0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az új lengyel agrárbiztos nyitott lesz a magyar gazdák problémáira

Nagy István agrárminisztert bemutatkozó látogatáson fogadta Janusz Wojciechowski új lengyel mezőgazdasági biztos december 16-án Brüsszelben.

A magyar tárcavezető a találkozón kiemelte, bizakodásra ad okot, hogy egy tapasztalt, a mezőgazdaságot jól ismerő politikus vezetheti a mezőgazdasági portfóliót a következő 5 évben és kiemelte, meggyőződése, hogy lengyelként jól meg fogja érteni a kelet-európai, így a magyar gazdák helyzetét és problémáit.

A tárgyaláson a felek között egyetértés mutatkozott a tekintetben is, hogy

a Közös Agrárpolitika új szabályairól felelősségteljes döntés csak a költségvetés ismeretében hozható, ezért csak a Többéves Pénzügyi Keret elfogadása után zárhatók le a KAP tárgyalások.

A lengyel agrárbiztos hangsúlyozta, hogy a költségvetési tárgyalások során mindent megtesz majd a KAP források védelme érdekében.

Nagy István a találkozó során reményét fejezte ki annak kapcsán, hogy az új Bizottság nyitott lesz a Közös Agrárpolitikára vonatkozó, még Phil Hogan által megtett javaslatok módosítására. Emellett könnyebbséget fog jelenteni a tárgyalások hajrájában, hogy egy, a kelet-európai régió mezőgazdaságát jól ismerő biztossal kell majd megegyezni, aki tisztában van a termeléshez kötött támogatások, az átmeneti nemzeti támogatás, a kisgazda támogatási rendszer, vagy éppen az öntözési beruházások fontosságával.

Forrás: AM sajtóközlemény