0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Fekete lepellel takarták le standjaikat a zöldség- és gyümölcsárusok

A baden-würtenbergi Freiburgban (október elején), a gyümölcs- és zöldségárusok 5 percig fekete lepellel takarták le áruikat. Tüntetésükkel arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a jelenleg bajor mintára zajló „Fajok sokfélesége- Mentsétek meg a méheket” elnevezésű népi kezdeményezés kizárólag a (helyi) termelőkre hárítja a felelősséget és rendkívül hátrányos helyzetbe hozza őket.

A sikeres bajor népi kezdeményezésről már két ízben is beszámoltunk:. (Lásd  Áttörés a méhek és a környezet megmentésében?   és Szigorúbb gazdálkodási szabályok címmel.)

Az év elején a bajor állampolgárok közül 1,75 millióan járultak hozzá aláírásukkal ahhoz a népi kezdeményezéshez, mely szigorúbb feltételeket szabna a mezőgazdasági gazdálkodók számára.

Bajorországban már egészen biztos, hogy a népi kezdeményezésnek törvénnyé kell válnia.

Baden-Würtenbergen ehhez még épp zajlik az aláírásgyűjtés, ám az itt megfogalmazott „követelésekkel” még a természetvédelem mellett elkötelezett és számos méhészeti kutatást végző hohenheimi egyetem kutatói, de még a helyi méhészek sem értenek teljes mértékben egyet.

A kezdeményezés ugyanis szinte kizárólag a gyomirtó- és növényvédőszerek viszonylag radikális csökkentésére összpontosít, ami még bőven nem elég a fajok fenntarthatósághoz.

A kezdeményezés kritikusai azt is kiemelik, hogy ezzel kizárólag a termelőkre hárítanák a felelősséget, miközben az adott helyzetről, nem csak ők tehetnek. Pl. nem csak a mezőgazdaság hódítja el a természetes élővilág területeit, vagy szennyezi a környezetet, hanem az ipar vagy az egyre terjeszkedő lakóterületek is. 

Beszédes az is, hogy a piaci tüntetésben a legszigorúbb bio-szabályokat alkalmazó  Demeter-termelők szintén részt vettek, mert a  népi kezdeményezést annak jelenlegi formájában ők sem tartják megfelelőnek.

Ha a bajorországi kezdeményezés sikerét, mérföldkőnek tekinthetjük, hiszen 1,75  millióan írták alá, akkor a baden-würtenbergi tüntetésnek és kritikának is egy következő mérföldkőhöz kell vezetnie, nevezetesen annak felismeréséhez, hogy nem elég a környezetvédelmi törvényekért tüntetni, vagy azok érdekében nyomtatványokat aláírni, hanem a problémát megértve, amennyiben ez lehetséges, átfogóan kezelve a megoldásért felelősséget is kell vállalni.

Bár a freiburgi zöldség- és gyümölcsárusok akciója igen kisléptékű, mégis hamar híre terjedt, és jól tükrözi azt, ami a világban a környezetvédelemmel kapcsolatban zajlik: nem tudjuk pontosan mit kellene tenni, Az elhamarkodott és „jónak” tűnő változtatásokkal viszont károkat okozhatunk, és egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy a problémát a gyökerénél ragadjuk meg.

E cikk megírása közben Franciaországban a gazdák épp blokádokkal tiltakoznak a mezőgazdasági ágazat folyamatos megbélyegzése ellen. (Lásd cikkünket: Elegük lett a gazdáknak címmel.)

 

Forrás: Badische Neuste Nachrichten - topagrar.de - bnn.de alapján