0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

1200 hektár állami föld áll a hátrányos helyzetű települések rendelkezésére

Az Agrárminisztérium és a Nemzeti Földügyi Központ nyilvános pályázatot hirdetett települési önkormányzatok számára, melynek keretében állami földek ingyenes használatára szerezhettek jogosultságot.

A szociálisan rászorulók megsegítése érdekében indított program keretében 17 megye 109 települése nyújtott be sikeres kérelmet – mondta el Nagy István agrárminiszter az MTI-nek. Így, a kormány döntése alapján 371 földterület, összesen több mint 1230 hektár állami föld kerül 5 és 15 év közötti időszakra ingyenesen a települési önkormányzatok használatába.

Az agrártárca vezetője elmondta:

a kormány kiemelt célja a magyar falvak támogatása, agrárgazdasági lehetőségeik kibővítése, a rászoruló vidéki emberek megsegítése.

A Magyar Falu Program célkitűzéseivel összhangban az Agrárminisztérium és a Nemzeti Földügyi Központ pályázata elősegíti a helyi közfoglalkoztatás és a vidéki munkaerő-piaci lehetőségek bővítését, valamint támogatja a helyben termelt, egészséges mezőgazdasági termékek előállítását, így kitörési lehetőséget biztosít a hátrányos helyzetű települések lakossága számára. A pályázat segítségével

változatos művelési ágú (szántó, legelő, gyümölcsös, fásított terület, stb.) földek kerülnek tartós önkormányzati használatba,

így az érintett települések lehetőségei is igen szélesek a földhasználat módja szerint.

Nagy István arról is tájékoztatta az MTI-t, hogy a Nemzeti Földügyi Központ a kormány döntése alapján hamarosan megköti az ingyenes vagyonkezelési szerződéseket az érintett településekkel. A vagyonkezelői jogviszony alapján

az önkormányzatok jogosultak lesznek valamennyi, a földekhez kapcsolódó agrártámogatás lehívására,

így a földek jövedelemtermelő-képessége maximálisan az önkormányzatoknál hasznosul. Az önkormányzatok ingyenes földhasználati programja újabb lehetőséget nyújt a magyar vidék további felzárkóztatására, segítséget ad a hátrányosabb helyzetű települések agrárgazdasági pozícióinak megerősítésére és a szociálisan rászorulók támogatására – fogalmazott a miniszter.

Forrás: AM Sajtóiroda/MTI