0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A környezetvédelmi intézkedések ellen tüntettek

Mintegy negyvenezer gazdálkodó ült traktorba és vezetett sok-sok kilométert Berlinig, hogy hallassa a hangját a német fővárosba szervezett hatalmas szabású traktoros demonstráción. A nitrátszint miatt hozott német környezetvédelmi lépések ellen tüntettek a gazdák. A felvonulás nem mindenkiből a legbékésebb énjét hozta elő, de a többség a gazdák mellett áll, derül ki az agrarheute.com videójából.

A zöld intézkedések ellen tüntetett több tízezer gazda a napokban Berlinben a német kormány újabb mezőgazdasági intézkedései kapcsán. Az Euractiv beszámolója szerint a mintegy 40 ezer fős demonstráción 8600 traktorral vonultak fel a résztvevők, a munkagépek 10 kilométer hosszan kanyarogtak Berlin főútjain.

A termelők a csökkenő felvásárlási árak és az egyre inkább szigorodó környezetvédelmi előírások ellen tüntettek, amelyek nehezebb helyzetbe hozzák őket.

A tüntetést a Land schafft Verbindung nevű gazdaszövetség szervezte, amelynek legfőképp a német szövetségi kormány által szeptemberben elfogadott agrárjogszabály-csomag ellen vannak kifogásai.

Az ebben foglalt intézkedések között vannak olyanok, amelyek az eddigieknél jobban védik a rovarokat, valamint az élővilág egészét, és több esetben is elfogadhatatlanok a gazdák számára – közölték a tüntetők. Az agrárcsomag részben válasz is az Európai Bizottság eljárására, amelyet azért indított Németország ellen, mert a felszíni vizekben „elfogadhatatlanul magas” a nitrát szintje.

Az agrarheute.com videóriportjában az egyik fiatal, a videóban Svennek nevezett gazdálkodó körkérdést tett fel a környék járókelőinek: „tudja-e, miért demonstrálunk ma itt, és mit szól hozzá?”

A megkérdezettek egy része kifejezetten a demonstrálók szimpatizánsaként érkezett a helyszínre,

és maga is fontosnak tartja, hogy jobban megbecsülje a társadalom az élelmiszer megtermelőit, másoknak pedig egyszerűen csak arra vezetett az utuk, és túl sok háttérinformációval nem rendelkeztek a témáról. A traktorok mindenesetre mindenkit lenyűgöztek.

Az egyik járókelő három napra érkezett Berlinbe a tüntetők szimpatizánsaként, és mint mondta, nem lenne jó senkinek, ha az egykori NDK nagyüzemi modelljei felé venné az irányt az agrárium; a másik szimpatizáns pedig Berlinben él, és vásárlóként van kapcsolata az élelmiszerrel – mint mondta, jó minőségű és megfizethető élelmiszert szeretne –, ezért áll a német gazdák oldalán.

„Nem zavar minket a dugó, mi is tüntetünk ezért-azért, például az emelkedő lakásbérleti díjak ellen, Berlinben ez abszolút OK”

– mondta.

És hogy miért telt be a pohár a gazdáknál? „Jelenleg az agrárpolitikát anélkül alakítják, hogy a szóba állnának velünk, a döntésekbe egyáltalán nem vonják be a gazdálkodókat. Ezért vagyunk ma itt, ezért zenélünk és hangoskodunk, hogy vegyenek észre, vegyenek számba minket, és közösen hozzunk szakszerű, tényekre alapozott döntéseket. Különben számos gazdaság egyszerűen nem lesz képes fennmaradni” – fogalmazta meg Sven a videóban.

Forrás: agrarheute.com/Euractiv