0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Deformáltszárny-vírust találtak poszméhekben is

A varroa atka ellen nem kezelt házi méhek nem csak a méh­állományunkat veszélyeztetik, hanem a vadméheket is.

Egy friss tanulmány szerint ugyanis a deformáltszárny-vírus kimutatható a poszméhekben is. Erre a megállapításra jutott az a kutatócsoport, mely az ulmi, exeteri és Kaliforniai Egyetem (Berkeley) docenseiből alakult.

A tanulmány szerzői varroamentes és varroával fertőzött régiókat – francia és brit part menti szigeteket és a szárazföldi területeket – hasonlítottak össze.

Kimutatható volt, hogy azokban a körzetekben, melyekben a varroa különösen elterjedt a méhesekben, a deformáltszárny-vírus is gyakori a poszméhek körében.

Olyan poszméheket találtak tehát, melyek azonos vírusokkal voltak fertőzve, mint a házi méheink. Mindezt annak ellenére, hogy a poszméhek nem gazdaállatai a varroának, ami a kórokozót rájuk átvihette volna. Azt feltételezik, hogy a vírus a méhek és a poszméhek közvetlen kapcsolata révén kerül át egyik fajról a másikra.

A tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy a méhészek varroa atka elleni küzdelme a vadméhek érdekében is szükséges, ökológiai szempontból is fontos.

Forrás: Méhészet/Ecology Letters