0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Megjelent Magyarország új afrikai sertéspestis mentesítési terve

Az Afrikai Sertéspestis Szakértői Csoport közreműködésével megújult hazánk ASP mentesítési terve. Az új előírásokat az országos főállatorvos 2/2020. számú határozata tartalmazza.

A dokumentumban – az elmúlt időszakban szerzett tapasztalatok alapján – számos járványvédelmi előírást pontosítottak, esetenként egységesítettek, vagy egyszerűsítettek a szakemberek. Az új mentesítési terv célja az ASP elleni védekezés hatékonyságának emelése.

A mentesítési terv legfontosabb változásai között említhető például, hogy ha egy fertőzött területen ún. másodlagos pozitív esetet igazol a Nébih laboratóriuma, akkor az érintett vadgazdálkodási egység egésze automatikusan szigorúan korlátozott terület (SZKT) besorolásba kerül.

Szintén a fertőzött területeket érinti, hogy az itt található vadfarmok vaddisznóállományait fél éven belül fel kell számolni.

A terv arról is rendelkezik, hogy az SZKT-n kívüli területeken a vadásztársaságoknak a 2019/2020-as lezárt vadászati év terítékének 150%-át kell teljesíteniük diagnosztikai kilövéssel. Ennek végrehajtása egyúttal a vadgazdálkodási terv teljesítését is jelenti.  Fontos változás, hogy a jövőben, ha egy társaság nem teljesíti a diagnosztikai tervszámot, akkor az állategészségügyi hatóság külső segítséget is igénybe vehet a gyérítés fokozása érdekében.

Az új mentesítési terv a kártalanítási eljárásra vonatkozóan is több változást tartalmaz.

Többek között a jövőben a vaddisznó hullák kereséséért óradíj nem, a megtalált hullák után azonban 30.000 Ft állami kártalanítás jár.

Emellett a szakemberek egységesítették és egyszerűsítették a vaddisznó testek után járó kártalanítás folyamatát.

A 2/2020. számú országos főállatorvos határozat, valamint a fontosabb változások listája elérhető a Nébih tematikus aloldalán.

Forrás: NÉBIH Sajtóközlemény