0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Inkább megmentenék a hódokat

A gazdáknak a hódokkal is meggyűlt a bajuk Lengyelországban, ezért engedélyezik a gyérítésüket. A zöld szervezetek más megoldást javasolnak.

A lengyel zöldszervezetek a napokban kérték a Környezetvédelmi Főigazgatóság vezetőjét, hogy helyezze hatályon kívül a mazóviai regionális igazgatóság döntését,

amely szerint 1500 hódot lőhetnek ki a következő három évben a vajdaságban, és fontolja meg a hasonló rendeletek törlését az ország egész területén.

„Egyáltalán nem akarjuk, hogy a hódokat elpusztítsák, inkább jó megoldást szeretnénk kidolgozni a regionális környezetvédelmi igazgatóságok számára, hogy minimalizálni lehessen azokat a károkat, amelyeket a hódok okoznak a mezőgazdasági termelőknek.”- mondta Urszula Zielinska, a zöldek képviselője. Azzal érvelt, hogy a hódok rendkívül értékesek környezetvédelmi szempontból, és költségek nélkül segítik a természet egyensúlyának a fenntartását. Például, ha fákat döntenek, azok felduzzasztják a vizet a földeken, kis ártereket hoznak létre, amelyek számos területen orvosolhatják az aszály okozta nehézségeket.  

A zöldek elismerik, hogy a hódok időnként károkat okoznak a gazdáknak, de ez nem jelenti azt, hogy ki is kell irtani őket. Úgy vélik, hogy a kilövés helyett megfelelő védelmi intézkedéseket is tehetnek, például fémhálókat telepíthetnek a fák köré, hogy az állatok a rágásukkal ne tehessenek kárt bennük.

Az érvek nem hatották meg a hatóságokat, és nem vonták vissza a vadászattal kapcsolatos döntését, mert azt akarja, hogy a gazdák  érezzék, védelmet kapnak az állam részéről a hódok károkozásával szemben. Ugyanakkor engedélyt adtak  bizonyos módszerek tesztelésére, amellyel esetleg kivédhetők lesznek a hódkárok. A zöldek szerint körülbelül 127 000 hód van az egész országban, és a jelenlegi vadászati terv az állomány kb. 10 %-át veszélyezteti.

Forrás: farmer.pl