0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A méhek életben tartása a legfontosabb

A méhészek között sokkal kisebb arányban vannak a nők, mint a férfiak, pedig a hölgyeknek is van helyük ebben a szakmában. Ezt bizonyítja Simonné Botos Andrea példája is, aki 10 éve foglalkozik őstermelőként méhészkedéssel.

youtube://v/kgJQhnNrBsE

 

Simonné Botos Andrea továbbá a Gödöllői Méhész Egyesület elnöke, az Erzsébet Királyné Mézlovagrend egyik alapító tagja, mindemellett pedig három gyermek büszke édesanyja, boldog feleség és lelkes mozgatórugója a szadai civil szerveződéseknek.

Mi indított el a méhészpályán?

– Érettségi után megszereztem egy aranykalászos- és egy ökogazda-képesítést, viszont irodai munkát végeztem, ami nem állt olyan közel hozzám. A férjem tanácsolta, hogy kezdjek el méhészkedéssel foglalkozni és azonnal megtetszett az ötlete.

Egyrészt nagyon szeretem a természetet, másrészt az is eszembe jutott, hogy a dédnagypapám is lelkes méhész volt,

ezért úgy éreztem, hogy a felmenőim is azt akarják: ezt az utat kell választanom.

Ezután elvégeztél egy tanfolyamot Gödöllőn, ahol kiváló tanároktól sajátíthattad el a szakma fortélyait és rengeteg gyakorlati tudást is kaptatok, viszont ezek után már önállóan kellett a méhekkel foglalkoznod. Nem volt nehéz, hogy megtedd a kezdeti lépéseket?

– Nem volt az, minden zökkenőmentesen, lépésről lépésre alakult ki. Az egyik tanárom, Szabó György ajánlotta, hogy keressem fel Elek Pista bácsit, aki 60 éve méhészkedik. Azóta is mentoromként tekintek rá, tőle vásároltam az első négy méh­családomat és nála tanultam meg a legfontosabb praktikákat. A kezdetekkor személyesen is eljött hozzám és mindent megmutatott. A mai napig adok a szavára és alkalmazom a tőle tanultakat, megbízom a szaktudásában és a tapasztalatában. Úgy gondolom, a bevált módszereket érdemes követni, azokat, amelyeket az élet már igazolt.

Ezek szerint még most is tartjátok a kapcsolatot?

– Igen, a mai napig számíthatunk egymásra, gyakran kérem a tanácsait. Pista bácsi az idén lesz 90 éves, így amikor szüksége van rá, akkor elmegyek hozzá, és segítek neki. Nagyon érdekes, hogy nemcsak vele, de a tanítványaival is szorossá vált a kapcsolatom, folyamatosan támogatjuk egymást, megosztjuk a tapasztalatainkat és ez már sokkal több, mint szakmai viszony. Az évek során a mentoráltakból egy igazi kis család lett, ahol már a születésnapokat is együtt ünnepeljük. Szerintem ez a fajta családias összetartozás érzése az egész méhésztársadalomra jellemző, de a kis közösségekben különösen jól működik.

Nagyon jó érzés lehet, hogy ennyi emberre támaszkodhatsz. Vannak olyan személyek körülötted, akik néhány munkafolyamatban leveszik a terhet a válladról?

– Általában a legtöbb munkát nekem kell elvégezni, de azért akad segítségem. Idén augusztusban sajnos eltört a kezem, akkor például a fiam minden nap segédkezett az etetéseknél, de a barátnőim is nagy örömmel jönnek, hogy együtt végezzük a pergetést. Ők már megtanulták, hogyan kell csinálni.

Ez egy kemény fizikai munka, de ezek szerint a nők sem riadnak vissza tőle.

– Azt látom, hogy a nőket nagyon érdekli a méhészkedés. Ebben benne van egyfajta emancipáció, szeretnénk ugyanazokat a munkákat megcsinálni, mint a férfiak, de az is, hogy rendkívül érdeklődőek vagyunk, engem és a barátnőimet is lenyűgözi, hogy mi zajlik egy kaptárban.

Mindig nagy élmény látni, amikor gyönyörű táblás fiasítás van, minden méhcsalád egészséges.

Egyszerűen a nők is szeretik ezt nézni, de úgy gondolom, nemtől függetlenül minden ember tanulhat a méhektől.

Miután kiüvegezted a mézet, hogyan értékesíted?

– Már kialakult egy állandó vevőköröm, ami organikusan épült, szájhagyomány útján terjedt. Így amit megtermelek, arra megvannak a biztos vásárlóim, és így nem marad meg méz a következő évre. A megrendelések nagy részét házhoz viszem, a többiért eljönnek hozzám. Ez azért is fontos, mert így megvan a vásárlókkal a személyes kapcsolatom, bármikor kérdezhetnek tőlem és azt is elmesélem nekik, hogy mennyi munkával jár a méztermelés nekem és a méheknek is.

Ezek szerint nem is szeretnél bővíteni?

– Jelenleg 33 méhcsaládom van, de volt már 40 is, most biztosan nem szeretnék többet. Szerintem a jövő abban a gondolkodásmódban rejlik, hogy tudjuk azt mondani: elég!

Nem kell többet termelni, mint amennyit közvetlenül a fogyasztónak lehet értékesíteni.

Akkor sincs baj, ha kevesebb a méz, de az legyen kiváló minőségű és tartsuk meg az állandó vevőket. Nem lehet arra várni, hogy a felvásárlók többért fogják átvenni a mézet. Azt látom, hogy a közvetlen értékesítésben rejlik a jövő, erre kellene mindenkinek törekednie, és ha van rá lehetőség, akkor a bevételt érdemes visszaforgatni. Természetesen más helyzetben vannak azok, akiknek a megélhetése függ a méztermeléstől, de akiknek van rá lehetősége, azoknak mindenképpen ezt az utat ajánlom.

Mondhatjuk azt, hogy egy igazán fenntartható szemléletet vallasz magadénak. Milyen elveket követsz még méhészként, amelyek meghatározzák a mindennapi munkád?

– Számomra a méhek életben tartása a legfontosabb. Nekem ez az egyik fő szempont. A közelünkben egyre több házat építenek, a méhlegelő már sajnos nem a régi, félek az atkától és a nozémától is, a lényeg, hogy vigyáznunk kell rájuk.

A méz csak ezután jön, ami a bevételi forrást jelenti. Nálam nincsen nagyüzem, amikor kiveszem a keretet, először gyönyörködöm benne. Szeretem látni, ahogy kikelnek, dolgoznak, figyelem a zümmögésüket, élvezem az időjárást. Szerintem az a fontos, hogy szeressük és tiszteljük a méheket, becsüljük meg, hogy együtt dolgozhatunk velük, ha összhangba kerülünk a természettel, akkor lesz értelme a méhészkedésnek. Legyen benne szenvedély és élményt nyújtson, ne csak munkát jelentsen.

Sok mindennel foglalkozol a méhészkedés mellett. Mesélj egy kicsit ezekről!

– A méhészkedés mellett jut időm másra is. Rendezvényeken képviselem az Erzsébet Királyné Mézlovagrendet és a Gödöllői Méhész Egyesületet, amelynek tavaly ünnepeltük a 100 éves fennállását. Mindig csapatban dolgozom és kiveszem a részem a munkából, ha kell a közjegyzőhöz megyek, vagy a meghívókat adom fel a postán, miközben rendszeresen szervezem az előadókat. Szadán most alakítottunk meg egy civil egyesületet, amivel részt veszünk majd rendezvények szervezésében, például májusban a fényfesztiválhoz is csatlakoznánk. Itt egy üvegfalú kaptárral, kóstoltatással és más izgalmas programelemekkel népszerűsítenénk a méhészkedést és a mézfogyasztást.

Azt vettem észre, hogy az emberek nem is tudják, hogyan készül a méz, mit csinálnak a méhek, ki kell vennünk a részünket a felvilágosításból, az oktatásból.

El tudnád képzelni, hogy nem tartasz méheket?

– Nem. Szeretek „bogaras lenni”. Az nagyon megviselt, amikor végigsöpört méhészetemen a nozéma és a kis kaptárbogártól is tartok, de ez egy olyan szenvedély, amitől nem lehet visszalépni.

Mit tartasz a legfontosabb eredményednek az életedben? Mire vagy a legbüszkébb?

– A magánéletemben azt, hogy a három gyermekem teljesen a helyén van, megtalálták az útjukat, és van egy olyan férjem, akire mindenben támaszkodhatok. A munkámban pedig azt, ahogy a méhekkel bánok, hogy egészségesen életben tudom tartani őket, hiszen ez mindennek az alapja. Ha ők nincsenek, akkor nem lehet az egyesületről vagy a lovagrendről sem beszélni.

Milyen további terveid vannak?

– Szeretek sok mindennel foglalkozni. A gyerekeim felnőttek és kirepültek itthonról, de azért nem áll meg az élet. Az idén elkezdek egy szakács tanfolyamot, hogy a téli hónapokban ezzel is foglalkozhassam.

Forrás: Méhészet