0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Súlyos termelői veszteségek az Egyesült Államokban

Az amerikai gazdálkodóknak és agrárvállalkozásoknak egyre nagyobb exportveszteséggel kell szembenézniük, mivel folytatódik Donald Trump elnök, Kínával „vívott” kereskedelmi háborúja – figyelmeztet a Boston Consulting Group (BCG) egy friss elemzésében, amelyről a Bloomberg hírügynökség számolt be.

A tavaly nyár óta tartó amerikai-kínai vámháborúval kapcsolatos legfrissebb hír, hogy Washingtonban

csütörtök délelőtt megkezdődött az amerikai-kínai kereskedelmi egyeztetések 13. fordulója,

amelyen a két ország főtárgyalói megpróbálnak megoldást találni a nézeteltéréseikre, amelyek lassan a világgazdasági növekedést is veszélybe sodorják. Július óta először egyeztetnek hivatalosan is a két ország főtárgyalói. A Fehér Ház tájékoztatása szerint a kétnaposra tervezett tárgyalásokon megvitatják a kikényszerített technológiatranszfert, a szellemi tulajdonjogok védelmét, a nem vámjellegű kereskedelmi akadályokat, valamint szóba kerül a mezőgazdaság és a majdani megállapodás végrehajtásának témája.

Decker Walker, a BCG agrár üzletágának vezetője szerint az Egyesült Államokbeli termelők nem valószínű, hogy teljes egészében visszanyerik az elvesztett piacokat: „személyes véleményem szerint, még ha rövidtávon születik is valamiféle kereskedelmi megállapodás, csak a kereslet kevesebb mint fele fog ismét visszatérni”.

A főbb amerikai mezőgazdasági szereplők egyre inkább attól félnek, hogy a több mint egy éve tartó vámháború még egy esetleges megállapodás után is hosszú ideig érezteti majd hatását,

így addigra már a 28 milliárd dolláros kereskedelmi segélyprogram sem jelent majd támogatást a gazdáknak.

Az amerikai szállítmányok elmaradásából származó hiányokat Kínában más országokból származó importtal pótolják, és ezek az országok számos befektetést is eszközölnek termelési kapacitásaik növelése érdekében, szorosabbra fűzik kapcsolataikat az importőrökkel, ezzel

aláásva az ezeken a területeken eddig meglévő amerikai versenyképességi előnyöket, amelyeknek a kimunkálása több évtizedbe telt – áll az elemzésben.

Hozzáfűzik, hogy az amerikai mezőgazdaságnak nehéz lesz hasonló súlyú, alternatív exportpiacokat találnia annak érdekében, hogy kompenzálja a Kínában elszenvedett veszteségeket.

A tanulmány szerint 2017-ben Kína 19,5 milliárd dollár értékű mezőgazdasági terméket vásárolt az Egyesült Államoktól, így az USA agrárexportjának 14 százaléka irányult Kínába.

A kereskedelmi háborúval azonban az export felére esett vissza 2018-ban, és további 8 százalékkal csökkent 2019 első hét hónapjában.

Forrás: Bloomberg