0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Jó évet zárt a John Deere

A világ vezető multinacionális traktor- és mezőgépgyártó konszernje az elmúlt esztendőben 5 százalékkal növelte az összes árbevételét, amely így 39,3 milliárd dollárt tett ki, és kiemelkedően magas, 3,3 milliárd dolláros nettó nyereséget hozott. Ez négyszerese az előző évinek.

A konszern árbevételén belül a traktor- és mezőgazdaságigép-üzletág 2019-ben 2 százalékkal nagyobb bevételt produkált az azt megelőző évhez képest, ami 23,6 milliárd dollár volt.

A konszern árbevételének növekedéséhez a gyártott gépek számának növekedése és az árak emelkedése egyaránt hozzájárult.

Nőtt a konszernen belül az építőgép- és erdészetigép-gyártás árbevétele is. Ezekből is több gépet adtak el, mint 1 évvel korábban.

A 2 éve a John Deere kötelékébe tartozó, útépítéssel és útépítő gépek gyártásával foglalkozó Wirtgen Group is 4 százalékkal növelte 2019-ben az árbevételét, amely így 11,22 milliárd dollárt tett ki. A konszern menedzsmentje 2020-ra a mezőgép profilban 5-10 százalék közötti árbevétel-visszaesést prognosztizál, Észak-Amerikában -5 százalékkal számolnak. Európában a mostani szinten alakulhat a piac. Az ázsiai és a dél-afrikai eladásaiknál bizonytalanságra számítanak az eladásokban.

 

Forrás: Magyar Mezőgazdaság/Eilbote 2019/49