0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Minden sokkal finomabb, ha kézzel-lábbal esszük

Egy amerikai tanulmány azt állítja, hogy azok az emberek, akik magas önkontrollal rendelkeznek, hajlamosabbak többet enni, ha kézzel is megérinthetik az ételt. Sőt, finomabbnak találják, mintha evőeszközökkel fogyasztanák el ugyanazt a fogást.

A tanulmányt Stevens Institute of Technology-n, Amerika egyik legrégebbi egyetemén készítették Adriana Madzaharov vezetésével. Az eredményekkel sokkal inkább a kereskedelmi láncokat célozták, mintsem a hétköznapi fogyasztókat. Ám mindenki számára érdekes eredményeket hoztak a kísérletek.

Madzaharov már több hasonló tanulmányt készített, legutóbb rámutatott arra, hogy a kávé illata önmagában placebo hatást fejt ki, és beleszagolni a kávé gőzébe ahhoz hasonlóan fokozza a kognitív funkciókat, mintha meginnánk egy csésze feketét.

A mostani kutatásban négy kísérletet hajtottak végre, és azt vizsgálták, vajon többet eszünk-e, ha félredobjuk a villát, a kést, és kézzel fogyasztjuk el az ételeinket.

Bebizonyosodott, hogy azoknál a tesztalanyoknál, akik magas önkontrollal rendelkeznek, igenis számít a körítés és az etikett. Az ilyen típusú emberek sokkal ízletesebbnek, kívánatosabbnak találták az ételeket, ha kézzel ehettek és jóval többet is fogyasztottak mindenből.

Ugyanakkor azoknál az embereknél, akik kevésbé tudnak önkontrollt gyakorolni, nem befolyásolta sem az elfogyasztott mennyiséget, sem az élelmiszerről kialakított véleményüket az, hogy milyen módon ették meg.

Leegyszerűsítve egy tál sült krumplit mindenképp befal az, aki amúgy is azt tervezi, hogy egy szemet sem hagy az edény alján – függetlenül attól van-e a kezében villa. Ám, aki gyakrabban gyakorol önmérsékletet, valószínűbb, hogy előbb érzi magát „jóllakottnak” – legalábbis előbb fejezi be az étkezést – ha evőeszközöket is használ.

Az egyik kísérletben 145 embert osztottak két csoportra. Az egyik csoport tagjait figyelmeztették a helyes táplálkozásra, a diéta, a fitnesz és az egészség fontosságára, míg a másik csoportot arra biztatták, hogy élvezzék az élet minden lehetőségét korlátok nélkül.

Ezután kis fánkokat kínáltak nekik – előbb evőpálcikákkal vehettek a tálakból, majd kézzel. A nagyobb önkontrollt gyakorló csoport tagjai sokkal jobb véleménnyel voltak a falatokról, ha kézzel vehettek, mint azok, akiknek azt mondták, feltételek nélkül élvezzék az életet.

Madzaharov elsősorban a kiskereskedelem szempontjából prezentálta az tanulmány fő pontjait,

arra fókuszált, miként is lehet még hatékonyabbá tenni a kóstoltatással egybekötött promóciós eseményeket az élelmiszerüzletekben.

Azt is hozzátette, hogy az előételek tálalásánál a fenti eredményeket az éttermek, vendéglátóegységek, catering cégek is figyelembe vehetik – így javítva a fogyasztói élményt.

Ugyanakkor a tanulmány arra is kitér, hogy manapság sokan próbálják kontroll alatt tartani az elfogyasztott élelmiszer-mennyiséget, és a kézzel evés erre a törekvésre negatív hatással van. Ennek megfelelően akár jövőbeni szabályozások alapjai is lehet ez a tanulmány.

Fogyasztóként ebből a kutatásból annyi bizonyosan megérthető, hogy miért nyúlunk még egy szelet pizzáért még akkor is, ha már jól laktunk, és miért olyan nehéz letenni még egy teljes tábla csokoládét is az első pár kocka után.

Ez nem azt jelenti, hogy együnk ezentúl mindent késsel és villával, de legalább ismerjük elménk működését.

Forrás: newatlas.com