0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Szőlő és bor: tudatosság mindenek felett

A kárpátaljai szőlészek az idén újból szembesültek azzal a ténnyel, hogy a szívükhöz legközelebb álló kultúra növényvédelme tekintetében nincs könnyű évjárat, az időjárás Kárpátalján is megnehezítette a gazdák életét.

Mert hiába a már szinte menetrend szerint beköszönő, száraz kora tavasz és a tikkasztóan forró augusztus, ha például errefelé májusban és júniusban olyan gyakran nyíltak meg az ég csatornái, hogy az már szinte lehetetlenné tette a hatékony növényvédelmet.

– Márpedig arra idén ugyancsak nagy szükség volt – állítja Parászka Gergely, fiatal benei szőlész és borász. – A fakórothadás például két ütemben is támadott. A kórokozó először a nála szokásos menetrend szerint, június elején érte az akkor még igen vékony és így könnyen sebezhető bogyókat, majd a hónap közepén újból sorozatos fertőzéseknek lehettünk elszenvedői. Természetesen főként ott, ahol a megelőző védekezést nem végeztük kellő hatékonysággal. Alapszabály, hogy a szőlő esetében mindig a megelőző növényvédelem a hatásos, de a fakórothadás esetében nincs is alternatívája.

– A szőlő legveszélyesebbnek mondott kórokozójáról, a lisztharmatról még nem is szóltunk.

– A szakemberek szerint ez a gombabetegség, illetve jó néhány törzse mostanra olyan gyorsan rezisztenssé válik az ellenük bevetett kémiai szerekre, hogy még a leghatékonyabbnak tűnővel sem szabad kétszer egymás után permetezni.

Summa summarum: ebben az esztendőben 7-8 idejében elvégzett védekezéssel szüretelhettünk elfogadható termést.

A múlt időt azért használhatjuk már joggal, mivel néhány vörösbort adó szőlőfajta – a Cabernet sauvignon, a Szaperávi, a Zwei­gelt stb. – kivételével már valamennyi szőlő mustja a pincék mélyén erjed.

– A termelőktől mostanság gyakran hallunk olyan jellegű panaszt, hogy ezúttal jóval kisebb hozamokkal kellett beérniük.

– A tavalyi rekordtermés után, azt hiszem, ez nem meglepő. De ne érjük be ilyen sommás válasszal. Nekem nagyon megtetszett egy nemrég hallott gondolat a szőlővel és a borral kapcsolatban:

„Sem a nap, sem a szőlőtőke, sem a talaj nem tudja, hogy a megtermett szőlőből, a kipréselt mustból milyen bor készül majd. Arról csak a gazdának van elképzelése, aki már metszéskor odafigyel a tőkék terhelésére, és ugyanezt teszi a zöld- és fürtválogatáskor is, valamint a szüret időpontjának megválasztása idején.”

Barátom, akinek a táblája a szomszédságunkban húzódik, néhány héttel ezelőtt, kellő öntudattal, a következőt jelentette be: ő bizony a Királyleánykát két menetben, nagyjából 16–18 napnyi különbséggel szedi le. A korábbi szüretelésből könnyebb, gyümölcsösebb bort készít, amit már kora tavasszal elkezd értékesíteni, a másikból testesebbet, jobban eltarthatót vár. Ezzel csak azt szeretném jelezni, hogy mennyire tudatos munka zajlik mind az ültetvényeken, mind a présházakban és pincékben.

– Sokszor viszont hiába a legjobb szándék, ha a technológiai feltételek hiányoznak.

– A kárpátaljai borászok ezzel gyakran szembesülnek. Mondok egy példát: az illatos Irsai Olivér fajta szeptember közepére már mindenütt lekerült a tőkékről. A gondot az okozta, hogy azokban a napokban a délután mért 27–28 fok után még éjszaka sem hűlt 20 °C alá a hőmérséklet. Bizony, milyen jó lett volna, ha rendelkezésünkre áll egy hűthető-fűthető acéltartály, amiben az ideális 20 fok körüli hőmérsékletet tartani tudtuk volna!

Így azt találtuk ki, hogy rögtön a szüret után a szőlősládákat lecipeltük a pincékbe, hagytuk, hogy a fürtök 24 óra alatt lehűljenek, aztán hajnalban nekiláttunk a bogyózásnak, majd a préselésnek. Szerencsénkre 3,5–4 mázsa szőlővel ez még megtehető.

Kígyós község határában, a finom borairól nevezetes Visszatekintő-dűlőben Sass Károllyal, a kárpátaljai szőlészek, borászok doyenjével ott álltunk meg, ahol Cabernet sauvignon fajtával beültetett sorok húzódnak.

– Már csak ez maradt hátra – mondja megkönnyebbülten a hetvenedik életévét taposó gazda, aki kárpátaljai sorstársai közül a legnagyobb, több mint 10 hektáros területtel rendelkezik. – A tavalyi mennyiségnek nagyjából a kétharmadával kell beérnünk, ám emiatt csöppet sem bánkódom – jegyzi meg, miközben kezével oldalra von néhány szőlőlevelet, hogy együtt gyönyörködhessünk a szép, egészséges fürtökben. – A lényeg, hogy idén is kiváló alapanyagból dolgozhatunk.

Mint látja, öreg tőkék ezek – folytatja a gondolatmenetet –, jelentős részük még a közös gazdálkodás idejéből való. – Nem is bánom, hiszen a mélyre nyúló gyökereknek köszönhetően még a két hónapon át tartó aszály sem okozott jelentősebb kárt a termésben. Ám, az igazat megvallva, a gondjaimra bízott fajtákból lehetne valamivel kevesebb is. Igaz, a 16 féle szőlő és a belőlük készülő borok meghökkentően gazdag kínálatot jelentenek a hozzánk borkóstolóra betérő turisták számára, ám ilyenkor valamennyi fajtával külön kell foglalkozni. Az bizony komoly megterhelést jelent. De mondja meg nekem valaki, hogy a Bakator-, a Szerémi zöld- vagy a Tramini-tőkékre emeljek fejszét, hogy a helyükre ma divatos fajtákat ültessek? Természetesen annak is eljön az ideje, hogy többet tegyünk az egységes kínálat érdekében, ám nekem meggyőződésem, hogy ezt a feladatot fokozatosan kell megoldani.

Ami viszont nem tűr halasztást, és számunkra létkérdés, hogy a vegetáción kívüli időszakban lehullott csapadékot megőrizzük.

Gazdatársaim körében mostanra egységes vélemény alakult ki abban a tekintetben, hogy a sorközökben növő gyomok meghagyásával, rendszeres kaszálásával ezt a problémát nem tudjuk megoldani, mert ezek a gyomnövények az augusztusi szárazságot egyáltalán nem bírják. A talaj felszínén néhol olyan rések keletkeztek, hogy a tenyerem könnyen belefért. Ezeken a helyeken még több nedvességet veszítünk. Tehát a hegyközségi tagokkal együtt elhatároztuk, hogy kipróbálunk néhány kifejezetten szőlősorok takarására ajánlott fűkeveréket. Az idő aztán majd megmutatja, hogy a hol löszös, hol erősen agyagos talajainkon melyik válik be.

– Negyvenöt-ötven év távlatából nézve a tudatosság a szőlészeknél és a borászoknál mennyire került előtérbe?

– Mostanra minden lépésünket ez határozza meg. Fiammal és felnőtt unokámmal együtt már metszéskor eldöntjük, hogy a szóban forgó szőlőből milyen bort szeretnénk készíteni, úgy terheljük a tőkéket, és ennek megfelelően történnek a zöldmunkák. A szüret időpontját szintén ez a körülmény befolyásolja. Ami szimpatikus számomra, hogy röpke egy évtized alatt, a rendelkezésre álló szerény technikai eszközök ellenére, a barátaim nagyon precízen és szakszerűen dolgozzák fel a szőlőt, erjesztik a mustot. Magamról most nem beszélek, mert én bő 15–20 évvel korábban kezdtem a szakmát, mint legtöbbjük. Tehát a fehér szőlők esetében a nyálkázás, illetve az, hogy a zajos erjedés után a durva seprűről lefejtjük a készülő bort, mostanra már alapkövetelménynek számít.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni ma­­gyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat.

Grúziából nemrég érkezett haza egyik barátom. – Ő számolt be arról, hogy az ottani kolostorok egy részében

a szerzetesek még mindig ragaszkodnak a bor készítésének ősi hagyományához, amikor is a kipréselt szőlőlevet hatalmas kerámiaedényekbe öntik, és az erre a célra kialakított, pinceszerű mélyedésekbe rakják le, a fedelüket körbetapasztják, és csak tavasszal nyitják fel.

Mert arrafelé sokan úgy tartják, hogy a legfinomabb bor természetes módon készül. Az ottaniak több mint 2 ezer év alatt azt is megtapasztalták, hogy időnként így készül a leggyengébb nedű is – mi viszont ezt a luxust már nem engedhetjük meg magunknak.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság