Az otthoni, tanyasi, kertek alatti lótartás, még ha sokszor elszigeteltebbé is tesz a lovas világtól, vagy éppen infrastrukturálisan nem tartogat látványos arzenált, mégsem lehet ürügy arra, hogy ne legyünk igényes, tanulni, fejlődni vágyó lovasok, a lovunk érdekében is.
Pedig korántsem, sőt! Ekkor kerül igazán előtérbe a funkcionalitás és a kreativitás, hiszen azzal dolgozunk, amink van, és bizony, minden jó szolgálatot tehet a lóképzésben, egy tanyakerítés, egy kapu, egy árok, egy domb, egy fatörzs, de még az időjárás is, legyen az bármilyen. Az „élő” környezetben való képzés sokkal hatékonyabb, mint a „steril lovardai”.
Szerencsére, lehetőségeinkhez mérten ma már sokféle kurzusra juthatunk el akár nézőként is. Ezeket használhatjuk, hogy koncepciót alkossunk, és elinduljunk egy irányba. Az pedig, hogy otthon nem vár bennünket díjlovas négyszög vagy kevert talajú fedeles, mint a kurzuson, nem kell, hogy kedvünket szegje, sőt – egészen új szemüvegen át nézhetjük ezentúl az otthoni környezetünket, mint eszköztárat a tanuláshoz.
Ezt vallja Sárvári Evelin is, hazánk egyik legkreatívabb akadémista lovasa és oktatója. Ő és tanítványai is sikeresen szerepelnek akár ugróversenyeken, akár pedig az akadémista stílus „porondján”. Bár Evelin a remekül felszerelt Szajkó Lovardát üzemelteti Szajkon, mégis fontosnak tartja annak tudatosítását, hogy igényesen, jól munkálkodni a lóval bárhol lehet, ha akarunk. 2019. október közepén első alkalommal egy egész hétvégés kurzust szentelt ennek a tematikának „Akadémista módszer a kertek alatt” címmel, Egerágon. Ennek apropóján beszélgettünk Evelinnel.
• Kezdjük a kályhánál. Ön hogyan került az akadémista ló- és lovasképzés mágneses mezejébe?
– 14 évesen Kaposvárra kerültem, majd Gombán, azután Tápiószentmártonban lovagoltam, tizenévesen ugróvilágbajnoknak készültem a kis versenyeken. Majd volt egy nagy bukásom, szétment a térdem, ezután Fótra vitt az utam, ahol ösztöndíjas főiskolai logopédus-tanulóként közel kerültem a díjlovagláshoz. Lovasterapeutának készültem, míg egy betegség által elvesztettem a hallásomat, így a logopédiai kompetenciámat is. De a lovak és az idomítás maradtak. Valahogy mégis távoli furcsaságnak éreztem a díjlovak mindennapjait. Néztem a régi lovasmesterek képeit, videóit, tudni szerettem volna, hogy is dolgoztak hajdan. Az akadémista módszer számomra a ma létező legközelebbi út ehhez, mert komplexen foglalkozik a lóval. Nagyon precíz, ami engem vonz.
Utána pedig lehet menni dombokon-hegyeken, terepen, ugrópályán, magasiskolai feladatokra vagy akár hippoterápiára, mindegy kinek mi a célja, mert ezáltal már tettünk valami jót, hogy megérdemelten „használhassuk” a lovunk testét.
• Milyen tapasztalatok, inspirációk mentén jutott el egy ilyen témájú kurzus meghirdetéséig?
– Tavaly már jártam havi egyszer lovasokhoz, akik „levelező tagozaton” foglalkoztak a lovaikkal a segítségemmel. Figyelmesek voltak, tanulni akartak, csinálták minden körülmények között a feladatukat, és számomra is maga volt sokszor a csoda, mikor legközelebb mentem, és működtek, tovább lehetett lépni, fejlődni.
Ezt helyretenni nehéz lehet, mert a lovak furfangosak, és kijátsszák az emberek tudatlanságát, figyelmetlenségét az apró jelek iránt, de egy kis odafigyeléssel ez könnyen orvosolható. Innen indul tehát a tematika, és látva, hogy kellő eltökéltséggel bárhol, bármikor, bárkinek elérhetők a kitűzött célok, szükségét éreztem, hogy a klasszikus idomítás iránt érdeklődőket, akik attól tartanak, hogy infrasturkturálisan szerényebb lótartói közegük (ménesi vagy háztáji tartás – pálya, fedett lovarda nélkül) miatt nem adott számukra a fejlődés lehetősége, bátorítsam és rátereljem egy kreatív és sikerélményekkel teli útra.
• Milyen témakörök kerültek terítékre a hétvége során? Hogyan sikerült az adott környezetben szemléltetni a „jól lovazni bárhol lehet” alapelvet?
– Mivel voltak köztük fiatal lovak és kommunikációs zavarral küzdő, bizalmatlan, idősebb lovak, így körkarámot használtunk először (valamilyen elkerített rész hasznos, megkönnyíti a munkát az elején), amely kiváló hely a ló megfigyelésére és reakcióinak megfelelő irányba terelésére. Azt értem ez alatt, hogy a lovas képes legyen felmérni lova aktuális állapotát és készségét az együttműködésre. Amíg ez nincs meg, lehetetlen érdemben dolgozni lóval vagy lovassal. Minden lovasnak meg kell tanulnia felismerni lova jelzéseit és annak tudatában érdemben cselekedni.
Ha ez stabil, léphetünk tovább – erre építettem ki egy egyszerűen otthon is használható menetrendet, alaplépéseket, melyek gyakorolhatók akár a karámból, legelőről ki- és behozatalnál is, és amelyek már az akadémista lóképzés alappillérei.
A különféle feladatokhoz azzal gazdálkodtunk, ami akadt; gyakorlóhelynek megteszi a karám, az udvar, egy mező vagy a legelő – bármi, ahol kényelmesen elférünk a lóval a feladatok közben. A kurzuson egy gerendát fektettünk le a sövény mellé, ez segített, hogy tudjuk mihez viszonyítani a hollétünket, és hogy könnyebben tudjuk a ló külső oldalát kontrollálni. Egy kerítéshossz, bálakazal, korlát mind-mind alkalmasak vezetőnek például a hosszhajlítások gyakorlásánál. Ha semmi hasonló nincsen körülöttünk, néhány karóból és 40 méternyi szalagból már készíthetünk egy 20 méternyi egyenest, amely elegendő segítség, amíg a ló és lovas megtanulja okosan használni a testét. Miután megtanulták, mit lássanak-észleljenek egymáson, miként működjenek egységben, akkor már bárhol, fal nélkül is menni fog, akár az istállóból kivezetés közben is lehet „vállat be” lépkedni, vagy leugrani a faluba tejért, felhasználva a bolt előtti járdaszegélyt egy kis „fart be” gyakorlásra, illetve terepen a földút keréknyomaihoz pozícionálva magunkat is tornáztathatjuk a lovunkat. Ugyanígy hasznosíthatóak többek közt bokrok, kútkávák, villanypóznák a körön végzett tornáztató feladatok, perdülések stb. gyakorlására.
Egy kis előrelátással előkészülhetünk a télre; ha csak annyit tudunk megtenni, hogy a falunk melletti 3 méteres sávot síkra gereblyézzük, és esetleg némi (száraz!) szalmás trágyával elteregetjük, máris kaptunk egy fagyos időben is használható területet lovunk áttornáztatására.
• Mik voltak a kurzus tapasztalatai, tanulságai?
– Itt munka, család utáni szabadidejüket töltik a lovasok, barangolnak, kalandoznak együtt terepen. Élvezik a lovak körüli teendőket, etetik, kitrágyázzák, gondozzák őket. Láthatóan ennek a „háztáji” közegnek is ugyanúgy természetes része a ló iránti tisztelet, a korrektségre és igényességre való törekvés.
Kétféle alaphelyzettel találkoztunk a résztvevők között. Az egyik, amikor új lovuk lett, eddigi tapasztalataik zsákutcái arra sarkallták őket, hogy kérdéseikre reflektáló gyakorlati feladatsorokkal és önmaguk fejlesztésével egy tartalmasabb kapcsolatot alakítsanak ki új lópartnerükkel az elkövetkező 25-30 évre.
Mindkét esetben abszolút megállja a helyét, hogy az emberi lélek képes észlelni a felmerülő hiányosságokat, ha önmagához őszinte, ez pedig végül gyakorlásra sarkallja. Sok év is eltelhet ennek megérési folyamatában. Minden lónak és minden lovasnak megvan a maga ritmusa, aszerint szabad csak haladni velük és úgy nagyon magasra lehet jutni bárkivel, ha hagyjuk az időt nekünk dolgozni.
Mindenki saját útját járja a lovával, de minden útban visszatükröződik előbb-utóbb, hogy szükség van a ló iránt tanúsított figyelemre, az érzés képességének elsajátítására és az igényre az iránt, hogy testileg és lelkileg is megfelelően gondozzuk azt a társat, akitől azt szeretnénk, hogy évtizedekig hordozzon minket a hátán. A résztvevők az alapoktól indultak, sikerélményekkel gazdagodtak, és már most rengeteget tettek a lovukért a saját fejlődésükkel.
• Mit gondol a „de sajnos az én lovam erre nem képes, mert…” kezdetű felvetésekről?
– Minden ló képes a tanulásra. A shetlandi pónik és a hidegvérűek is. Az az ember – direkt nem lovast mondok, mert attól lesz valaki lovasember, hogy képes önmagával szembenézni – aki fél felismerni és elfogadni saját tökéletlenségét a lóval való foglalkozások alkalmával, csak az nem hisz a lovában. A ló sosem azért születik, hogy embert hordjon a hátán, erre meg kell tanítani. Az ember sem arra születik, hogy értse a lovat, ezt meg kell tanulnia. És mindig ott kezdődik a dolog, hogy az ember megy oda a lóhoz, tehát nekünk kell tanulnunk róluk és a lovaglásról.
• Mi a helyzet a lovasokkal? Sokszor hallani, hogy „én erre nem vagyok képes otthon egyedül”? Hogyan oldható ez fel?
– Amikor az emberekben megfogalmazódik, hogy tanulniuk kellene a lovakról, lovaglásról, még hosszú idő és tömérdek zsákutca kell ahhoz, hogy valóban gyakorlatban is elkezdődjön a változás. Erre van egy kedvenc mondásom: a problémák sohasem stoptáblák, hanem irányjelző táblák, csak észre kell őket venni és a szerint cselekedni. Mégis sokan még mindig a lovat okolják a sikertelenségekért ahelyett, hogy levonnák a tanulságokat a saját munkájukkal kapcsolatban. Amikor az ember eljut oda, hogy tudatosan és figyelmesen foglalkozik a rá bízott lóval, jobb visszajelzésekről nem is álmodhat, mint amit a lova ad számára. A technikai részletek elsajátítására természetesen érdemes szakmai segítséget igénybe venni legalább időszakonként, de semmiképpen sem a fedett pálya vagy a napi szintű edzői felügyelet hiánya fogja zsákutcába terelni az embert, hanem a tudatosság, önmagához való őszinteség és a figyelem hiánya.
Evelin a jövőben a lehető legtöbb lónak szeretne segíteni lovasaik inspirálásával, olyan módszerek megosztásával, amelyeket a mindennapokban könnyedén használhatnak a harmonikus közös munka megteremtésére. Manapság még mindig rengeteg a mentálisan és fizikálisan is sérült ló – akik jóval többet érdemelnek.