0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Fogat hírek – Bizakodó évadnyitó után sűrű felhők tornyosulnak

Visszatérő helyszínen, az Izsák és Fülöpszállás között félúton lévő Biczó csárda tanácskozótermében tartotta évértékelő és évadnyitó közgyűlését a Magyar Lovassport Szövetség Fogathajtó Szakága Mondok József elnök vezetésével, a küldöttek részvételével.

Ezen cikkünk a Pegazus 2020/4 számában jelent meg!

Jelen volt Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke, tizenkétszeres fogathajtó világbajnok is, aki elsőként szólalt fel és elmondta, hogy 2017 után ismét itt van annak a szakágnak a közgyűlésén, mely szíve csücske változatlanul, hisz három és fél évtized sikerei elhomályosítják a lipicai világbajnokságon történteket.

Mindenesetre javaslatot dolgoztunk ki magyar részről a fogathajtósport szabálymódosítására, valamint a sportág hazai és nemzetközi mélyrepülésének megállítására.

A nemzetközi szövetség illetékesei májusban itt Magyarországon vitatják meg a felvetéseinket, és ha minden igaz, 2021-ben számos javaslatunk visszaköszön majd a nemzetközi szabályzatban – mondta.

A magyar fogathajtósport sikeres évet zárt, és ez elsősorban a Hölle Martin vezette fiatalokból álló kettesfogathajtó-csapatunknak köszönhető, idézte fel. A 2020-as év az olimpia éve, bár sajnos nincs magyar lovassportoló aki kvalifikációt szerzett volna a tokiói olimpiára, mindenesetre nem adjuk fel, 2024-re már megindult a tervezés.

2021 újabb mérföldkő lesz a magyar lovasportban, hisz Budapest ad otthont 50 év után ismét a vadászati világkiállításnak, és annak kiemelt sporteseménye lesz az Európai Lovasjátékok, mely a Kincsem Parkban négy szakágban – díjlovaglás, díjugratás, lovastorna és négyesfogat-hajtás – kerül megrendezésre.

A mostani koronavírus-járvány azonban alaposan átrendezheti elsősorban idei terveinket, hazai és nemzetközi versenyeinket a lovassportunkban is. A tervezett kiemelt nemzetközi sportesemények, köztük a nyári olimpiai játékok megrendezése is veszélybe kerülhet, éppúgy, mint a labdarúgó Európa-bajnokság és lovassport már említett hazai és nemzetközi versenyei,
de legyünk optimisták, fogalmazott Lázár Vilmos.

A tanácskozás érdemi részében Mondok József vezetésével a küldöttek megvitatták és jóváhagyták a szakág elnökségének beszámolóját az előző évben kitűzött célok megvalósulásáról. Az elnökség nevében a szakág első embere megköszönte a több mint 200 fogathajtóversenynek helyt adó települések, és a lebonyolításban közreműködő szakemberek munkáját, egyben gratulált az elmúlt évben sikeresen szereplő hajtóknak.

A több mint öt és fél évtizedes múltra visszatekintő fogathajtósport kétségkívül a magyar lovassport zászlóshajója, sikerszállítója, hisz 105 FEI-érem van a magyar hajtók vitrinjében, emlékeztetett.

Ezt követően a pénzügyi beszámolót és a kapitányok beszámolóit, valamint a 2020-as versenynaptárt vitatták meg és hagyták jóvá a küldöttek.

Végül az elmúlt év legeredményesebben szereplő sportolói, sportvezetői kapták meg a megérdemelt jutalmukat:

• Az FEI kettesfogathajtó-világbajnokságán, Drebkauban aranyérmet nyert magyar csapat tagjai: ifj. Dobrovitz József, Hölle Martin (aki ugyanitt egyéni aranyérmes is lett, egyben a 2019. évi FEI Top Driver Award győztese a kettes fogatok kategóriájában, és a Magyar Lovassport Szövetség is az év lovassportolójává választotta), Osztertág Kristóf, valamint Szilágyi Zsolt csapatmenedzser.

Papp János, aki az FEI Fiatal Fogatlovak Világbajnokságán Mezőhegyesen az ötéves lovak kategóriájában Nonius XIII-9 Adél és a hétéves lovak kategóriájában Nonius-14 Vezér nevű lovakkal bronzérmes helyezést ért el. Mindkét ló tenyésztője a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.

• Az Ászáron megrendezett pónifogathajtó-világbajnokság szervezőbizottsága; a nekik járó Az Év Rendezvénye díjat Jámbor Noémi versenyigazgató vette át.

A közgyűlés végén Mondok József úgy értékelte, hogy a tanácskozás hasznos volt, a vita építő jellegű és előremutató.

Kitért azonban arra, hogy sűrűsödnek a felhők a fejünk felett, utalva a koronavírus-járványra, amelyről a közgyűlés időpontjában még nem tudtuk, hogy pár napon belül a teljes sportélet leáll miatta.

„Az elmúlt évet, annak eredményeit, sikereit, gondjait, problémáinkat már többször, több helyen értékeltük és megmondom őszintén, amilyen döcögősen indult, olyan fényesen zárult az év. Voltak súrlódások az elején, de a nemzetközi megmérettetésekre összecsiszolódott minden” – fogalmazott Mondok József, hangsúlyozva azt is, hogy mindez közös szándék, akarat nélkül nem jött volna létre. „A Nemzeti Fogathajtó Akadémia, a Takarékbank Zrt., az Agrárminisztérium, a szövetség, a szakág együttműködése körvonalazódik és ez jó előjel a jövőre nézve is.

A négy világbajnoki érem önmagáért beszél, ezúton is még egyszer gratulálok az elért eredményekhez és köszönöm mindazok segítségét, biztatását, támogatását, munkáját, akik hozzájárultak a sikerekhez fogattulajdonosként, hajtóként, támogatóként, felkészülési versenyek rendezőjeként.

A hazai rendezésű versenyek, a póni világbajnokság színvonaláért sincs szégyenkeznivalónk, és azon vagyunk, hogy a sikeres kettes szakág mellé felzárkózzanak előbb-utóbb a többiek is. Itt említem meg, hogy a négyesfogat-hajtó Eb-n csapatban elért negyedik helyezés biztató a folytatásra nézve, és külön öröm számunkra is a fiatal fogatlovak világbajnokságán elért két bronzérem. Kétségkívül az egyes- és a pónifogathajtóinknak még van lemaradásuk a világ élmezőnyéhez képest, de a türelem és a sok-sok munka remélem, meghozza eredményét” – mondta az elnök.

2020-ban négy kiemelt megmérettetés van előttünk, az egyes- és a négyesfogat-hajtó világbajnokság, a korosztályos Európa-bajnokság, valamint a fiatal fogatlovak világbajnoksága, amelynek Mezőhegyes hatodik alkalommal ad otthont.

„Természetesen minden hazai rendezésű versenyünk a minél sikeresebb felkészülést hivatott szolgálni. Elfogadtuk a hazai versenynaptárt, a nemzetközi már ismert. A, B és C kategóriás versenyek mellett a szabadidős versenyek megrendezése is ad feladatot bőven szakembergárdánknak. A több mint 200 verseny rendezéséhez kellenek a szakemberek – bírók, pályaépítők, versenyiroda-munkatársak. Nem volt véletlen, hogy a 2020-as évet kétnapos bíróképzéssel, továbbképzéssel indítottuk. A közelmúltban vizsgát tett fiatal bíróink remélem, megfelelő utánpótlását jelenthetik a meglévő szakembergárdánknak, mert 2021, a budapesti rendezésű Európai Lovasjátékok itt van a nyakunkon. Célunk, hogy az előző hazai rendezésű világ- és Európa-bajnokságoknak megfelelő színvonalú legyen a rendezés és az eredmény” – fogalmazott Mondok József.

Az pedig csak a közgyűlés és a fent idézett gondolatok megfogalmazása után vált világossá, hogy a világméretű járvány elérte hazánkat is, és szinte megállt a sportélet itthon is és külföldön is. Hogy meddig lesz „sportszünet”, most a lapzárta időpontjában még nehéz lenne prognosztizálni.

Kitüntetett sportolóink

■ 1. Hölle Martin ❙ 2. Muity Ferenc ❙ 3. Lelkes István

Az idei március 15-e alkalmával, mint ismeretes, elmaradtak a már hagyományos állami és helyi elismerések átadási ünnepségei országszerte, de a kitüntetettek névsorát nyilvánosságra hozták és az elismerések átadására későbbi időpontban kerül sor. Fogathajtósportunk három jeles személyisége kapott elismerést.

Hölle Martin, ötszörös fogathajtó világbajnokunk az Áder János köztársasági elnök által adományozott Magyar Arany Érdemkeresztet kapta sikeres sportpályafutása elismeréséül.

Muity Ferenc Európa-bajnok korábbi négyesfogat-hajtó, edző, agrármérnök, állattenyésztő a Nagy István agrárminiszter által adományozott Életfa Emlékplakett bronz fokozatát kapta sikeres sportpályafutása és élettja elismeréséül 70. születésnapja alkalmából.

Lelkes István Hódmezővásárhelyen élő festőművésznek, „a lovak festőjének”, egykori sikeres lovassportolónak, lovas- és fogathajtó rendezvények műsorközlőjének és szervezőjének a Hódmezővásárhely díszpolgára kitüntető címet adományozta a város közgyűlése.

Magyar Sportcsillagok

A magyar sport több mint húsz kiválóságának kézlenyomatát készítették el február elején a Testnevelési Egyetemen, hogy azok is felkerüljenek a május 6-án, a magyar sport napján újra felállítandó Magyar Sportcsillagok Falára.

A meghívottak között ott volt fogathajtó világbajnokaink közül Bárdos György, Lázár Vilmos és Lázár Zoltán is.

Amikor a Testnevelési Egyetem atlétikacsarnoka 2015 októberében leégett, a falán 166 magyar sportoló tenyérlenyomata közül mintegy 70-80 megsemmisült. A gyűjteményt Mocsai Lajos kezdeményezésére a Hemingway Alapítvány hozta létre még 1993-ban. Alapítója George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának korábbi tulajdonosa.

„Annak idején a Testnevelési Egyetemen méltó helyre került azoknak a sportolóknak és edzőknek a kézlenyomata, akik sokat tettek a magyar sportért.

Csak olyanoké kerülhetett fel a Magyar Sportcsillagok Falára, akik sportolóként vagy edzőként világszínvonalú teljesítményt nyújtottak” – hangsúlyozta Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora. A régi lenyomatokból 134-et egy régészcsapatnak sikerült restaurálnia, az elhunytakét pedig egy 3D-s képalkotó rendszerrel fogják újra elkészíteni a Képzőművészeti Egyetem restaurátori tanszékének segítségével.

Egy ilyen emlékfalnak köszönhetően a fiatalabb generációknak lehetőségük van az idősebbek tiszteletére és eredményeik elismerésére, emelte ki a rektor és beszélt arról is, hogy Genzwein Ferenc kancellárral közösön tett kezdeményezésükre újítják meg a Magyar Sportcsillagok Falát, amelyet május 6-án, a magyar sport napján fognak ünnepélyesen felavatni.

Február elején többek között olyan olimpiai érmes sportolók tenyérlenyomatát készítették el, mint Schmitt Pál, Hegedüs Csaba, Dónusz Éva, Mészáros Erika, Tatai Tibor, Török Ferenc, Siti Bea, Kökény Beatrix, Märcz Tamás, Szécsi Zoltán, dr. Török Ferenc, továbbá a világbajnok Monspart
Sarolta, Talmácsi Gábor, Bárdos György, Lázár Vilmos és Lázár Zoltán
, illetve a 95-szörös válogatott labdarúgó, Juhász Roland.

2019 őszén már megtörtént 32 tenyérlenyomat megörökítése, a májusi avatást követően pedig évente egy alkalommal tervezi a Testnevelési Egyetem újabb kézlenyomatok készítését.
Forrás: Pegazus