0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kiállítás a kisállattenyésztés jövőjéért

A Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége, illetve az Agrármarketing Centrum által a Hungexpón megrendezett Nemzeti galamb-, baromfi-, nyúl- és díszmadár kiállítás november 29-től december 1-jéig várja a szakmabelieket, tenyésztőket és az érdeklődő közönséget.

A Hungexpo területén a második alkalommal megrendezett esemény megnyitóján Nagy István agrárminiszter, mint a kiállítás fővédnöke, valamint az MGKSZ elnöke, dr. Pintér József Zsolt is köszöntőbeszédet mondott.

Az agrárminiszter megemlítette, hogy 25 év után új állattenyésztési törvény lépett életbe, amely az állattenyésztési munkát kívánja előtérbe helyezni, megfelelve az Európai Uniós szabályoknak. Továbbá kitért az ágazat támogatásának céljából tavaly december 8-án meghirdetett Szárnyaló Gazdaság — Nemzeti Húsgalamb Programra, amely azt szolgálja, hogy hazánk újra húsgalamb-előállító ország legyen, amellett, hogy a vidékfejlesztést, azon belül a vidék népesség-megtartó képességét is elősegíti.

A miniszter nem utolsó sorban kihangsúlyozta, hogy a rendezvény lényeges célja, hogy a tenyésztők körében egyre több fiatal lásson hozzá a tenyésztői munkának, meglátva a tenyésztés szépségeit, hogy ne csak jelene, de jövője is legyen a kisállattenyésztésnek.

A beszédek után miniszteri elismerő okleveleket adtak át mindazon tenyésztőknek, akiknek több éves, évtizedes kimagasló munkája rászolgált erre az elismerésre. Az „Így kezdtem én” pályázat, melyet az MGKSZ indított útnak az Agrárminisztérium támogatásával, ifjúsági tagozatának eredményhirdetéssel egybekötött díjátadója is lezajlott. A pályázatot annak céljából indították el, hogy a kisállattenyésztők megosszák tapasztalataikat mindazokkal, akik még a tenyésztés kezdete előtt állnak, segítséget szolgáltatva a helyes döntések meghozatalában.

Az eddigi évekhez képest az idei kiállításra kiemelkedően nagy számban neveztek magyar tenyésztésű baromfifajtákat. A teljesség igénye nélkül megemlíteném a nyuszkanyakú palóc tyúkot, zsippó szépét vagy éppen a fodros ludat.

Emellett különleges fajtákat is láthatnak az érdeklődők, úgymint a bolgár bóbitástyúkot, a dán parlagi tyúkot, illetve a toulous-i ludat.

A közel 100 kiállított nyúlfajta közül kiemelendő a magyar óriásnyúl, de a galambok is nagyon széles fajta választékban kerülnek a látogatók szeme elé.

Látni lehet kiskunfélegyházi keringőt, a budapesti- és ceglédi rövidcsőrűt, valamint az alföldi dudoros postát is. Végezetül a kiállított állatok között találunk díszállatokat is: papagájokat, egzotikus gerléket, foglyokat, fürjeket, pintyeket, kanárikat. Aki kíváncsi a vidéki tenyésztők munkájának eredményességére és szakmai hozzáértésére, annak lehetősége van a fővárosban mindezt megtekinteni itt a Hungexpón egy átfogó, színes kiállítás keretében.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu