Bár hivatalos ünneppé csak tavaly nyilvánították, az elkötelezett szervezők munkájának köszönhetően már a 3. Földművesek Napját tartották szeptember 7-én Bugyi nagyközségben. Itt az eseménnyel egy időben rendezték a már hagyományos Krumplifesztivált. Az eseményen részt vett dr. Torgyán Józsefné Cseh Mária, az emléknap kezdeményezőjének özvegye is.

A Földművesek Napja megrendezésének ötlete még 2015-ben Csokonyavisontán, Nagyatádi Szabó István, első kisgazda miniszter szülőfalujában merült fel, emlékeztetett a rendezvényen Petráss László alapító szervező. Mint mondta, a gondolat néhai Torgyán József, volt földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztertől származik, aki ezt a napot a „csizmás” miniszter születésnapjához igazítva (szeptember 17.) képzelte el. A gondolatból hamar tett lett, az esemény megszervezését 2016 őszén, szintén Csokonyavisontán, szerződésbe is foglalták. Ezt Torgyán József mellett aláírta Lambert Győzőné, az Arany-Korona Alapítvány képviselője, Harasztia Attila, Csokonyavisonta polgármestere és Petráss László. Akkor és ott állapodtak meg az első emléknap dátumában és helyszínében (2017. szeptember 17., Csokonyavisonta). Ezen azonban Torgyán József már nem vehetett részt, abban az évben januárban hunyt el. Petráss László ekkor kereste fel Turi-Kovács Béla és Szászfalvi László képviselőket,

támogatásukat és azt kérve, hogy az Országgyűlés határozatban mondja ki: Nagyatádi Szabó István születésnapja, szeptember 17-e legyen a Földművesek Emléknapja.

Még mielőtt ez megtörtént volna, Csokonyavisontán megrendezték az első emléknapot, amit a szerződés szerint minden évben más településen tartanak. Így Csokonyavisonta polgármesterétől a megszentelt Földművesek Napja zászlaját a 2. rendezvény helyszíne, Vasad polgármestere, Marton József Zoltán, tőle pedig Bugyi nevében Somogyi Béla, az idei megemlékezésnek helyt adó nagyközség polgármestere vette át.

Időközben, tavaly ősszel, az Országgyűlés határozatában egyhangúan megszavazta (18/2018. X.3.), hogy szeptember 17-e a Földművesek Emléknapja legyen.

Az idei, tehát az immár országgyűlési határozatba foglalt emléknapot az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara támogatásával rendezhették meg a szervezők

és Bugyi nagyközség önkormányzata, akik minden tekintetben méltó rangra emelték az esemény színvonalát.

Somogyi Béla polgármester megtiszteltetésnek nevezte, hogy nagyközségüket választották a szervezők a 3. emléknap helyszínéül, itt ugyanis 12 éve rendeznek egy olyan (krumpli)fesztivált, amelyen igyekeznek bemutatni a helyi földművelők terményeit, termelőeszközeit, és nemcsak a régieket, hanem a mostaniakat is, hogy a fiatalok lássák a fejlődést. Megtapasztalható közelségbe kívánták hozni a földművelés kultúráját és a hozzá szorosan kapcsolódó kézművességet, néphagyományt, népi kultúrát. Ennek szellemében már az első fesztiválokat komoly tartalommal töltötték meg, ahogy a polgármester fogalmazott, az agrárszakma jeles képviselői tartottak előadásokat a legkorszerűbb technológiákról és technikákról. Mint mondta, az idei krumplifesztivál kiemelkedő eseményét a Földművesek Napja jelentette, ahol méltó módon ünnepelhetik meg a gazdáikat.

A rendezvényt támogató Agrárminisztérium, a fővédnökséget elvállaló Nagy István agrárminiszter nevében Farkas Sándor miniszterhelyettesi feladatokat ellátó parlamenti államtitkár a földművesek megbecsülésének fontosságáról szólt.

Ők azok, mondta, akik pótolhatatlan természeti kincsünkkel, mindannyiunk örökségével, a magyar földvagyonnal gazdálkodnak, és egészséges, biztonságos, ízletes élelmiszert termelnek a magyar családok számára. Mint fogalmazott, a magyar gazdálkodók érdekeit mindenekelőtt a magyar termőföld védelmével tudják képviselni.

A rendezvényt szintén támogató Nemzeti Agrárgazdasági Kamara nevében Velkei József Pest megyei elnök köszöntötte a résztvevőket, aki ahogy tavaly Vasadon, az idén is örömmel tett eleget a meghívásnak. A Földművesek Napját olyan ünnepnek nevezte, amely az agráriumból élők közösségének összetartozását jelképezi, ünnepi rangra emelése pedig régi történelmi adósság törlesztése.

A földművelőket olyan nemzeti öntudattal megáldott magyar embereknek nevezte, akik a magyar vidék éltetői.

A föld, amit művelnek, nemcsak a munkát és a megélhetést jelentik számukra, hanem az ősi köteléket ember és természet között. Mint mondta, a földművelés több mint foglalkozás: hivatás és életforma, nem mellesleg pedig a nemzetgazdaság motorja egy olyan világban, amelyben az agrárium, az élelmiszergazdaság egyre inkább felértékelődik.

A rendezvény meghívott előadója, Sinóros Szabó Botond a földműves szerepének és felelősségének tágabb összefüggéseit fogalmazta meg. Mint mondta, a termőföld-területek folyamatos csökkenése miatt azok minőségét egyre jobban óvnunk kell. A föld fizikai, kémiai és biológiai összetevőinek ismerete és azok lehető legjobb arányainak fenntartása a feladata a földdel foglalkozóknak. Kiemelten fontos a vízgazdálkodás optimalizálása, hiszen kevesen tudják, de a Kárpát-medencei talajok vízkészlete nagyobb, mint a felszíni vizeké. Éppen ezért

óvni kell a talajokat az elsavasodástól, és a szerkezet megtartása érdekében a tömörödéstől, mert a növények csak ilyen egészséges és tápdús talajból képesek olyan terményt adni számunkra, amiből minőségi és biztonságos élelmiszer állítható elő.

Az egyre korszerűbb agrotechnikát használó földművelők felelőssége szerte a nagyvilágban, hogy az unokáinktól kölcsönkapott földet úgy használják, hogy az a lehető legjobb állapotban kerüljön az utódgenerációhoz, hangsúlyozta a professzor.

A rendezvényen 111 helyi gazdálkodó részesült elismerésben, akik „életük munkájával tanúbizonyságot tettek azon örök értékek mellett, hogy az egyik egyetemes emberi érték létrehozója és örök hordozója a földművelő ember”.

A rendezvény záróakkordjaként Somogyi Béla, Bugyi polgármestere átadta az esemény megszentelt zászlaját a 2020. évi Földművesek Emléknapjának rendezésére jogosult Ócsa város polgármesterének, Bukodi Károlynak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu