Amikor nagy hittel és bizalommal, pozitív jövőképpel beléptünk az Európai Unióba, tudtuk, hogy az új szabályozás, a több támogatás, a korlátlan piaci lehetőségek mellett nő a verseny, ezért növelni kell a termelés szintjét és jelentősen javítani kell a minőséget. Az EU lényegéből fakad, hogy az ágazati versenyben, országtól függetlenül, a jó termelők járnak jól, a közepesek helyzete nem javul, a gyengék pedig vegetálnak vagy tönkremennek. Hittük azonban, hogy a nemzetközi piacok még jobban kinyílnak, a több támogatás mellett könnyebb lesz hozzájutni a tudáshoz, a genetikai forrásokhoz és az új technológiákhoz.
Már kezdetben létrejöttek és hatékonyan működtek a szabályozás jogi alapjai, szervezetei, mechanizmusai: piac, termelés, minősítés, harmonizált jövedelemelosztás. A minőségbiztosítás és a gazdaság fehéredése is sokat segített a rendszer működtetésében.
A jövőbe vetett hit és bizalom a korábbi túlszállítás miatti kvótabüntetés ellenére is azt eredményezte, hogy
Minden szépnek látszott. S bár a juhászok igényeitől elmaradt a támogatás mértéke – abból sohasem elég – annak ellenére, hogy az a bevétel egyharmadát adta. Mindenesetre, valamilyen intenzitással megkezdődött a fejlődés az ágazatban.
Sajnos a „hurráoptimista” hangulat nem tartott sokáig, és bár kezdetben bizakodóan látták a jövőt, elsősorban a tőkehiány miatt mégsem került sor a szükséges változásokra a termelésben, a termelésszervezésben – akikre pedig tartozott volna, azok nem hozták meg azokat a döntéseket, amelyek pozitívan határozták volna meg az ágazat jövőjét.
Ennek eredőjeként, ingadozások mellett ugyan, de nőtt a juhászok száma, viszont az anyajuhok száma csökkent. Közben, kísérőjelenségként, fokozatosan kiürültek az ágazat önszabályozásának lehetőségei. Megszűnt a kvótarendszer, teljes körűvé vált a szabadkereskedelem, a jogszabálynélküliség pedig a várt hatás helyett még kiszolgáltatottabbá tette a juhászokat, ráadásul megszűnt a minimálár intézménye is. A termelésszabályozás helyett a tenyésztőszervezet tartotta nyilván az egyedeket, a juhász felelősségének fenntartása mellett. Ezután pedig nem történtek lényegi változások az ágazatban.
Az elmúlt 1-2 évben azonban valami eltört a juhászatban. Hogy ez a sérülés visszavonhatatlan-e, vagy még orvosolható, az a következő évek döntéseinek gyorsaságán és minőségén múlik.
Jelentős érdekérvényesítőképesség-deficitbe került az ágazat. Többi közt a logikus intézkedések meghozatalának elmaradása is közrejátszott ebben. A civil szervezetek nem erősödtek tovább, nem javult kellő mértékben a nyilvántartás, és a benne talált hibák is sok pénzébe kerültek az államnak – közvetve pedig az ágazatnak is. Mindehhez hozzáadódtak a törvénykezési hibák és a képességbeli hiányosságok.
Nem véletlen, hogy Nagy István agrárminiszter úgy döntött, hogy gyors tervezéssel, a célok kijelölésével és a szükségesnek ítélt döntések meghozatalával meg kell újítani a magyar juhágazatot. Olyan utat kell választani, hogy a magyar juhászat az adottságainknak megfelelő méretű, versenyképes és nyereséges lehessen. Olyan civil szervezetet kell kialakítani, amelyik képes az eredeti terméktanácsi célok megvalósítására. Érdekképviselet, a jövedelem harmonizációja az ágazat szereplői között – bár ma sajnos csak a veszteséget lehet harmonizálni – és
Sokat küzdöttünk a juhászat létjogosultságáért, a fejlesztések szükségességének elfogadtatásáért. Egyik fontos érvünk a gyenge adottságú mezőgazdasági területek hasznosítása és minőségi környezet megteremtése volt, 8-10 ezer család életfeltételeinek biztosítása mellett. Tudjuk, hogy a gyomos környezet milyen káros hatással van a termelés anyagi feltételeire mint költségnövelő tényező, és hogy mindez nagymértékben növeli a humán allergiás betegségek megjelenését.
Ma már egy kicsit komplexebben látjuk a kérdést és a problémát, de az előbb leírt axióma természetesen ma is fennáll.
A rendkívül kedvezőtlen eredmények alapján egyre erősebb az a gondolat, hogy a juhászattal szemben támasztott igények és eredmények csak intenzív állattenyésztéssel érhetők el. Nem tartható fenn a mindenkori legelő- és klimatikus viszonyoknak való alkalmazkodás, sőt kiszolgáltatottság.
Ma már 24 órát kellene legelnie – sőt, az is kevés volna – egy juhnak, a normális életrendje szerinti pihenés és kérődzés nélkül, hogy a termelését és a tápanyagszintjét összhangba hozzuk.
Relatíve 8-12 órának is elégnek kell lennie – már ha nem kell lopástól tartani; a klíma kedvezőtlen alakulásáról és a parazitáknak való kitettségről csak érintőlegesen szólva.
Amikor a magyar mezőgazdaság nagyléptékű fejlődése végbement, minden magyar állattenyésztési ágazatban termelési rendszerek, integrációk alakultak ki. Az alapanyag-termelés szervezése, a feldolgozás, a termelés integrációja, a piacszervezés voltak a legfontosabb feladatok.
Ezek ma már csak azokban az ágazatokban működnek, amelyek az intenzív fejlődés útjára tudtak lépni. Ez ma is jól tetten érhető. Csakhogy ez semmiképpen sem mondható el a juhágazatról, hiszen az abban létrejött termelési rendszerek és integrációk vagy megszűntek, vagy nem felelnek meg azoknak a modelleknek, amelyek például a spanyol vagy a francia juhtenyésztést működtetik.
A román példa pedig, éppen a nagyon eltérő körülmények miatt, sok területen nem alkalmazható Magyarországon, csak az ágazat egy nagyon csekély szegmensében. Ez alól kivétel az őshonos fajták fenntartása.
Gondoljunk bele, hogy egy juhász család megfelelő működéséhez a mai feltételek között adózott munkabérre van szükség a legális jövedelemhez.
Ez egy anyajuhra vetítve 14 400 forint munkabérköltséget jelent, természetesen egész éves lekötöttség esetén. Kisebb juhászat vagy nagyobb munkaerő-lekötés esetén az ehhez szükséges tőke arányosan több.
Az egyéb, munkabéren felüli működési költségek – takarmány, állategészségügy, tagsági viszony, jelölés stb. – 70 százalékot tesznek ki a juhászatban. Ha ezt a gondolatmenetet folytatjuk, akkor kiderül, hogy egy anyajuhra támogatással együtt mintegy 43 200 forint árbevételt kellene elérni. Ehhez egy anyajuhtól körülbelül két bárány értékesítésére volna szükség, szemben a jelenlegi, bőven egy alatti egyedszámmal. Természetesen emellett szükség van tenyészutánpótlásra és az esetleges fejlesztésekre is. Erre azért van szükség, mert nem feledhető, hogy a korábbi számítások 200-300 anyajuhot tartottak működőképesnek egy család jövedelmének biztosításához – de ma már ez a szám 1000 egyedhez közelít.
A leírtakból látható, hogy
Magyarországon a juhágazat nem a kellő színvonalon működik, és az ágazatnak nincsen jövője, ha nem indulunk el az intenzív, zárt, legelőkertes juhászatok megteremtésének irányába,
és ha továbbra is a legelők minősége határolja be az állattenyésztés hozamát, nem pedig a genetikai képességek és lehetőségek. Nem véletlen, hogy minden intenzív fajta megbukott Magyarországon, amely nem ilyen körülmények közé került. Emellett éppen az alacsony jövedelem és munkabér miatt egyre jobban rögzül az a helyzet, hogy megfelelő munkaerő hiányában még ezt a működésképtelen rendszert sem tudjuk fenntartani.
Nézzük felsorolásszerűen, melyek a deficites területek a juhágazatban: jövedelemhiány, tőkehiány, minőségi és mennyiségi takarmányhiány, évtizedek óta nem működő gyepgazdálkodás, mennyiségi és minőségi tenyészállat-deficit, munkaerő-takarékos tartástechnológia, a működő érdekképviselet hiánya, nincs termelésszervezés, pontatlanok a nyilvántartások, nincs hatékony piacszervezés, hiányzik a korszerű kereskedelmi munka, áldatlanok a juhászok életkörülményei, rendkívül nagy a termelési színvonal deficitje, valamint nem történt meg az állomány kellő mértékű koncentrációja. Éveken keresztül tartott annak az elemzése, hogy egy-egy intézkedés (1. és 2. táblázat), amely nem átfogóan kezeli a juhágazat egészét, miért nem képes megoldani a juhágazat problémáját. A fejlesztés összes elemének egyszerre kellene végbemennie, mert a legszűkebb keresztmetszet minden esetben kudarcra ítéli a fejlesztéseket. Táblázatainkból látható, hogy a hozamok nagyarányú emelése sem biztosít működőképes juhászatokat a magas fajlagos költségek miatt, még a létszámnövekedés, a koncentráció növelése is csak megsokszorozza a veszteségeket.
A dinamikus és komplex fejlesztésnek nincs alternatívája! Sőt, annak útjában és módjában sincs nagy mozgástér. Időnk sincs. Minél többet késlekedünk, annál nehezebb lesz a változások indukálása és a tartós eredmény elérése. Sőt, elérhető az a fázis is, amikor a folyamat visszafordíthatatlanná válik. Mi tudjuk, hogy
Ehhez talán még embereket is lehetne találni. De ehhez koncentrálni kell az állományméreteket is. Azonkívül az ágazatban minden egyes tenyésztési és termelési paraméter erőteljes javítására volna szükség. Megfelelő koncentráció, állományméret esetén – ez volna az alapfeltétel – lehet elkezdeni a paraméterek javítását. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy szükség van a juhtermékekre, mert még a jelenlegi gyenge kereskedelmi munka mellett is növelhetnénk az exportot. Ilyen perspektivikus termék, szinte korlátlan lehetőségekkel, nem sok mezőgazdasági ágazat esetében képzelhető el.
Ha a juhágazatra szükség van, akkor természetesen érdemes áldozni rá. Ha érdemes áldozni rá, akkor nem szabad magukra hagyni a juhászokat, mert önerőből képtelenek a szükséges dinamikájú fejlődésre, még ha egyéni pozitív példák akadnak is. Szükség van arra a szakmapolitikai segítségre, amit a minisztériumi vezetőknél, köztük Nagy István minisztertől tapasztaltunk. Emellett nélkülözhetetlen a juhászatban dolgozó termelők, kereskedők, feldolgozók, civil szervezetek, szakmai együttműködők teljes körű összefogása a magyar juhágazat túléléséért és felemelkedéséért.
Prof. Dr. Jávor András
egyetemi tanár, Debrecen
Jávor Bence
juhkereskedelmi szakember, Debrecen
Jávor Szilárd
középiskolai tanár, Debrecen
