0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

KSH: nagy különbségeket takar a mezőgazdasági árak szolid emelkedése

Tavaly decemberre a novemberi 5,2 százalékosról 0,6 százalékponttal 4,6 százalékosra szelídült a mezőgazdasági felvásárlási árak éves emelkedése, annak ellenére is, hogy a sertések felvásárlási ára 49,5 százalékkal magasabbra szökött - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján elérhető legfrissebb adatokból. A decemberi drágulás mértéke az egész évi 5,4 százalékos átlagnál is hajszállal alacsonyabb volt.

Az átlag nagy szélsőségeket hidal át, a búza árának kétszámjegyű csökkenése és a sertések felvásárlási árának csaknem 50 százalékos emelkedése között.

A növénytermesztési és kertészeti termékek átlagos felvásárlási ára decemberben 1,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól és 2,0 százalékponttal lefékeződött az előző havi mértékéhez képest. A tavalyi év egészét tekintve 4,1 százalékos volt a növényi termékek átlagos drágulása.

A gabonafélék átlagos felvásárlási ára a betakarítás idejétől, tavaly augusztustól folyamatosan elmaradt az egy évvel korábbi szinttől, decemberben 14,6 százalékkal voltak olcsóbbak, éves átlagban pedig mindössze 0,1 százalékkal emelkedtek. Decemberben a búza 12,7 százalékkal, a kukorica 6,7 százalékkal volt olcsóbb az egy évvel korábbinál.

A burgonya ára két hónap csökkenés után decemberre 15,9 százalékponttal magasabb lett a novemberinél és 12,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A zöldségek ára negyedik hónapja maradt alacsonyabb az egy évvel korábbinál, decemberben 3,2 százalékkal kerültek kevesebbe, míg az egész év átlagában 13,4 százalékos emelkedést mért a KSH. Az átlagos csökkenéssel szemben a paradicsom ára decemberben 14,6 százalékkal, a karfiol 3,0 százalékkal drágább volt, mint egy éve, a sárgarépa viszont 31,4 százalékkal, a vöröshagyma 8,5 százalékkal, az uborka 0,6 százalékkal olcsóbb lett az előző évi nagy drágulás után.

A gyümölcsök 17,2 százalékkal drágultak egy év alatt tavaly decemberre, a 22,3 százalékkal olcsóbb szőlő nélkül számolva pedig 21,6 százalékkal szöktek fel az árak.

Az alma felvásárlási ára 32,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi alacsony bázist, a körte viszont 2,6 százalékkal olcsóbb lett.

Az élő állatok 21,8 százalékkal magasabb felvásárlási árához a sertések árának 49,5 százalékos emelkedése járult hozzá, a marha ára mindössze 4,1 százalékkal, a baromfié 1,7 százalékkal nőtt az előző év utolsó hónapjához viszonyítva. Az állati termékek között a tej felvásárlási ára 6,4 százalékkal volt magasabb az előző decemberinél, a tojás ára viszont 3,6 százalékkal csökkent.

Forrás: MTI