0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Húsipar: két potenciális kockázat látható

Átmeneti lehet az elmúlt hetekben tapasztalt élősertés ár csökkenés, Kína újraindulásával ismét emelkedhetnek az árak - mondta az InfoRádiónak Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. A hazai boltokban helyreállt az ellátás, az ágazat számára inkább a importtakarmányok érkezésének akadozása, és egy esetleges tömeges megbetegedés okozhat gondot.

Az elmúlt hónapban nehezebb volt az Európa és Kína közti kereskedelem: a járvány miatt a kínai kikötők nem működtek teljes kapacitással, nagyon sok szállítmányt nem pakoltak ki időben, ez pedig átmenetileg gátolta az európai sertéshús exportját is – mondta az InfoRádiónak a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.

Éder Tamás emlékeztetett: az elmúlt egy évben az Európai Unióban az élősertés és a sertéshús árában végbement drasztikus emelkedést a kínai kereslet okozta. Az ázsiai országban pusztító afrikai sertéspestis megsemmisítette az ottani állomány egyes becslések szerint akár felét is. Emiatt Kína óriási importőrré vált, a kereslet jelentős részét az EU elégíti ki.

Az elnök szerint vélhetőleg ez az átmeneti visszaesés okozhatta az élősertés árában az elmúlt hetekben tapasztalt 30-40 forintos csökkenést, ami miatt kilogrammonként 550 forint alá esett a belföldi felvásárlási ár.

„Ez az árszint az ötéves átlagos szintet minimum 30-40 százalékkal haladja meg, és közel 50 százalékkal magasabb a tavalyi élősertés-árnál”

– mondta Éder Tamás.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy egyáltalán nem biztos, hogy tartós lesz ez az árszint.

„Ha a kínai kereslet normalizálódik, akkor vélhetően magasabb árakkal kell számolnia a húsiparnak. Viszont ha a kereskedelem zavarai fennmaradnak, akkor nyilván ennél alacsonyabb árak is kialakulhatnak” – vélekedett az elnök.

„Amennyiben a mostanihoz képest érdemben nem romlik a helyzet, nem kell húshiánytól tartani” – nyomatékosította Éder Tamás. Megfelelő mennyiségű élőállat van az országban, és egyelőre működni tudnak a vágóhidak és a húskészítmény-üzemek is.

Szerinte a rendszerben két potenciális kockázat van.

Az egyik, hogy ha akár az agrárüzemeknél, akár a húsiparban tömeges lesz a koronavírus-megbetegedés, akkor nehézséget fog okozni az üzemek működésének fenntartása.

„A nagy magyar húsipari cégek ugyan úgynevezett kiemelt, vagy kritikus fontosságú intézmények, vagyis a jogszabály szerint az állam minden eszközt meg fog adni ahhoz, hogy ezek az üzemek működjenek akkor is, hogy ha a munkavállalók nagy számban betegednének meg „

– hangsúlyozta Éder Tamás. Ez persze az átállás idejére okozhat problémákat.

A másik, a biztonságos ellátást valamelyest befolyásoló probléma a takarmányellátás akadozása lehet. Egyes, az állati takarmányokban használt termények (mint a szója. – a szerk.) és takarmányösszetevők, mint a vitaminok egy jelentős része importból – részben a Távol-Keletről – érkezik Magyarországra. „Ha ezek a szállítmányok tartósan nem érkeznek meg – és erre sajnos vannak jelzések, hogy nem minden jön, és nem minden jön időben -, akkor a takarmányozásnál szembesülhetünk problémákkal, ami befolyásolhatja a vágóhidakra érkező állatmennyiséget, és ezáltal az állati eredetű termékekét az üzletekben” – mondta Éder Tamás.

Szerinte összességében kicsi az esélye, de számolni kell azzal is, hogy lesznek problémák az ellátási láncban.

De ma valószínűbb az, hogy érdemi ellátási probléma nem lesz a közeljövőben sem húsból, sem állati eredetű termékekből

– hangsúlyozta az elnök.

Szavai szerint az elmúlt hetek igazolták, hogy a magyar állattenyésztés és húsipar gyorsan tud reagálni a megnövekedett fogyasztói elvárásokra, hoszen az egy héttel ezelőtti helyzethez képest mára rendeződött a húspolcok helyzete. Tudomása szerint minden kiskereskedelmi láncban megfelelő mennyiségű, minőségű és szortimentű hús és húskészítmény áll rendelkezésre.

„Vagyis a fogyasztók meg tudnak vásárolni mindent” – tette hozzá Éder Tamás.

Forrás: Inforádió