0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Idén is indul a fakitermelő versenysorozat

A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokságban a professzionalizmus és a fizikai erő találkozik, hogy a világ egyik legveszélyesebb szakmájában az ország legjobb szakemberei mérhessék össze tudásukat. Ebben az évben 6 regionális fakitermelő csapatverseny szolgál területi előselejtezőként a végső döntőt megelőzően.

Idén is folytatódik a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság, amely az egyik legveszélyesebb foglalkozásban dolgozók szakmai tudását méri össze. A fizikai erőnlétre és a szakértelemre egyaránt szükségük lesz a versenyzőknek, akik többnyire az állami és a magán erdőgazdaságoknál, illetve a katasztrófavédelemben dolgoznak. Az országos bajnokság versenyszámai a fakitermelés során végzett feladatok gyors, pontos és biztonságos végrehajtását modellezik.

A hatékony és fenntartható erdőgazdálkodáshoz precíz, szakmailag felkészült és technikailag jól felszerelt fakitermelőkre van szükség, a munkavédelmi szempontok maximális figyelembevételével

– hangsúlyozta az országos versenysorozatot szervező és koordináló Andreas Stihl Kft. ügyvezetője. Bakon Gábor szerint az elmúlt időszakban felértékelődött a természet kezelésével kapcsolatos munka a klímaváltozás kapcsán, és a nagy precizitást igénylő munkát csak profik tudják elvégezni.

„Ezt a professzionalizmust mutatja meg a verseny a laikusoknak” – fogalmazott az ügyvezető, megjegyezve: a rendezvények nemcsak szakmai fórumot és fejlődési lehetőséget biztosítanak a szakembereknek, hanem a családi programoknak, a közösségi élményeknek köszönhetően az összetartozást is erősítik.

A 2020-as versenysorozat állomásai:

  • április 25. Császár, nyugat-dunántúli régió (szervező partner: Vértes Erdő Zrt.)
  • május 2. Orfű, dél-dunántúli régió (szervező partner: Mecsekerdő Zrt.)
  • május 9. Ásotthalom, dél-alföldi régió (szervező partner: Bedő Albert Erdészeti Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium)
  • május 16. Pilisszentiván, közép-magyarországi régió (szervező partner: Pilisi Parkerdő Zrt.)
  • június 6. Keszeg, közép-magyarországi régió (szervező partner: Ipoly Erdő Zrt.)
  • augusztus 1. Varbó-Fónagyság, észak-magyarországi régió (szervező partner: Északerdő Zrt.)

A legjobb 8 csapat kvalifikálja magát az országos döntőbe, amelyre augusztus 29-én, Bükkzsércen kerül sor. Hasonló szabályok szerint a korábbi versenyek nyertesei idén is összemérik tudásukat; a Bajnokok bajnoka versenyt idén is Szegeden rendezik, május 23-án.

Forrás: STIHL közlemény