0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Borkóstolás Pincenavigátorral

Új élmények szerzésében és új borok felfedezésében egyaránt segít a Pincenavigátor. A mobilalkalmazást a Zalai Borút Egyesület fejlesztette, a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft.-vel és a Dobronaki Környezetvédelmi és Idegenforgalmi Közintézettel együttműködésben.

A Pincenavigátoron keresztül személyes történetek alapján kerülhetnek közvetlen kapcsolatba a pincészetekkel az érdeklődők, és kedvezményeket is igénybe lehet venni vele.

Az alkalmazás garabonci bemutatóján elmondták, hogy a zalai borvidéket inkább kisebb pincészetek jellemzik, és a legtöbb helyen fehérszőlőket termesztenek. A zalai dombok kiváló adottságainak köszönhetően jó ízű, minőségi nedűket készítenek belőlük a borászok. A Zalai Borút Egyesület 1999 óta közel száz borosgazda munkáját segíti a vidék termékeinek népszerűsítésével. Több ezzel kapcsolatos projektet is terveztek, tavaly például elindították a Szőlőhegyi Pikniket.

– Az elsődleges célja az, hogy megnyújtsuk vele a turistaszezont, hogy ne csak a nyárhoz kötődjön az idegenforgalom. Úgy gondoljuk, egész évre ki tudjuk tolni a borok népszerűsítését, hiszen szeretnek minőségi borokat kóstolgatni a vendégek, és a térségünkben szerencsére jócskán akadnak ilyenek – fogalmazott Martincsevics István, a Zalai Borút Egyesület elnöke.

A projekt része egy weboldal és egy mobilalkalmazás. A pincenavigator.hu nem­rég készült el. A bemutatására szervezett sajtótájékoztatón a megvalósító Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője, Kovács Szabolcs elmondta, hogy a honlapon nem egyszerűen összegyűjtötték a pincészeteket, hanem személyes történetekkel hozza minél közelebb a látogatókhoz.

• Honnan ered a Pincenavigátor ötlete?

– A „Hat érzék” néven futó integrált városmarketing-programunk keretében már több interaktív élménytúrát megvalósítottunk. Ezekhez egy-egy tematikus túrafüzetet készítettünk, amelyek játékos módon kalauzolják a látogatókat Zalakaroson és a térségben. Arra gondoltunk, hogy ezeket a túrákat virtuálisan is megjeleníthetnénk.

A Pincék, Arcok Sztorik struktúrában személyes történeteken keresztül mutatjuk be a térség pincészeteit, amit Gál Zsombor, a Magyar Turisztikai Ügynökség bormarketingért felelős szakmai vezetőjének egyik előadása inspirált.

Ő mutatta be a magyar bormarketing új irányát, a „személyesen” koncepciót. Ezt nagyon előremutató kezdeményezésnek tartom, és alapjaiban meghatározta a Pincenavigátor elképzelését.

• Mit kell tudni erről a projektről, aminek a Pincenavigátor is része?

– A Pincenavigátor az Interreg V-A Szlovénia-Magyarország együttműködési program keretében, hármas összefogásban valósult meg. A projekt vezetője a Zalai Borút Egyesület, szlovén partnere a Dobronaki Idegenforgalmi Intézet, a másik magyar partner pedig a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. A „Szőlőhegyi Piknik” projektben zenés-gasztronómiai rendezvényeket szervezünk, amelyek közös célja, hogy élményláncot alakítsunk ki Zala megyében és a szlovéniai Dobronak környékén, illetve hogy a hagyományos üdülési szezonon kívüli időszakokat erősítsük.

• Hogyan működik és mit tud a Pincenavigátor?

– Ez egy egyedi fejlesztésű, eszközfüggetlen alkalmazás, amivel a turisták önállóan járhatják be a Zala megyei és Dobronak környéki borturisztikai állomásokat.

Digitalizált túraútvonalakat, okostérképet, kvízjátékokat és valós idejű információkat tartalmaz. Négy nyelven is elérhető, a magyar mellett szlovénül, angolul és németül.

Mindemellett értékesítéstámogató funkciót, egy e-kártyarendszert is tartalmaz a Pincenavigátor. Ez egyebek között közös akciókat, mérhető kampányok vagy hűségprogramok lebonyolítását teszi lehetővé. A felhasználók a regisztráció után letölthetnek egy QR-kódot tartalmazó virtuális pincekártyát, amivel a weboldalon is szereplő szolgáltatóknál kedvezményt vehetnek igénybe. A felhasználó megjelölheti benne a kedvenc elfogadóhelyeit, 1–5-ig tartó skálán értékelheti őket, megnézheti a nyitvatartási idejüket, és megtalálja az alkalmazásban az elérhetőségeiket, hogy akár egy kattintással felvegye velük a kapcsolatot. Az alkalmazásban kategóriák szerint is szűrhetők a szolgáltatók és szolgáltatásaik, például borfajtákat, állatbarát helyeket, szálláshelyeket lehet listázni. Ez megtehető a digitalizált okostérképen vagy a láblécben található kategóriák menüpontban is.

• Mekkora segítség ez a turistáknak és mekkora a borászatoknak, a bort kínálóknak?

– A 21. században a „termék” már nemcsak a „magterméket” jelenti, hanem egyre több tényezőből áll.

A dizájn, a sztori, a közösségi élmény és a személyes érzelmi töltet a termékektől elválaszthatatlan tényezővé váltak, és a borra ez hatványozottan igaz.

A Pincenavigátort ebben a szellemben építettük fel. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a turistáknak komplex egyedi élményt kínálunk a pincetúrákkal és a pincekártyával. Cselekvésre ösztönözzük őket, a modern kor igényei szerint „csomagoljuk be” a kínálatunkat. Ez több előnyel is jár, mert a kisebb szolgáltatókat, pincészeteket is becsatornázhatjuk a turizmus vérkeringésébe, ha felfűzzük őket egy „élményláncra”, ráadásul a desztináció kínálata is szélesebbé válik ezáltal.

Emellett a virtuális platformokon a látogatók már az utazás tervezésekor tájékozódhatnak a kínálati palettáról, ami megerősítheti az elhatározásukat, hogy a mi térségünket válasszák.

 

• Mennyiben segítheti a boros ágazatot a Pincenavigátor?

– A közös arculat és platform nemcsak közös munkát jelent, hanem közösséget is teremt.

A Pincenavigátor már most túlmutat az egyes települések szintjén, hiszen az általa nyújtott funkciók kohéziót teremtenek.

Megyei, sőt határon átnyúló projektről van szó, amelynek keretében nagyon sokat tanulunk egymástól. Úgy gondolom, ez mindenképpen az ágazat hasznára válik.

• Tovább lehet-e fejleszteni a programot?

– A rendszer természetesen továbbfejleszthető, és a csatlakozók számát nem korlátozzuk. Kiváló platformja lehet közös kampányoknak, hamarosan indítunk is ilyeneket – tette hozzá Kovács Szabolcs.

A tájékoztatón kiderült, hogy a pályázat és program minden résztvevője érdeklődéssel várja a Pincenavigátor élesítésének eredményeit. Bíznak benne, hogy a boros túrák is népszerűvé válnak, hiszen most már tényleg minden adott ehhez, nem csak a jó borok.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság